2014. december 26., péntek

All I want for Christmas is You

December 25. 07:12.

A konyhából hirtelen hangos csörömpölés hallatszott ki, mire Louis lecsukódott szemét félig kinyitotta. Zayn még az igazak álmát aludta a földön elnyúlva, Niall  a vádliján pihentette a fejét. Benny álmos szemekkel, az alvó Lenna-val a karjaiban itta a kávéját, Bradley az ölemben szunyókált a plüssmacijával a kezei között. Apa és Mrs. Banks pedig, még egészen biztosan alszik, mert a horkolásuk az emeletről lehallatszott.
Nos, karácsony, az év legszebb ünnepe. Ilyenkor a szeretet tisztán érezhető a levegőben, a család apraja-nagyja  őszinte mosollyal az arcukon ünnepelnek a feldíszített fa körül. Bontogatják a szépen becsomagolt ajándékaikat, nevetnek és a mindennapi gondok, kötelességek feledésbe merülnek. Ilyenkor a család a legfontosabb, hogy mindenkinek szép karácsonya legyen olyanok között, akiket szeret. 
Hogy az imént felsoroltak közül miért nem teszünk mi is így? Mert jelenleg 7 ember tartózkodik a házunk nappalijában, kettő az emeleten és egy pedig a konyhában, karácsony reggelén. De, hogy miként kerültünk egy ilyen mozgalmas nap után ide? Hosszú, de talán jövőre végzek...

December 24.,08:23.

Az ajtóm felől halk kopogás ütötte meg a fülem, félig még alva és naivságomból adódóan elhagyta a számát a beengedő mondat. A párnámba fúrt fejemet oldalra döntöttem, félszemmel láttam, hogy Bradley dugta be a fejét az ajtón és sunyi mosollyal az arcán elindította az egyetlen olyan karácsonyi dalt a bátyám telefonján, amit megutáltatott velem a nagymamám.
- Bradley, ne! - emeltem fel a fejem a párnámból.
Beljebb lépett a szobámban, letette a padlóra a telefont, majd összezárta a lábait és hátra kulcsolt kezekkel kezd neki az énekesnőhöz hasonló lassúsággal a dalba.
- I don't want a lot for Christmas... There's just one thing I need.
- Fejezd be. - dünnyögöm.
- I don't care about the presents... Underneath the Christmas tree.
- I just want you for my own. More than you could ever know. - kiabálja be a folyosóról Benny.
- Make my wish come true. All I want for Christmas, is... You.
A szám gyorsulásával Bradley is elhagyta a merev testhelyzetet, és táncolni kezdett. Mariah ezután kénytelen egyedül folytatni a dalt, Bradley felkapta a telefont a földről és ugrándozva távozott a szobámból. Ahogy távolodott, szerencsémre a dal is halkult. Ez az év azon része, amikor Bradley annyira meg van őrülve a Karácsony hangulatától, hogy alig lehet bírni vele. Nem mintha az év többi napján nem lenne egy energiabomba, de a Karácsony nála egyenlő a teljes megbolondulással.
Felkeltem az ágyból, a folyosóra érve halkan hallottam, ahogy a földszintről felhallatszik Mariah Carey, de a korgó gyomromból adódóan megindultam a lépcsőn. Leérve Bradley szaladt el előttem, a konyhába futott be és az asztalhoz ülve folytatta a táncolást.
- Mandy, csinálsz nekem reggelit? - kérdezte lihegve.
- Mit szeretnél enni?
- Palacsintát. Olyan karácsonyfa alakút, amilyet a nagyi csinál. - térdelt rá izgatottan a székre.
- A nagyi délután már itt lesz és csinál neked.
- De én most akarok olyat enni! Sokat. Nutellával, tejszínhabbal, meg eperrel, meg... banánjoghurtal. - nyalta meg a száját éhesen csillogó szemekkel a mondanivaló végére érve.
- Én nem tudok olyat csinálni. Kerekre sem megy mindig.
- Akkor omlettet kérek. - hajtotta a fejét lemondóan az asztalra.
- Az még kevésbé megy.
- Hasznavehetetlen vagy. Megyek, akkor inkább megnézem a Reszkessetek Betörőket.

December 24.,09:17.

A különböző alakú kis mézeskalácsokat elrendeztem a sütőpapíron, majd kinyitottam a mostanra felmelegedett sütő ajtaját, és betettem sülni az édességet. Benny mellettem szorgalmasan szaggatta a tésztát, a kezembe adogatta a kész darabokat, én pedig egy másik sütőlapra rakosgattam őket. Épp, egy ilyen adogatós pillanatban hallottunk meg egy éles, vékony sikítást az emeltről. Nem is volt kérdés ki váltotta ki, így lisztes, tésztás kézzel, mindent eldobva rohantunk fel. Az emeltre érve Bradley rohant ki a fürdőszobából, az ajka alatt egy hosszú, pirosló csík húzódott, amelyből egyre inkább kezd előbuggyanni egy-két csepp vér. A nyakánál, a füle aljánál, a barkójánál és az állánál fehér hab éktelenkedett, és a kezében a sebének okozóját markolászta.
- Azt hittem, nem olyan nehéz ez. Még ennek a szőrtelen majomnak is sikerül azt a kevéske évi szőrzetet leirtania az arcáról. - int a bátyám felé.
- Bradley, az, hogy Kevin McCallisternek sikerült megborotválkoznia, nem azt jelenti, hogy neked is menni fog. - szólal meg először kettőnk közül Benny.
- Hideg a hab.
- Mandy, be tudod egyedül is fejezni a sütit, ugye? - fordul felém.
-Persze, menj csak. - mosolyodok el.
Benny, Bradley-vel az oldalán a fürdőszobába igyekezett, míg én sarkon fordulva visszaigyekeztem a konyhába. Ahogy a földszintre értem a csengő hangja ütötte meg a fülem, az ajtóhoz léptem és hatalmas megdöbbenésemre Niall ácsorgott a lábtörlőnkön.
- Szia! Hát te, hogyhogy még itt vagy?
- Bemehetek? - kérdezte szomorúan.
- Persze, gyere csak.
Elálltam az útjából, lehajtott fejjel baktatott beljebb. Kabátját és a cipőjét levette, a konyhába vezettem és beérve lehuppant az egyik székre.
- Azt hittem te már rég a repülőtéren vagy.
- Előreláthatólag hó fog esni, így eltörölték a járatom. - kezdte szomorúan - Karácsonykor nem lehetek otthon, mert egy kis hó esik. Láttál már ennél nagyobb szemétséget?
- Niall... Nagyon sajnálom.
- A többiek pedig már biztosan otthon vannak. Illetve Zayn még nem hiszem, hosszú az út.
Mielőtt válaszolhattam volna neki, a nappaliból hangos zene ütötte meg a fülem. Gyors léptekkel a másik szobába siettem, a telefon szüntelenül játszotta újra és újra a dalt, ami hatalmas segítségemre volt, mert sehol nem láttam. A hang valahonnan a kanapéból szólt, a párnák között kutakodva nem találtam meg, így résekbe folytattam tovább a keresést. A dal már majdnem a végére ért, amikor a kezembe akadt, így kihúztam a könyökömet az ágyból és lenyomtam a zöld gombot.
- Igen?
- Szia Mandy! - köszönt apa - Később fogok sajnos hazaérni, mert sehol nem találtam fát. Minden rendben otthon?
- Majdnem.
- Majdnem?
- Ismered Bradley-t. - mosolyodtam el.
- Mandy, ne haragudj, de most le kell tennem.
- Rendben, semmi gond. Szia apa!
- Szia!
 Miután már csak egyenletes pittyogás szólt a készülékből, én is bontottam a vonalat és letettem a telefont az asztalra. A konyhába érve, megcsapott az égett szag, amelyről a helységben gomolygó füst és a sütőben szénné égett sütik árulkodtak.A tűzriasztó beindulásával az emeleten tartózkodók lerohantak. Niall a füsttől köhögve rohant kinyitni az ablakot, Benny a bejárati ajtót, én a sütő ajtaját, míg Bradley Cascada : Pyromania  című dalt kezdte el énekelni.

December 24.,09:45.

- Mrs. Banks, nem akartuk fel gyújtani a házat. Csak elfelejtettem lejjebb venni a fokot a sütőn, amikor betettem sülni a sütiket. - magyaráztam immáron ötödszörre a szomszédunknak, hogy ez nem egy ellene folyó kísérlet volt.
- Ajánlom is, hogy így legyen. Vagy felhívom Petert, és akkor az a kis ördög mehet...
- Katonai iskolába. Igen, tudjuk Mrs. Banks. - fejezte be a mondatát unottan Benny.
- Ebben Bradley nem volt benne. - tettem hozzá.
- Igen Mrs. Banks. Ha a maga házát akarnám felgyújtani, biztosra mennék. - mondta vigyorogva Bradley.
Mielőtt Bradley többet mondhatott volna, Benny egy visszafolytott mosollyal befogta a száját és a kis testét Niall segítségével elcipelte a szomszédunktól a lehető távolabb. Mrs. Banks-nek több sem kellett, megmarkolta a botját, és hangos rikácsolásba kezdett arról, milyen neveletlen az öcsém.
Ebből a kiabálásból a megcsörrenő telefon mentett ki, elnézést kértem Mrs. Banks-től, de annyira beleélte magát a kiabálásba, hogy meg sem hallva engem, szidta tovább a testvérem. Az asztalon hagyott rezgő készüléket a kezembe kaptam, és a fülemhez emelve  beleszóltam.
- Tessék?
- Peter, te vagy az? - kérdezte Grace nagyi a vonal túlsóvégén.
- Nem, én vagyok az, Mandy.
- Sandy? Bocsánat, akkor rossz számot hívtam! Boldog Karácsonyt!
- Ne, nagyi ne tedd le!
A hangját felváltotta a fülsiketítő sípolás, kinyomtam a telefont, majd  a zsebembe tettem, ha újra keresne. Nem kellett sokat várnom, hogy ismét csörögjön, kicsúsztattam a helyéről és a fülemhez kaptam.
- Szia John! Meg tudod adni Peter telefonszámát? - kérdezte a nagyi.
- Szia! Mandy vagyok.
- Mandy szívem, de jó hallani a hangod. De mit keresel te John-éknál?
- Itthon vagyok, jó számot hívtál.
- Jaj, ez remek, az előbb félre tárcsáztam. Tudod adni apát?
- Nincs itthon, elment karácsonyfát venni.
- Ilyenkor? - kérdezte csodálkozva.
- Szerintem ilyenkor olcsóbb. De most bejárja az egész várost, és nemrég hívott, hogy késni fog.
- Hamár késésnél vagyunk. Később fogok Londonba érni, állítólag esni fog a hó, így néhány járatot töröltek.
- Igen, tudom. -
- Viszont bármikor visszavonhatják, így lehet, hogy nálatok az éjszaka közepén érek oda.
- Nem baj, megoldjuk. A fő, hogy ide érj.

December 24.,11:32.

- I don't need a too hang my stocking, There upon the fireplace. - énekeltem vidáman Bradley.
- Santa Claus won't make me happy, With a toy on Christmas day. - folytatta Niall.
- I just want you for my own. More than you could ever know. - csatlakozott Benny.
- Mandy te jössz! - mosolygott rám Benny.
- Nem akarom. - fogtam be a fülem.
Niall és Benny bizalmas pillantással egymásra néznek, Bradley sunyi mosollyal az arcán lepacsizik velük, majd mind a hárman telitorokból folytatják a refrént.
- Make my wish come true. All I want for Christmas, is You!
- You baby! - mutat rám Bradley.
- Nem énekelnétek valami mást? - kérdeztem. next day,
- Jingle Bell, Jingle Bell, Jingle Bell Rock. - kezdte Niall.
-  Last Christmas, I gave you my heart. - folytatta Benny.
- Shake it up, Shake up the happiness! Wake it up, Wake up the happiness! It's Christmas time! - énekelte táncolva az öcsém.
- Díszítsük fel a fát! - pattant fel izgatottan Niall.
- Ahhoz fa is kellene. - mondta Benny.
- Akkor a házat. Otthon mindig fel van tetőtől-talpig díszítve minden.
- Ez nem is rossz ötlet. - értett egyet Bradley - Legalább lesz alibim arra, hogy miért aggatok Benny-re gömböket.
- Tudod öcsi, ha így folytatod csillag helyett téged teszlek rá a fa tetejére.
- Hol vannak a díszek? - kérdezte Niall.
- A padláson. - válaszoltam.

December 24.,11:46.

A kész sütiket kiszedtem egy tálcára, ezúttal sikerült úgy megsütnöm, hogy a tűzoltók nem jöttek ki. Lekapcsoltam a sütőt, az asztalra tettem a sütiket, és az elkészített fehér, cukros habbal ízesíteni kezdtem. Hallottam, ahogy a hátam a mögött a fiúk hordják le Díszek feliratú dobozokat, egyenlőre lepakolják mellém azt asztalra, majd újból az emelt felé vándorolnak a maradékért.
A kész süteményeket a tálcán hagytam, amíg meg nem dermed a máz rajtuk. A dobozokhoz lépve kiemelek egy égősort, és mivel apa nekem mindig azt mondta, hogy mielőtt fel akarjuk tenni, meg kell nézni minden égő a helyén van-e. Így én sem tettem másképp, elkezdtem mindegyiket átvizsgálni. De, mivel nem véletlenül vagyunk rokonok Bradley-vel, addig nézegettem az égőket, hogy az egyiket olyan precízséggel tekertem ki a helyéről, hogy már nem sikerült visszacsinálnom.
- Mandy, te mit csinálsz? - kérdezte Bradley.
- Én csak... megnéztem, hogy működik-e még.
- De mostmár nem működik. - rázta összehúzott szemöldökkel a fejét.
- Még nem biztos. Egy kis ragasztó lehet, hogy helyre hozza. - mentegetőztem.
Megrázta a fejét, a kezében tartott dobozt letette a többi mellé, majd kivette a kezemből az égősort, hogy ő is szemügyre vegye. Tekergetni, csavargatni kezdte és nagyon bölcsen hümmögött félpercenként. Olyannyira értetett hozzá, hogy amikor Benny hirtelen belépett, az ijedtségtől elejtette és néhány kis darabka szétgurult belőle a padlón.
- Drágáim, ez volt az utolsó ép darab. - mondta.
A következő percben meg is értettük, hogy miért. Niall totyogott a bátyám mellé, az egész testén körbe tekeredett az égősor, a végén és az égőkön taposva próbálta magát kiszabadítani, nem sok sikerrel.

December 24.,12:39.

Az égőket félre dobva kezdtünk neki a díszítésnek. Míg Niall és Benny az udvaron tevékenykedtek, Bradley és én a házban próbáltunk ünnepélyesebb hangulatot varázsolni. Az öcsém számára elengedhetetlen volt, hogy ma már századjára is elénekelje az All I want for Christmas is You-t, mert az mennyivel meghittebb, ha Karácsonyi díszek között az ünnepnek megfelelő dalokat dúdol.
A nappali készen állt az ünneplésre, és habár a fa hiányzása látható volt, már nem annyira feltűnően. A konyhát a hópelyhez terítőn és Télapós szalvétán kívül mással nem tudtuk feldíszíteni, így már csak a folyosót és az előszobát kellett feldobnunk egy kicsit.
A bátyáméknak égők nélkül nem sok dolguk akadt, viszont ez annál tovább tartott. Az ajtóra tenni akartak egy piros koszorút, a kerítésre és a bokrokra pedig egy-egy égőt, így valahonnan előjött a kalapács. Ezért mostmár az ajtó gazdagabb lett két ferde és egy egyenes szöggel, a kerítés pedig hasonlóan járt. Kipróbálták a tönkrement égőkkel, hogy mindent jól csináltak-e és mikor rájöttek, hogy el kellene menniük újakat venni, mielőtt bezárnak a boltok, rohantak a kocsihoz Bradley-vel az oldalukon.
Mint itthon maradt, rám jutott az a fantasztikus feladat, hogy elpakolhatom a díszítéssel járó rendetlenségnek nevezett katasztrófát. A nappali szőnyegéről szedtem össze az eldobált celluxcsíkokat, amikor a bejárati ajtón valaki őrült kopogásba kezdett. Az ajtóhoz sétálva kinyitottam a látogatóm előtt az ajtót, és ezúttal 2 szempár tekintett vissza rám.
- A városba azt mondták, hogy ingyen osztogatják itt a kaját. Igaz ez? - kérdezte mosolyogva Louis.
- Ha ezt előre tudom, több sütit csinálok. - nevetek fel.
Nagyobbra nyitottam a fiúk előtt az ajtót, libasorban, a bőröndjeikkel sétáltak be a házba és Niall csomagjai mellé lerakták a sajátjaikat.  A kabátjukat feltették a fogasra, a cipőjüket a szekrény előtt hagyták és Louis a sütemények illatát megérezve a konyhába indult. Kisgyerekekhez hasonló izgatottsággal csodálta, nagy és éhes szemekkel felém fordult, miközben a keze már nyúlt volna a sütifelé.
- Vegyél már! - nevettem el magam.
Elmosolyodott, többször neki sem kellett mondani és a bátorságából Zayn is merített.

December 24.,12:45.

- Kilométeres sor állt, mert valami kamionos baleset történt és bemondták, hogy órákba telhet, mire eltakarítanak onnan mindent. De nem akartunk várakozni, ezért az első kijáratnál visszajöttünk. - mesélte Zayn.
- Pont a szülinapomon. Olyan csúnya dolog ez. - harapott durcásan a mézeskalácsba Louis.
- Mondtam én, hogy mindenki ellened van. - boxolt bele mosolyogva Zayn a vállába.
A zsebemben pihenő telefon rezegni kezdett, kicsúsztattam onnan, majd a fülemhez emeltem.
- Mandy, ott vagy? - kiabált a vonal túlsó felén Niall.
- Igen, itt vagyok. Mi ez a zaj?
- A rajongók. Odaértek már a srácok?
- Igen, itt vannak. Adjam Zayn-t? - kérdeztem.
- Nem, nem kell. Figyelj, az a helyzet, hogy rám férne némi segítsék, mert Bradley majdhogy nem összeverekedett a Télapóval, Benny eltűnt, engem letámadtak, még nincs égőnk és negyed óra múlva zár a bolt. - hadarta.
- Persze, rendben. Melyik boltba mentetek?
Niall elmagyarázta hova kell menni, majd egy nőies sikítás kíséretében a vonal egyszeriben megszakadt. A beszélgetést az elejétől a végéig hallották, Louis pedig összecsapta a tenyerét és felállt a helyéről.
- Mi az, te nem jössz? - kérdezte.
Elmosolyodtam, majd mielőtt az emeletre rohantam volna, egy gyors puszit nyomtam a mosolygós arcára.

December 24.,12:52.

Az ajtót szinte kirántottuk a helyéről, végig rohantunk az udvaron a kocsihoz, rekordsebességgel pattantunk az ülésekre és indítottuk be az autót. Kihajtottunk az utcából, és szerencsékre nem kellett végig ülnünk egy hatalmas dugót, hogy eljussunk a boltig, mert nem volt tőlünk messze.
Zayn nálunk maradt, ha esetleg közben bárki megérkezne hozzánk, hívna a nagyi vagy elkezdődne valami jó film a TV-ben.
A bolthoz érve az első parkolóhelyet el is foglaltuk, kiszálltunk az autóból és a bolt felé kezdtünk szaladni. Beérve mi is szembesülhettünk vele, hogy teljes a káosz, kivételesen nem a Karácsonynak köszönhetően. A hangos bemondóba a nő azt hangoztatta, hogy eladókat kér haladéktalanul Niall Horan-hez, és egy Jim nevű biztonsági őrt valami neveletlen kölyökhöz, aki nem hagyja békén szerencsétlen Télapót. Mivel nem biztos, hogy jó ötlet lenne Louis-nak mennie Niall-hez, ő indult leszedni az öcsémet szegény beöltözött bácsi hátáról. A sorok között haladva nem volt nehéz feladat megtalálnom a sikoltozó rajongótábort, az eladók akiket küldtek nem nagyon tudtak mit tenni, csupán csak annyit, hogy hoztak egy jegyzettömböt és egy tollat az autogram osztogatáshoz. Niall megkérte őket, hogy alakítsanak ki egy sort, hogy mindenki megkaphassa amit szeretne, és úgy tűnt, hogy ez hatott.
Mivel úgy tűnt, Niall elboldogul a rajongókkal, a bátyám keresésére indultam. Először a karácsonyi díszeknél néztem meg, de a sor kongott az ürességtől, így tovább indultam a következő részleghez.

December 24.,13:08.

- Bradley miért kellet lehúznod a Télapóról a szakállát? - kérdeztem immáron a kocsiban.
- Kíváncsi voltam az tényleg ő az igaz.
- És nem ő volt? - kérdezte Louis csodálkozva.
- Nem. - motyogta Bradley lehajtott fejjel.
- Nem tudhatod biztosan. Lehet, hogy csak megborotválkozott és helyette feltett egy műszakállat, mert sima arccal senki nem hinné el, hogy ő az igazi. - mondta Benny.
- De a Télapu-ban visszanőtt a szakálla Tim Allen-nek.
- Az film, ott nem minden igaz. - szált be a beszélgetésbe Lenna.
- Akkor lehet, hogy az igazi Télapónak másztam a hátára? Nem fogok kapni ajándékot?- kérdezte aggódva.
- Ha ezután jó gyerek leszel, talán kapsz valamit. - mosolygott rá Benny.
Bradley igent bólogatva nem mondott többet, mi pedig örültünk, mert az ajándékai érdekében ezek után rendes fiú lesz.
Az út ezután csendesen telt, csak a rádióból szóló halk karácsonyi dalok voltak hallhatóak. Viszont amikor az a bizonyos Mariah Carey dal megszólalt, Louis a hangerőt Benny kérésére felvette és ma már sokadjára újra végig hallgathattam.
És mikor már az ember azt hiszi több rossz nem érheti, akkor jön rá, hogy egy aprócska hiba és máris egy hatalmas dugóba keveredtek, amiből egyhamar nem találnak kiutat.

December 24.,16:28.

Amiatt, hogy Louis véletlenül rossz utcába hajtott be, több órás sorbaállás volt az ára. Mire az egyikből kikeveredtünk, belehajtottunk egy másikba, és ez így ment ez egy darabig.
Mikor végre az utcánkba hajtottunk, valamennyien megnyugvással a hangunkban felsóhajtottunk és leparkolás után egyenként pattantunk ki az autóból. Az égősorokkal a kezünkben indultunk be a házba és beérve meglepődve láttuk, hogy a nappaliban már zajlott az élet. Apa hazaérkezett a fával, ami fel is lett állítva a sarokba és Zayn segítségével el is kezdődött a díszítése.
- Mr. Thomson, szerintem az a zöld túlságosan is beleolvad a fába. Nem lenne jobb egy piros? - kérdezte Zayn.
- Nem is tudom, talán.
- Sziasztok! - köszönt Bradley.
A hirtelen üdvözlésre felkapták a fejüket és felénk fordulva köszöntek ők is. Benny és Niall úgy döntött, hogy addig teszik fel az égőket, amíg valamelyikünk kezébe nem akad, így ők épp, hogy bejöttek a házba, már mentek is ki, Louis pedig nem akarta kihagyni ahogy valamelyik műszaki zsenit agyoncsapja az áram, így rögtön utánuk is ment az udvarra.
Bradley és én levettük a kabátunkat, cipőnket és amíg ő rohant a TV-hez, megnézni milyen karácsonyi műsor megy épp, addig apa félre hívott beszélni.
- Mandy, nyugodtan felhívhattál volna, hogy ha hazaérek ne kapjak szívrohamot a barátodtól.
- Ne haragudj, de akkora volt itt egész nap a forgalom, hogy... - hadartam.
- Semmi baj, csak őt sajnálom, mert azt hittem egy betörő és fejbe akartam vágni egy esernyővel.
- De ugye nem tetted?
- Nem, mert megismertem és azt kiabálta, hogy a szándékai tiszták. De egyébként elmondta, hogy miért vannak itt és megígértem, hogy addig maradhatnak, ameddig akarnak.
Elmosolyodtam, de mielőtt mondhattam volna valamit, a nyitott konyhaablakon keresztül egy hatalmas sikítás ütötte meg a fülünket. Nem is volt kérdés honnan jött és miért, mert a következő percben a kint tartózkodó fiúk rohantak be.
- Apa, mit gondolsz Mrs. Banks-ről?
- Benny, az öregeket tisztelni kell. - rázta a fejét apa.
- Őszintén!
- Egy idegesítő nő.
- Ez remek. Tessék ehhez tartani magát amikor átjön, úgy fél perc múlva. - bólogatott Niall.
A srácoknak igazuk volt abban, hogy átjön. De nem kellett ahhoz fél perc, mert nem sokkal azután, hogy a szőkeség száját az utolsó szó is elhagyta, meghallottuk, ahogy a kövekkel kirakott úton kopog a szomszédunk botja. Hamarosan látvány is társult a hangokhoz, az ajtón mostanra kopogás nélkül jön be és dühös szemekkel meredt ránk.
- Megmondaná nekem valaki, hogy mégis miért ment el az egész házban az áram?
- Mrs. Banks, van egy furi kis izé falon, és villanykapcsolónak hívják... - kezdte a konyhába belépő Bradley.
- Nagyon jól tudom, hogy hívják. - vágott közbe a szomszédunk.
- És használni is tudja? - kérdezte az öcsém.
- Hogyan történt ez fiúk? - fordult apa a tettesek felé.
- Tudod, valahogy égni kell az égősornak, és valahova be is kellett dugni. Mrs. Banks-nek pedig úgy tűnt, hogy nem kell az a hosszabbító. - magyarázta Benny.
- De most már világít. - mutatott vidáman az udvar felé Niall.
- Nos, én nem vagyok villanyszerelő, szóval amíg nem lesz elérhető a városban egy szakember, addig Mrs. Banks-et vendégül látjuk. - mondta apa a szomszédunk felé is nézve.

December 24.,18:56.

Elvileg a  közös öröm - ez esetben a karácsony - közelebb hozza az emberek. Na, mi vagyunk erre a szöges ellentét, mert az eltelt pár órában töltöttünk annyi időt szeretett szomszédunkkal, mint amennyit a következő éveben akartunk összesen. Bradley eleinte a szobájában tüntetett, de belátta, hogy most korlátlanul tudja kihasználhatja a különleges helyzetet. Eddig azzal kínozta, hogy utánozta, minden téren és az utóbbi fél órában megállás nélkül énekel neki.
- Miért nem tudsz fiam lenyugodni legalább ünnepekkor? - kérdezte Mrs. Banks.
- Because of yoooouu, I am afraid... - énekelte Bradley.
- Ezt a dalt szeretem.
- That's what I like about you! - kiáltotta.
- Bradley, fejezd be!
- This is the end... At skyfall, That skyfall. 
- Ha adok neked valamit, befejezed? Mit akarsz? - temette az arcát a tenyerébe Mrs. Banks.
- All I wanna do is love your body... 
Mielőtt Mrs. Banks belekezdett volna a fülsiketítő kiabálásba, Bradley felszaladt az emeltre, szerencsére még időben. Louis párnába temetett arccal, Zayn köhögésnek álcázva, Benny pedig  az orra alatt nevetett és hogy ezt a szomszédunk ne lássa meg a nagy szidalmazása közben, kimenekültek a nappaliból. Így minket ért az a megtiszteltetés Lenna-val, hogy tovább hallgathattuk a kiabálát.
Pár perc múlva apa szaladt le az emeletről, a telefonjával hadonászott és úgy tűnt, nagyon sürgős hívást kapott. 
- Gyerekek! Grace nagyi most hívott, hogy leszállt a gépe. Kimegyek érte a reptérre, és addig ha lehetne ne szedjétek szét a házat. - mondta.
- Lehetek addig főnök? - kérdezte Louis.
- Lehetsz. - nevetett apa.
Az előszobában magára kapta a kabátját, ügyetlenül felrángatta a cipőjét és a kocsikulcsát felkapva lépett is ki a házból.

December 24.,19:25

- Apa, hogy érted azt, hogy eltűnt a nagyi? - kérdezte Benny a kihangosított telefonba.
- Megbeszéltük, hogy hol találkozunk, de nem volt ott. Az egész reptéret átfésültem, de nem láttam sehol, a telefonját pedig nem veszi fel.
- Elindult volna egyedül? - találgattam.
- Valószínűleg. Én még maradok és tovább keresem. Ha esetleg megérkezne, mindenképp hívjatok fel!
-  Hívni fogunk. - nyugtatta meg valamennyire apát Benny.
Miután letettük a telefont, Benny arra az elhatározásra jutott, hogy márpedig ő nem fog ölbe tett kézzel ülni és várni. Nem érdekli mennyi az esélye annak, hogy megtalálja a nagymamánkat Londonban kóborolva, ő elindul és megkeresi. Épp ezért nem is várt tovább, elindult az előszobába, felöltözni Lenna-val együtt, Bradley pedig utánnuk.
- Én is menni szeretnék! - ugrándozott.
- Nem lehet, neked már késő van ehhez. - rázta a fejét a bátyám.
- Lenna miért mehet? - duzzogott Bradley.
- Mert nélküle elvesznék a sötétben.
Benny nem mondott ezután semmit, mikor indulásra készen állt megfogta Lenna kezét és kiléptek a bejárati ajtón a hűvös estébe.

December 24.,19:47.

- Azt sem tudják, hol kezdjék a keresést. De azért elmennek. Mi van ha kirabolják őket? - rágtam idegességemben az alsó ajkam.
- Ne aggódj Mandy, a nagymamáddal nem történik semmi gond. Minden rendben lesz. - nyugtatott mosolyogva Zayn.
- Benny-ékről beszélte. De most, hogy mondod, nem is értem, hogy indulhatott el egyedül egy idegen városban...
Mielőtt tovább folytathattam volna, a zsebemben rezegni kezdett a telefonom, a képernyőn Lenna neve villogott, én pedig habozás nélkül húztam el a zöld ikont.
- Ugye nem veszett el most Benny is? - kérdeztem köszönés helyett.
- Még nem. - nevetett - Azért hívtalak, mert az előbb hívta fel Bennyt a nagymamátok, és azt mondta valamelyik hídnál van most.
- Azt nem mondta, hogy néz ki a híd? Akkor hamarabb megtalálnánk.
- Csak annyit mondott, hogy nagy. De, hogy hogyan nézve az, fogalmam sincs.
- Rendben, akkor én is elindulok keresni. Köszi, hogy szóltál. - túrtam idegesen a hajamba.
- Nincs mit.
Miután bontottuk a vonalat, Zayn kirohant a nappaliból és Louis nevét kiáltozva kezdett szaladgálni. A válasz hamarosan meg is érkezett a keresett ember személyében, akit a beszélgetésük után hozzám irányítottak, így Louis egy félig kilógó mézeskaláccsal a szájában lépkedett hozzám.
- Na, megyünk Mama Vadászatra, vagy várunk amíg osztódással szaporodunk?

December 24.,19:59.

- Melyik híd a következő? - kérdezte a hátsó ülésről Zayn.
- Az Albert. - adtam a választ.
Louis bekanyarodott a hídhoz vezető utcába, és hogy oldja a feszültséget dalolászni kezdett. Benny és Lenna a város másik oldalán fekvő hídok környékét nézték át, és állandó kapcsolatban voltunk egymással, ha valaki esetleg szerencsével járna.
Louis dúdolását a táskám aljáról szóló hangos zene szakította félbe, kutatni kezdtem a készülék után, és szinte már rutinos mozdulattal emeltem a fülemhez a telefont.
- Tessék?
- Mandy drágám, te vagy az? - kérdezte a nagymamám.
- Persze, eddig téged kerestünk. Hol vagy?
- Hát szívem, itt elég sötét van. De valami nagy izé, nagyon hangosan kong és nem akarja abba hagyni.
A háttérből a Big Ben harangjainak játéka hallatszott, és ebből nem volt nehéz kitalálni, hogy hol kereseni.
- Nagyi, maradj ott. Hamarosan ott vagyunk!

December 25. 08:06.

Az ajándékok csomagoló papírjai a földön szanaszét hevertek, lassan mindenki szeméből eltűnt az álmosság, valamennyiünk örömére Bradley szemeiből különösen, mert újra dalra fakadt autózás közben. Zayn, Louis és Niall pedig mostanra teletömött hassal, készen álltak az indulásra, a szőkeség kapott reggeli közben egy üzenetet az anyukájától, hogy reggel lesz neki egy járat, amivel haza tud menni.
A bőröndjeiket szorongatva búcsúzkodtak el mindenkitől, és indulásra készen álltak meg végül előttem. 
- Srácok, nagyon szépen köszönöm, hogy segítettek. Fogalmam sincs, hogy mit kezdtem volna nélkületek. - öleltem egyenként őket magamhoz.
- Ugyan, nem kell megköszönnöd. - rázta meg a fejét Louis.
- De igen, nagyon is. - mosolyodtam el.
Még egyszer magamhoz öleltem őket, és kinyitva az ajtót előttük szembesültünk azzal, hogy a meteorológia nem tévedett, az udvart beszínezte a frissen hullott, fehér hó. Már éppen a sereghajtó, Louis is kilépett volna az ajtón, amikor visszafordult felém.
- Ohh, jut eszembe Mandy! - kapott kabátzsebe után - Harry hagyott neked egy üzenetet.
- Igazán? Micsodát? - kérdeztem csodálkozva.
Nem szólt semmit, csak mosolyogva a kezembe nyomott egy névre szóló, ketté  hajtott papírt. Széthajtottam a kis fecnit, a szívem pedig megállás nélkül gyorsabban és nagyobbakat dobbant.
Most az egyszer, majd' kicsattantam a boldogságtól, hogy elolvashattam a dalszöveget...


Sziasztok! :)

Remélem tetszett ez a kis karácsonyi különkiadás Nektek. Sajnálom, hogy már nagyon régóta nem tudtam jelentkezni,   de azért megpróbálok igyekezni. Nem is szólnék itt többet feleslegesen, remélem jól telt a karácsonyotok és sok szép ajándékot kaptatok. :))
Sajnos új év előtt nem hiszem, hogy találkozunk, így sikerekben gazdag új évet kívánok Mindenkinek! :) 

Eleanor P. xxx <33

2014. július 22., kedd

16.rész


 Sziasztok!
Huh, fogalmam sincs hogyan is kezdhetném... Borzalmasan, rettenetesen és elmondhatatlanul sajnálom. Tudjátok, hiába van szünet, szinte semmire nincs időm, és a így a nagybetűs és hosszadalmas blogszünet végére, már szégyeltem magam. Hatalmas KÖSZÖNETTEL tartozok azoknak, akik itt maradtak és majdnem 4 hónapig vártak arra, hogy összeszedve magam új részt produkáljak. Nagyon szeretlek titeket!! <333
Ez a szünet megmutatta, hogy valójában mennyire is gyorsan megy az idő és most nem szeretnék itt papolni nektek és Bölcs Salamont játszani, de megtanította nekem, hogy mindig készen kell lennem arra, ha hirtelen jönne valami. Hogy mekkorra lehet valakinek a türelme, és kinek volt annyira fontos a történet, hogy  kivárta a végét. Ezentúl nem fogok hisztizni kommentért, vagy a leiratkozók miatt, mert ti mutattátok meg nekem, hogy szavak nélkül is lehet szeretni.
Héé, még a végén én leszek "Bölcs Eleanor" :').
Szóval, nem is húznám az időt, íme 3 hónapnyi szünet után a várva várt rész, mert:
A blog hivatalosan is újra megnyitja kapuit!
 
Eleanor xx
 
u.i.: Igaz, hogy csak holnap lesz, de előre is  Nagyon Boldog Születésnapot Kívánok A Fiúknak!! :) <333                



                                        *Mandy Thomson*

 
 
 A tegnapi felfordulásra csak a konyha falán éktelenkedő paca emlékeztet, megpróbáltuk eltűntetni, de mintha sehogy sem akarna onnan eltűnni. Próbáltuk különböző vegyszerekkel eltűntetni, vízzel, szappannal, körömlakklemosóval és ablak tisztítóval, de csak ártottunk vele, így evés közben egy aránytalanul összemocskolt, helyenként fehérben pompázó falat kell bámulni. Természetesen abban a pillanatban a festék ugrott be utoljára, mint eltüntető eszköz, így Harry még tegnap elugrott fehér festékért, de valahogy egyik sem érkezett meg. Louis este felhívott - mert akkor kell neki is hívni, amikor már a hajamat téptem az idegességtől - hogy talált egy kócosan horkoló srácot Harry kocsijában, egy vödör fehér festék társaságában, és miután rájöttek, hogy a kocsi gazdája, kirángatták a vezető ülésből, és bevitték a házba. Persze az eset után 4 órával tudtam meg, miután minden lehetséges autóbalesetet elképzeltem a göndör fiú főszereplésével. Apa szinte meg sem lepődött, mikor tegnap este elmondtuk neki mi történt, viszont az ő türelmének is van határa, így az a pillanat is elérkezett, hogy Bradley büntetést kapott. Az büntetése pedig nem más, mint 2 hetes TV megvonás és a játék konzoljait egy ideig én látom vendégül a szobámban. Persze az öcsém egy székre állva, hogy szemtől-szembe mondhassa nekem, hogy ne játsszak este a takaró alatt a játékaival, mert megmondd apának, hogy kihasználom a helyzetet. Ezt Benny sem hagyta szó nélkül, miután felvilágosította Bradley-t, hogy este aludni szoktam, nem pedig éjjeli bagolyként a takaró alatt kiégetni a retináimat, csak, hogy heccelje, azt mondta neki, hogy ő fog vele éjszakánként szórakozni. Mármint Benny, a lassan 20. életévét betöltő bátyánk, aki mostanában szándékozik összeköltözni a barátnőjével, és aki leáll egy 7 éves gyerekkel vitatkozni az előszobában, mert ezt meg Bradley nem hagyta szó nélkül. Apa itt már nem tudott mit hozzátenni, így az esti teájával felvonult a szobájába, és rám hagyta a két fiút, mondván, hogy én vagyok az utolsó gyerek ebben a családban, aki ép még elmével rendelkezik és túl fáradt ahhoz, hogy most veszekedjen rájuk. Épp ezért történt az, hogy iszonyatos fejfájással ébredtem, egy hatalmas rendetlenség kellős közepén. és ha mindez még nem lenne éppen elég, két barna, ijesztően közeli szempárral találkoztam, mikor halál nyugodtan a baloldalamra fordultam.
- Jó reggelt drága nővérem! Szép nap ez a mai, nem? -mosolygott rám Bradley.
Egy hangos sikítás következtében lecsúsztam az ágyamról, az öcsém pedig aggódó arckifejezéssel nézett rám nagy szemekkel a párnáim közül.
- Tán megijesztettelek? Igazán nem állt szándékomban, csak látva, hogy ébredezel, elöntött a szeretet, amit irántad érzek, Mandy és azt akartam, hogy én legyek az első, aki ezen a verőfényes reggelen megszólít.
Felvont szemöldökökkel meredtem rá, ő pedig csak mosolyogva nézett fentről. Lemászott az ágyról, és amint megláttam az öltözékét, alig hittem el, amit látok. Egy fekete nadrágot viselt, fehér inggel, amit gondosan betűrt magának. A nyakában nyakkendő lógott, aminek a megkötésével nem sokat vacakolt, egy hatalmas csomó díszelgett a mellkasánál és a teteében felvette a fekete tornacipőjét.
- Elegáns vagyok, nemde? -húzta ki magát büszkén.
- De, nagyon.
- Ez nem volt túl meggyőző, no, de sebaj. Most pedig gyere reggelizni, még rengeteg a tennivalóm.
A kezét felém nyújtva segített fel a földről, kihúzott a szobámból, majd a lépcső felé toszogatott és elengedve a kezem, elindult az ellenkező irányba.
- Verőfényes szép jó reggelt, apám! -hallottam meg a következő a percben a hátam mögül. Lelépkedtem a lépcsőn,  be a konyhába, ahol már a bátyám álmos fejjel iszogatta az asztalnál a reggeli kávéját.
- Téged is úgy költött, hogy romantikusan bemászott melléd az ágyadba és jó reggelt kívánt? -nézett fel rám.
- Akkor nem csak velem csinálta ezt.
- Tudod, eddig valahányszor rosszat csinált, azt kívántam bárcsak normális lenne, de még egy ilyen költést nem akarok.
A kijelentésén elnevettem magam, ez pedig őt is erre késztette és a jókedvűnk akkor fokozódott igazán, amikor apa a bátyámhoz hasonló fejjel baktatott be a konyhába. A különbség csak az volt, hogy már munkára készen volt felöltözve, a nyomában pedig Bradley hozta küszködve a táskáját.
- Bradley, biztos nem akarod letenni? -fordult hozzá apa.
- Dehogy... nem annyira nehéz. -nyögdécselt.
- Miben sántikálsz? -kérdezte gyanakodva Benny.
- Én? Még a feltételezés is fáj, azt hittem ennél jobban ismertek.
- Épp azért kérdeztük, mert ismerünk. -mosolyodtam el.
- Nem kapod vissza a játékaidat, a büntetés az büntetés.
- Még a feltételezés is fáj. Megváltoztam, más ember lettem a játékaim nélkül.
- Ennek igazán örülök.
Azzal az aktatáskája felé nyúlt, amit Bradley ezer örömmel odaadott és kilépett a konyhából, hogy felvehesse kint a cipőjét.
- Van még valamire szükséged apa? Esetleg még egy szendvics?
- Nem, de azért köszönöm. Az a hat mogyorókrémes elég lesz nekem, amit készítettél. -felelte apa.
Benny az utolsó kortyokat is lenyelte, feltápászkodott az asztaltól, és a mosogatóba tette a kiürült bögréjét. Már nyúlt volna a szivacsért, amikor Bradley szaladt be, összehúzta a szemöldökét és rosszallóan csóválta a fejét, mire a bátyám visszahúzta a kezét. Bradley elmosolyodott, majd arrébb tolta Benny-t, elhúzta az egyik széket az asztaltól, felállt rá és legnagyobb meglepetésünkre nekikezdett mosogatni.
- Oké, maradj így. Ezt meg kell örökíteni. -sietett el Benny.
Ezt a csodát apa is látta és ezzel a különleges dolognak számító emlékképpel indult munkába. Pár percre rá a bátyám tért vissza egy fényképezőgéppel a kezében, és vadul kattangatni kezdett.
- Amúgy Mandy, nem eszel, mielőtt elmész? -kérdezte Bradley.
- Majd eszek út közben. -álltam fel az asztaltól.
Kikerültem a még mindig kattintgató testvérem, felbaktattam a lépcsőn, és a szobámba igyekeztem. Belépve, azonnal a szekrényemhez léptem és az ablakon beszűrődő napsugarakból megítélve, egy piros nadrágot és vékony farmer inget kaptam ki. Magamra aggattam a darabokat, és a fehér Converse-emmel a kezemben indultam a fürdőszobába.
Elvégeztem a szokásos bíbelődésemet a sminkes cuccaimmal, majd fésülködés után arra jutottam, hogy nem fogom most a hajvasalóval húzni az időt. Összefogtam lófarokba egy hajgumival, néhány tincsemet elől hagytam, felvettem a cipőmet és a dolgom végeztével elégedetten léptem ki a fürdőszobából.
Egy fehér táskába bedobáltam az szükséges holmijaimat, a vállamra akasztva tettem be a fülbevalóm és ezután gyors léptekkel elhagytam a szobámat. Lebaktattam az emeletről, de mielőtt az előszobába érhettem volna, két kéz kapott utánam és ölelt magához hátulról.
- Vigyél magaddal! -mondta halkan Bradley.
- Micsoda? Miért? -kérdeztem.
- Mert itt úgy érzem, hogy a TV kinevet, amiért büntiben vagyok.
- De dolgozni megyek, unatkozni fogsz egésznap.
- Majd besegítek. Légyszi Mandy! -könyörgött.
- Rendben. -adtam be a derekam- De gyorsan szólj Benny-nek, mert indulnunk kell.
Bradley arca felvidult a válaszom hallatán, befutott a konyhába, majd pár perc múlva ugrándozva tért vissza hozzám.

                                                                      ~*~

Egy emlékezetes buszozás után, megkönnyebbülve szálltunk le a járműről és indultunk el a munkahelyem felé. Bradley élvezte, hogy végre kint lehet és ez be is bizonyosodott azzal, hogy mindenre felmászott, amire lehetett és arra is, amire nem. Legnagyobb örömömre nem gátolta meg az a tény sem, hogy valamire kimondottan tilos volt. Futkározott, ugrabugrált és élvezte, hogy szabad lábon van, csak azt nem tudom, hogy lehet valaki ennyire fitt. A kávézóba menet természetesen megkaptuk azokat az elengedhetetlen mondatok, hogy 'A fiatalúr, legyen szíves leszállni a kerítésemről!' vagy 'Arra szigorúan tilos felmászni, nem látják, hogy ki van írva?', úgyhogy megdöbbenten tapasztalta Bradley, hogy több Mrs. Banks van a városban, mint hitte. Miutánmegkapta a huszadik 'Gyere le onnan!' című mondatot, már csak futkározni volt kedve, de az nagyon.
- Mikor érünk már oda? -kérdezte. Ma már nyolcadszorra.
- Nem sokára. -adtam ugyan azt a választ. Ma már nyolcadszorra
- Mindig ezt mondod...
- Mert így van.
- Az már az? -mutatott egy kocsma felé.
- Nem.
- Miért nem?
- Mert nem.
- Ott vagyunk már?
Körülbelül még tíz percig folytattuk ezt az értelmes beszélgetést, mire végre a kávézóba nem értünk. Bradley persze rögtön előre szaladt, miért is ne tegye alapon. Őt követve léptem be az ajtón, és rögtön megcsapott a kávé és a frissen sült sütemények illatának keveréke. Az öcsém rögtön a sütis pulthoz rohant, arcát az üvegnek nyomta és ezzel a frászt hozva a túl oldalon ülő Jane-re.
- Fiatalember, ha kérhetem, ne nyálazza össze az üveget. -állt meg mellette egy nyakkendős, tipikus főnök kinézetű ember.
- De olyan guszták! Főleg az a csokis, csak tessék megnézni! -mutatott rá Bradley az egyik szeletre.
- Valóban. Akkor szólj a nagymamádnak vagy annak, akivel jöttél, hogy vegye meg neked.
- A testvérével jött. -szólt közbe Jane.
- Á, Ms. Harris. Az ön testvére?
- Nem, az enyém. -jutottam végre szóhoz.
- Akkor kérem, tartsa kordában a fiatal urat! Kit tisztelhetek magában? -fordult felém.
- Uram, ő Mandy Thomson. Aki Alison helyére jött. -válaszolt helyettem Jane.
- Remek, akkor örvendtem. Most viszont mennem kell, az öccsére meg vigyázzon, és még egyszer ez nem forduljon elő.
- Rendben. -bólintottam.
Kihúzott háttal és tekintélyt parancsoló pillantással hagyta el a kávézót, mire egy megkönnyebbült sóhaj szaladt ki a számon.
- Szép bemutatkozás nővérkém. -kuncogott Bradley.
Egy apró mosoly szökött az arcomra, majd Jane-re hagyva az egy szem öcsémet, bementem az öltözőbe, hogy átvegyem a megszokott darabokat és munkába álljak.

                                                                         ~*~


A munkaidőm most valahogy hamarabb elszaladt, mint szokott és kiderült, hogy Bradley-vel több dologban hasonlítunk, mint hittem ezen a téren. Miután két nőre öntötte rá egyszerre egy csésze teát, úgy döntöttünk Jane-vel, hogy nem kockáztatunk, így csúcsidőben nem bíztuk rá több rendelést. Duzzogva, de elfogadta és egy jegyzettömbbel és tollal elfoglalta az egyik kettes asztalt az ablak mellett.
Harry közben felhívott, hogy nagyon sajnálja, amiért tegnap nem tudta elhozni a festéket és, hogy áll-e még a mai vezetés, mire fülig érő mosollyal az arcomon, azonnal igent mondtam. De csak az után jutott eszembe, hogy Bradley velem van, hogy letettük a telefont, így amikor elém jön, muszáj megkérdeznem, hajlandó-e úgy is, hogy az öcsém a hátsó ülésen közvetít. 
A zárás közeledtével azonban a vendégek egyre jobban szálingóztak ki a kávézóból, és már csak kettő asztalnál ült vendég. Mivel Bradley mindenáron szeretett volna valakit kiszolgálni rendesen, Jane az egyik rendeléssel a kezében indult el az ablaknál ülő öcsém felé.
- Bradley, kiviszed ezt a teát annak a bácsinak? -kérdezte Jane.
- Tényleg kivihetem? -emelte fel csodálkozva a fejét a rajzából. 
-Persze. Csak óvatosan, nehogy kiborítsd!
Jane óvatosan átnyújtotta a csészét neki, mire Bradley kishíjján elejtette, mivel az ital még nagyon meleg. Szinte futva vitte ki a kettes asztalhoz, letette az asztalra, majd megállt a fickó mellett, és mosolyogva nézett rá. Ennek a jelenetnek csak azért lehettem szem- és fültanúja, mert a Bradley
előttem haladva vitte ki a rendelést, nekem pedig a szomszéd asztalt kellett kiszolgálnom. 
- Szeretne még valamit? -kérdezte.
- Nem, köszönöm. -válaszolt az úr.
- Esetleg egy csoki tortát?
- Talán majd később.
- De most is megveheti, és ha nem kéri, megeszem én. -ajánlotta fel.
- Bradley! -szóltam rá-
- Mi az? Csak udvarias akartam lenni. -emelte fel a kezeit ártatlanul.
- Igazán kedves gesztus, de nem áll szándékomban most süteményt venni neked. -mondta neki a férfi, majd komótosan felemelte a kávéját és egy apró korty után lerakta.
- Megissza azt még ma? Vinném ám vissza, hogy színezzem tovább a dinómat.
- De leégeti a nyelvem. 
- Rendben Bradley, gyere. Majd én elviszem, ha megitta. -mondtam az öcsémnek.
Megfordult, és kiélvezve azt, hogy nem kell megvárnia míg az utolsó cseppet is eltávolítják, visszaszaladt a szalvétájához.
Elnézést kértem Bradley nevében is, és szerencsémre az úr nem haragudott. Kiderült, hogy neki öt gyereke van és mind fiú, úgyhogy tudja, hogy nem könnyű vele bírni.
Hamarosan mindkét vendég távozott, így az ajtón lógó táblán végre a ' Zárva ' felirat olvasható a kinti emberek számára, egészen holnap reggelig. Miután Jane-nek elmondtam, hogy rögtön munka után Harry vezetni tanít Bradley-vel a hátsó ülésen, rosszabb esetben a csomagtartóban, elvállalta az összeseprést, így gyors léptekkel az öltöző felé kanyarodtam.
Kivettem a ruháimat és a táskámat a szekrényemből, megkönnyebbülve cseréltem le a kávézó logójával díszített egyen pólót az ingemre, és mire végeztem az öltözködéssel, Bradley rontott be.
- Itt van az a nagyhajú! -mutatott kifelé.
- Van neve is, oké?
- Itt van Oké. -intett újra az ajtó felé.
- Nem Oké a neve, Bradley. -nevettem el magam.
- Ő is Bradley? Ne már...
- Te vagy Bradley, ő nem Oké.
- Akkor miért barátkozol vele? Odabent nem oké neki valami? -bökött a fejére.
Itt már végképp nem bírtam tovább, az öltözőben visszhangzott a nevetésem, mire a hangzavarra Jane és Harry is bejött.
- Mi van itt? -kérdezte mosolyogva Harry.
- Kérlek, mutatkozz be az öcsémnek. -néztem rá segítség kérően.
- Hát rendben... Szia, Harry vagyok! -nyújtotta a göndör kedvesen az öcsém felé.
- Igazad volt Mandy, valami tényleg nem oké vele. -"suttogta" jó hangosan Bradley. - Akkor nem vagy Bradley?
- Harry, nem lenne gond ha Bradley is velünk lenne a vezetés közben? Benny eléggé ki volt reggel az új énjétől, és kell, egy kis idő még feldolgozza a reggel történteket. -magyaráztam.
- Nem, dehogy gond. -mosolyodott el.
- Köszönöm. De biztos?
- Persze. -bólintott.
- Akkor biztos nem vagy Bradley? -kérdezte meg újra az öcsém.
Nos, emlékezetes vezetésnek nézünk elébe...

2014. március 31., hétfő

Szünet

Sziasztok!

Nos, mint a címből is kiderült nem résszel szolgálok, hanem egy hírrel mely régóta érlelődik bennem, ám eddig bátorságom és erőm nem volt hozzá, hogy megtegyem. Az oka természetesen megvan, hiszen a részek rendszeresen késnek és nem a legjobb a minőségük, én pedig nem ilyet akarok nektek nyújtani. Kettő blogot vezettem ezidáig, tudtam mi lesz a következménye és elvállaltam, de sajnos, eddig tartott az erőm. Hogy bezárjam a blogot meg sem fordult a fejem, a szívemhez nőtt a történet, a szereplők és szeretem írni, legyen akármennyire sablonos vagy épp gyermekded.
Szeretnék bocsánatot kérni, én sem így terveztem, de úgy érzem ez az egyetlen megoldás. Nagyon sajnálom!! :(

Eleanor xxx


A blog a mai naptól kezdve (31/03/2014) határozatlan ideig szünetel.

2014. március 8., szombat

Új blog

Sziasztok! :))

Nos, ezúttal nem az új résszel jelentkezem, hanem annak az okával, hogy miért hoztam ilyen későn az utóbbiakat. Mielőtt valaki azt hinné, hogy abba hagyom ezt a történet, az megnyugodhat ( ha van ilyen), mert eszem ágába sincs befejezni vagy félbeszakítani és szünetet rendelni.
Pár hónapja villámcsapásként ért egy ihlet, amit mindenképpen meg akartam osztani és ez e blog kárára ment, mivel csak arra tudtam koncerálni és folyamatosan írni. Szeretnék bocsánatot kérni, hogyha esetleg nem lett olyan jó a részek hosszúsága, megírása vagy eseményei, mint amilyenre vártatok. Ha jobbat akartok, akkor megírom újra, mivel nem egy összecsapott valamit akarok nyújtani. :)
Mindenkit szeretettel várok az új blogomon, remélem ott is velem tartotok: Give me Love, Like Never Before

Eleanor xx

2014. március 2., vasárnap

15.rész


                                        *Mandy Thomson* 


Már bőven elmúlt tíz óra, mire tegnap este eljöttünk a koncertről. A srácok többször is átöltöztek a fellépés alatt, olyankor a rajongók sikítása egy kicsivel alább hagyott, ám amikor kedvenceiket újra láthatták a színpadon, bepótolták a lemaradásukat. Hatalmas showt csináltak a srácok, melyre igazán büszkék lehetnek ők és a rajongók is egyaránt. A legjobban az tetszett,  hogy száz százalékosan önmagukat adták a színpadon, nem féltek kimutatni milyen szeretetreméltó őrültek, kiket csodálatos hanggal és hatalmas szívvel áldottak meg. Az utolsó dal után mély és érzelmes búcsút vettek a fanoktól, a színpadról egyenként lejöttek, és Paul hátra vezette hozzánk a lihegő fiúkat. Egytől egyig valamelyik énekes nyakába ugrottunk, szerencsére egyik srác sem maradt ölelés nélkül. Miután a koncert elkezdődött, pár lemenő számra rá egy szőke hajú lány érkezett meg, kinek nem kellet sokáig gondolkoznom a kilétén. Perrie állított be hozzánk, hatalmas bocsánat kérések és  magyarázkodások közepette.
Mire mindenki egyenként kifújta magát, átöltözött, elintézte a folyó ügyeit, amelyre Paul külön felhívta a figyelmet, az aréna lassacskán kiürült. A három lánnyal kiegészülve szálltunk be a
kisbuszba, míg el nem helyezkedtem az ülésen, észre sem vettem mennyire hiányzott ez és milyen fáradt is vagyok. Mivel nem csak én voltam az egyetlen aki így érez, bulizás helyett egymás vállára dőlve pihentük ki az este eseményeit. A mellettem ülő Harry vállának döntöttem a
fejem, és onnan hallgattam Niall részletes élmény beszámolóját, amit fáradt mosollyal az arcomon, olykor nevetve hallgattam végig. A kocsi monoton zötykölődése, az orromba kúszó kellemes illat és a kényelmes elhelyezkedésem meghozta a hatását, a szemhéjaim ólomként húzódtak a szemeimre és egy idő után nem hallottam semmit a körülöttem zajló eseményekből.

Halvány emlékfoszlányok maradtak csak meg a tegnapi bealvásomról, hogy valaki a nevemet suttogva próbál ébrezgetni, hogy a karjaiba visz fel az emeletre és gondosan betakar. Épp ezért nem csodálkoztam azon reggel, hogy felfrissült állapotomban a tegnapi ruhámba burkolózva ülök az ágyamon. Miután túlestem egy reggeli tusoláson, egy laza otthoni szettben, vizes hajamat turbánba tekerve, cammogtam le a lépcsőn. Benny hiányossága miatt Bradley mesélte el nekem a tegnapi fejleményeket, természetesen az ő szemszögéből, így kihagyhatatlanok voltak a szamurájkardal almátpucoló nindzsák betörésének történetét beleszőni a mondandójába. Miután ötödszörre kezdte újramesélni ugyan azt a történetet, a kérésemre különböző lehetetlen elem kihagyásával, elmondta, hogy egy nagy hajú huligán hulla pózban cipelve (?) dobott fel az emeltre. A bátyám először azt hitte, hogy berúgtam, de utána tájékoztatva lett a bealvásomról, amin állítólag jót röhögött. Az idegenvezető szerepét betöltve vezette körbe Harryt, állítólag már csak azt nem mutatta meg, hogy mi honnan van és mikor vettük, a poén ebbe csak az volt, hogy az okos bátyám úgy csinálta ezt az egészet, hogy szegény Harry közben végig tartott és cipelt ide-oda. Nem hittem volna, hogy egyszer előfordulhat, hogy Bradley-nek több esze lesz, mint Benny-nek, de ezt is megéltük, mivel egyedül neki jutott eszébe, hogy nem a legalkalmasabb az időpont a túravezetésre. Ilyenkor merül fel bennem a kérdés, hogy jó atyánk merre van, hogy helyre tegye az eszüket.
A reggelimet piszkálva hallgattam Bradley-től az est további eseményeit, épp egy bébifókát mentett meg egy csípős csirkeszárny megevésétől, amikor Benny érkezett mellénk. Barna haját felzselézte, egy ülepes farmert húzott az alsó végtagjaira, felsőtestét egy szürke póló takarta, melyre egy kék kockás inget húzott. Tornacipővel a lábán és izgatottan ült le mellém, idegességében kezeivel ütemre dobolt az asztalon. Percenként állt fel, akkor sétált egyet a konyhába, ha leült vagy a tincseibe túrt bele vagy a házunk előtt elhaladó járókelőket fürkészte az ablakon keresztül.
-Te hülye vagy?-kérdezte az öcsém, miután megunta Benny tevékenységét.
-Bradley!-szóltam rá.
-Szerinted örülni fog?-szegezte nekem a kérdést a bátyám.
-Apa, hogy kikoptatod a széket? Tapsikolni fog örömében -válaszolt helyettem Bradley.
-Lenna -magyarázott Benny- Ma megyünk el megnézni azt a lakást amit mutattam a gépen.
-Persze -mosolyogtam rá nyugtatás képpen.
-Mi van ha megijed? Ha már nem is akarja annyira, mint tegnap? Nem szeretném ráerőltetni -hadarta.
-Benny...
-Ahelyett, hogy közelebb lennénk egymáshoz, ezzel fogom elszúrni -vágott közbe.
Épp szólásra nyitottam a szám, amikor a zsebében pihenő telefon rezegni kezdett. Kicsúsztatta a helyéről a készüléket, felállt mellőlem és kivonult a helyiségből. Nem mehetett messzire a konyhától, mivel egy-két szava tisztán hallható volt, még akkor is, ha nem hallgatóztunk. Nem volt bőbeszédű a rövid beszélgetés alatt, mivel a legtöbb szó, amit tisztán hallotunk az 'Aha ' volt, szóval nem volt beszédes kedvébe. Nem sokára visszatért közénk, de ezúttal nem ült le, hanem állva figyelt minket.
-Terepszemlét tartasz?-kérdezte Bradley vigyorogva.
-Van valami programod?-irányította felém a figyelmét Benny.
-Miért?
-Apa hívott. Nem tud hazajönni, mert betettek neki valami tárgyalást. Így veled marad itthon-közölte.
Bradley arcára egy széles vigyor ült ki, kezeit egymáshoz kezdte dörzsölni és gonosz kacajba kezdett. Csapot-papot otthagyva állt fel hirtelen az asztaltól, sietségében majdnem fellökte Bennyt és másodpercek leforgása alatt eltűnt a szemünk elől. Felvont szemöldökkel figyeltem erre a bátyám reakcióját, aki csak legyintett és egy 'Sok sikert'-tel lerendezte. Mivel nem akarta, hogy Lenna sokáig várjon rá, kivonult a konyhából és az ezt követő ajtózáródás jelezte, hogy elment.
Feltápászkodtam a székemről, a tányéromat a mosogatóba tettem, felkaptam a mosogatószertől habos szivacsot és percek leforgása alatt tisztára is mostam. A mosogató alá szerelt szekrényből kivettem egy tiszta konyharuhát, a vizes tányérról felitattam a cseppeket és betettem a szekrénybe a többi tányér mellé. Felbaktattam vissza az emeletre, be a fürdőszobába, ahol a fejemről leszedtem a nyirkos törölközőt és kivettem a szekrényből a hajszárítót. Egy egyszerű mozdulattal bedugtam a végét a konnektorba, felkattintottam a bekapcsoló gombot és "varázslatos" módon elindult. Egy bő negyed órás szárítás után száraznak tudhattam a sötét tincseim, egy hajkefével kifésültem, hogy gubancmentes legyen és a csuklómra tett hajgumival felkötöttem. Kiléptem a fürdőszobából, de épp, hogy kitettem a lábam a folyosóra Bradley száguldozott el előttem görkorcsolyával a lábán és hokiütővel a kezében.
-Bocs!-kiáltott.
-Bradley, várj meg!-szólította meg egy vékonyka, ismerős hang.
Keyla apró alakja gurult az öcsém után, teljes védő szerelésben próbálta felvenni a tempóját. Bradley a lépcsőn lelépkedve ment le az emeletről, Keyla a korlátba szorosan kapaszkodva tette meg ezt a távot, én pedig az aggodalomtól hevesen kattogó aggyal szaladtam utánuk. Az apró szőkeség az utolsó lépcsőfokokat tette meg mire én odaértem, a nappaliban Jane-t pillantottam meg, ahogy a két gyereken próbálja tartani a figyelmét, de ez lehetetlennek bizonyult. Kikerülve a kanapé körül kergetőző gyerekeket, odamentem Jane-hez, aki épp Keylával vitatkozott a görkorival kapcsolatban.
-Jane, mi ez az egész?-kérdeztem.
-Ne haragudj, hogy nem szóltam Mandy, de anya és apa elutazott tegnap, Benny Lenna-val van, nekem dolgoznom kell és nem tudom hova vinni Keylát. Vigyáznál rá ma délután?-kérdezte, illetve próbálta túlkiabálni a testvéreinket.
-Öö...Semmi baj. De egy SMS-t írhatnál, hogy tudjam, mire számítsak.
-Bocsi, csak nem tudtam hova vinni.
-Nincs semmi gond, vigyázok rá is.-mosolyogtam rá.
-Akkor jó.-könnyebbült meg látszólag.-Viszont most mennem kell, ha nem akarom, hogy kirúgjanak.
Vállán pihenő táskáján rántott egyet, hogy le ne csússzon, egy gyors öleléssel búcsúzott el tőlem és már rohant is el.

                                               ~*~

-Bradley, tedd le vázát!-szóltam rá az öcsémre immár sokadszorra.
-De bele esett a labdánk.
-Add ide, majd én kiszedem.-nyúltam utána.
-De nekem most kell.-makacsolta meg magát.
A hóna alatt tartva elszaladt a kerámiával, majd mielőtt utolérhettem volna, egy elegáns mozdulattal földhöz csapta. Egy elégedett vigyorral nyugtázta a tettét, a kiszabadult teniszlabdát kiemelte a törött darabok közül és elgurult vele a konyhába.
Kerek másfél órája uralkodnak ezek az állapotok, pontosan azóta, hogy a barátnőm rám bízta a saját testvérét is. Ezalatt a "mesébe illő" idő alatt Mrs. Banks és a botja kétszer tették tiszteletüket nálunk, az első alkalommal kedvesen és burkoltan közölte, ahogy általában is szokta, hogyha nem halkítunk magunkon, akkor lépéseket tesz. Másodszorra elővette a jól bevált katonai iskolás szövegét, hogy felhívja apát és szégyelljük magunkat, amiért tőlünk zeng az utca. Bradley mély tiszteletét és megbánását kifejezve jóöreg szomszédunk iránt, egy szivacslabdával találta el, természetesen teljesen "véletlenül", így Mrs. Banks előlröl kezdte a fenyegetést egy magasabb hangnemben és azóta nem képes abbahagyni. Nem tudom, hogy mikor tűnik fel neki, hogy az égvilágon senki nem figyel rá, mivel eddig Bradleyt üldöztem az ex vázával, Keyla pedig nutellát eszik kenyérrel a konyhaasztalon ülve, így Mrs. Banks tulajdonképpen az akasztóknak és cipőknek beszél, mivel a bejárati ajtótól el sem mozdult.
Bradleyt szem elől tévesztettem, mivel a konyhába érve sehol nem láttam, ami nagy baj, hiszen szabadon kószál a lakásba rengeteg törékeny tárgyal körbevéve. A nutellától csöpögő szőke kislányt leemeltem az asztalról, nehogy leesen, ami természetesen nem tetszett neki, ezért egy maszatos cuppanós puszit nyomott az arcomra, majd elviharzott mellőlem. A házban hangosan üvöltő Hupikék-törpikék főcímdala és Mrs. Banks kiabálása elnyomott minden hangot, és valószínüleg a csengőt sem hallottam volna meg, hogyha nem megyek át az előszobán. Kikerültem drága szomszédunkat, hogy kinyissam az ajtót és legnagyobb csodálkozásomra Harry-vel találtam szembe magam. A szívem egy gyorsabb tempót kezdett diktálni, felváltva ezzel az eddigi egyenletes dobogást. Haja ugyan olyan göndören és kuszán keretezte az arcát, ahogy szokta, egy Rolling Stone-os pólót viselt, ülepes farmernadrággal és Converse cipővel. Szívdöglesztő mosolyával toporgott előttem, gödröcskéit most sem volt lusta magával hozni, a zöld szempár pedig megtalálta az enyéimet.
-Szia! Hát te, mi járatban?
-Ki akartam mozdulni, és ide akárhányszor jövök, mindig zajlik az élet.-mosolygott.
-Figyelsz rám kislányom? Épp azt magyarázom, milyen fontos, hogy egy gyermekre mennyire kell figyelni, te meg itt leállsz valami suhanccal beszélni? Milyen példát mutatsz te az öcsédnek?-rikácsolta hangosabban a szomszédunk.
-Nem akarok tiszteletlen lenni, de az idősebbeknek kell példát mutatnia és maga itt kiabál. Akkor én milyen példát vegyek?-kérdeztem Mrs. Banks felé fordulva.
-Már tudom, miért ilyen pimasz a testvéred. Nem maradok itt, egy perccel sem tovább ilyen neveletlen kölykök között!
Botját erősebben megmarkolta, kötött pulóverét összehúzta magán és elindult le a lépcsőn. Útja közben még rákiáltott Harry-re, hogy vágassa le a haját, mivel úgy néz ki, mint egy huligán, de ezt persze a göndörke nem vette zokon, inkább megmosolyogta. Épp, hogy kilépett a kapunkon, megfordult a fejembe, hogy utána megyek és bocsánatot kérek, de mégsem szántam rá magam, mivel a házból egy hangos puffanás hallatszott ki. A lépcsőn álldogáló Harry karját megragadtam és behúztam a házba, ám a látvány ami fogadott, mondhatni lesokkolt. Mintha egykor nem is mi rendeztük volna be, hanem egy kávétól túlpörgött óvodás csoport és azoknak energiával teli kutyáik. A függöny leszakítva a nappaliba, az egyik fotel fejjel lefelé és az egykori könyvespolcunk félig a falra rögzítve, félig elnyúlva a parkettán és ez csak a nappali. A konyhába érve szemtanúi lehettünk, ahogy Bradley neonzöldre festi a fehér falat és, hogy ebből a színből bőven jutott neki és a segédjének is, így Keyla úgy nézett ki, mint valami mocsárszörny a helyenként feltűnő nutellafoltok keverékével. Az asztalra egy kisebb bolhapiac került, a függöny a változatosság kedvéért itt is le volt szakítva és az egyik lefele fordított edényből csicsergés hallatszott (?).
-Merre akarsz futni?-kérdezte udvariasan Bradley Keylától.
-Abban egy madár van?-mutatott Harry a kalitkának használt konyhai eszközre.
-Igen.-felelte a szőke kislány.-Angry Birds-özni szeretnénk.
-Istenem.-sóhajtottam.-Miért tartjátok odabent?
-Mert játszani akarunk, és ahhoz angry birds kell. Ez csak egy sima madár, még nem mérges.-magyarázta az öcsém.
-Harry...-fordultam a göndör felé.-Ha nem szeretnél ezek után tovább maradni akkor teljesen megértem.
-Ugye nem gondoltad, hogy így itt hagylak? Szívesen maradok, ahogy elnézem rád fér a segítség.-mosolygott.
Közelebb léptem hozzá, kezeit a derekamra csúsztatta és még közelebb húzott magához. Lábujjhegyre álltam, hogy jobban elérjem, egy puszit nyomtam puha, kisfiúsan gödröcskés állapotban lévő arcára és magamhoz öleltem. A füléhez hajolva egy halk 'Köszönöm' hagyta el a számat, mire a karjai körülöttem erősebben vontak magához.
-Hé, anyósok gyöngye! Tedd a kezeidet látható helyre!-szólalt meg Bradley.
Szép lassan, de elváltunk egymástól, egy lépést hátrébb tettem, és figyelmemet Harry-ről elszakítottam, hogy a gyerekekre tudjam irányítani. Az öcsém műve, egy hatalmas "gyönyörű" neonpaca lett, ami miatt menekülőre fogta mikor meglátta, hogy feléjük haladok. A mocsárhercegnő is visszavonulót fújt, ám balszerencséjére a szabadulás helyett Harry karjaiba menekült. A kérésemre a konyhapulthoz vitte az apró lányt, felültette rá, egy vizes rongyot a kezébe nyomtam, hogy a sok foltot letisztogassa róla, de egy áttörölgetés kevésnek bizonyult. A ruhája, a haja, és majdnem minden testrészét ellepte a vízfesték vagy a nutella, így abba állapodtunk meg Harry-vel, hogy én megcsinálom Keyla tisztítását, ő pedig megkeresi Bradleyt. Az ő feladata jóval nehezebb volt, de bevállalta, így én az ölembe a szöszi lánnyal és a váltóruháival a fürdőszobába mentem, ő pedig az udvaron kezdte a kutatást.
A fürdőbe érve, közös megegyezés alapján Keylát ruhástól állítottam be a kabinba, a ruhái is koszosak voltak, így róluk is lejön valamennyire a festék. Hajmosásnál volt egy kis gond a tusolóval, mivel összevesztünk azon, hogy ki fürdet kit, így a pólóm, a nadrágom és néhol a hajam is csupa víz lett. Az utolsó nutellamaszat lemosásával elzártuk a csapot, Keyla köré csavartam egy törölközőt és miután mondta, hogy rábízhatom az átöltözés műveletét, kijöttem a fürdőszobából. A haját azután szárítom meg, hogy átvette a ruháit.
Átmentem a saját szobámba lecserélni a vizes darabokat, a szekrényből kivettem az első rövidnadrágot és pólót amit találtam, magamra kaptam őket, a nyirkosakat pedig kiterítettem. Épp, hogy becsuktam magam után az ajtómat, Harry tűnt fel, az arcát teljesen ellepte a neonzöld vízfesték, a pólóján is feltűnt egy-két folt. A hóna alatt Bradley vadul kapálózott, de csinálhatott ő akármit, a göndörke nem engedte szabadon.
-Tegyél már le!-kiáltozott az öcsém.
-Keyla még öltözik, de utána őt is rendbe kell tenni.-mondtam Harry-nek.
-Megcsináljam?-kérdezte.
-Nem, nem kell, de azért köszönöm. Inkább a nappalit kellene valahogy rendbe rakni.
-Bírni fogsz vele?-célzott a még mindig küszködő Bradley-re.
-Én nem fogok előtted zuhanyozni.-jelentette ki a törpe.
-Csakis a te habtestedre vagyok kíváncsi.-mondtam unottan.
-Le se tagadhatnád, látom a szemeidben!
Hamarosan kinyílt az ajtó és Keyla libbent ki rajta, vizes haja átáztatta a száraz pólóját, kezében a hajszárítót markolászta. Bedugtam a végét az egyik kinti konnektorba, ma már másodszorra végeztem el ugyan azt a folyamatot ami a bekapcsoláshoz szükséges, így kislányhoz léptem és hagytam, hogy a meleg levegő szárazra szárítsa a szőke tincseit. Harry bevitte az öcsémet a fürdőszobába, hozzám hasonlóan állította be ruhástól a kabinba és megengedte rá a vizet. Saját szórakozásra még szívatta egy kicsit Harryt, hogy a víz túl hideg vagy meleg, aztán belátta, hogy jobb minél előbb letudni az egész ceremóniát. A szárítás végeztével kikapcsoltam a fodrászok gyöngyét és kihúztam a végét, a fürdőszobában felváltottam a göndört, így ő le tudott menni rendbe szedni a nappalit.
Mondhatni a történelem megismételte önmagát, csak egy fokkal nehezítettek a dolgomon. Bradley nehezebb feladat volt, mint elsőre gondoltam volna. Nem is ő lett volna, hogyha nem locsol le, végül is miért ne? A vége az lett ennek az egésznek, hogy röpke fél óra alatt az öcsém patyolattiszta lett és hullafáradt, rajtam pedig megszáradt a póló. Átvette az általam hozott tiszta ruháit, elslattyogott a szobájába és befeküdt az ágyába. Bekapcsolta magának a DVD lejátszót, betette a Shrek első részét, és meggyőződve arról, hogy nem tud kárt tenni magában, kiléptem a birodalmából. Bradley-től kijövet Keyla-ba ütköztem, aki miután megtudta, hogy a szobájába pihen, boldogan szökdécselt be hozzá.
Lesiettem a lépcsőn a nappaliba, Harry épp a függönnyel szenvedett a létrán. Le a kalappal előtte, mintha az elmúlt óra eseményei meg sem történtek volna, minden a helyén volt, úgy ahogy eredetileg be volt rendezve.
-Hűha!-az egyetlen szó, amit ki tudtam nyögni.
Lelépkedett a létra fokairól, összecsukta és azzal a kezében elém lépett. Egyetlen szó sem hagyta el a száját, csak mosolygott rám, amitől újra csak nagyobbakat dobbant a szívem. Az arca még mindig úszott a zöld színben, ami látszólag zavarta, de ha tudná, hogy nekem még így is tökéletes...
-Úgy nézek ki, mint Shrek.-fintorgott.
-Bradley-ék épp azt nézik, talán eljátszhatnád nekik élőbe is.-nevettem.
-De akkor kell egy Fiona is.
-Lemossam?
-Aha.-dünnyögte.
Kézen ragadtam, behúztam a konyhába, ahol érdekes módon az egyetlen árulkodó jel a paca volt a falon. Az asztalon csak egy díszterítő foglalt helyet, a függöny az eredeti állapotában csüngött le. A mosogatóhoz húztam, egy széket odaraktam, hogy arra üljön le és egy bontatlan csomag zsepit elővettem a szekrényből. Harry helyet foglalt előttem, kíváncsi tekintettel nézte végig, ahogy a száraz zsebkendőt beáztatom és felé fordulok. Fejét felemelte, szemeit rám szegezte, a lábai közé léptem, hogy közelebb legyek hozzá. Egyikünk sem szólalt meg, az íriszeit az enyéimbe fúrta, és térképpel sem találhattam volna ki onnan. A szituáció nagyon hasonlított a találkozásunk napjára, amikor orron csapta a kávézó ajtajával és utána náluk kenegettem a fájó testrészét, csak itt most nem sérült meg senki.
A rövid "mosakodás" végeztével, az elhasznált átszíneződött papírzsepiket a kukába száműztem, Harry nyomott egy puszit az arcomra köszönés képpen, ami miatt éreztem, hogy az arcszínem pirosra váltott.

2014. február 21., péntek

Eredmények / Hírek

Sziasztok! :)

Most nem részt, hanem híreket hoztam nektek. Tudom, hogy rendszertelenül és késve hozom a részeket, amit nagyon-nagyon sajnálok,  Remélem, hogy minél hamarabb tudom kitenni és ti sem haragudtok rám. Nemrég jelentkeztem egy blogversenyre, aminek ma tudtam meg az eredményét és őszintén bevallom, hogy alig hittem a szemeimnek. 



A blog 1.helyen végzet a ' Legviccesebb történet' kategóriában. :)

Itt a link, ha valaki meg szeretné nézni: http://amularnyai.blogspot.hu/  

Remélhetőleg hamarosan jelentkezem, nem várok Liam szülinapjáig a rész felrakásával :))
Eleanor xx

2014. február 2., vasárnap

14.rész

Hello! :))
Íme, itt van történetünk következő fejezete. Mint mindig, most is szeretném megköszönni a kommenteket, amiket kaptam, csodálatosak vagytok! :) Nagyon sajnálom, hogy csak most hozom és, hogy rövid lett de a betegség teljesen leszívta az agyam. Megpróbálom a következőt hosszabra írni.  
Remélem azért tetszeni fog. :)

u.i.: Megint csak utólag, de nagyon Boldog Születésnapot Harry! <3



Eleanor xx     

                             *Mandy Thomson*



Egyenként pattantunk ki a kisbuszból, amint megérkeztünk az arénához. Két hústornyot is rendeltek mellénk, így velük kiegészülve léptünk be a hátsó ajtón. Paul egész úton a fiúkat csitította, vagy ha nem fegyelmezte őket, akkor atyai jótanácsokat osztogatott. Minden teljesen be volt zsongva a hamarosan induló koncerttől, de Niall volt az, akit egyszerűen nem lehetett lelőni. Persze nem szó szerint, csak 5 percig nem tudott egy helyben maradni, amit a mellette ülő Liam a helyzethez képest, egész jól tűrte.
Az épületbe belépve számomra szokatlan jelenetek játszódtak le, emberek rohangáltak ide-oda, kiáltoztak és volt, aki ezt a két dolgot egyszerre csinálta. Mindegyik szoba különböző rejtelmeket tartogatott, a stylistok ruhafogasokkal és vállfákkal rohangáltak egyik öltözőből a másikba a fiúk ruháival, a sminkesek és fodrászok azonnal letámadtak minket. Egy rövid barna hajú lány elrángatta Niallt mellőlünk, ez persze nem tetszett neki, így az utolsó pillanatban megragadta   Liam karját és együtt távoztak.  Alig, hogy Niall-ékat elhurcolták, egy hosszú szőke hajú nő sétált mellénk és arra kért minket, hogy kövessük.
-Ő Lou, a stylistunk-magyarázta a mellettem álló Zayn.
-És az az előbbi lány?-kérdezett rá Jane.
-Sarah.-válaszolta.
Utunk nem tartott sokáig, egy újabb szobába vezettek minket, ahol a srácokat beültették egy-egy székbe a rohangáló sminkesek és neki láttak a munkájuknak. Jane-vel leültünk a falnál elnyúló kanapéra és onnan néztük a folyó eseményeket, amelyek igen viccesen alakultak, tekintettel arra, hogy fiúkról beszélünk szépségápolási szerek között. Fintorogtak az alapozó láttán, szétprüszkölték a por változatát és alig lehetett őket a fenekükön tartani.
-Louis, ennyi smink kell.
-De ez nekem túl sok, ne adjak neked is? Van rajtam bőven.- eresztett bociszemeket a felette álló lány felé, aki mérges tekintettel figyelte.
-Harry, maradj már nyugton! Mindjárt kész vagy!-kérlelték a göndört a szomszédos székben.
A szobába nem sokára Lou lépett be, a kezében egy kislányt tartva, akit le is tett mellénk, majd rögtön Zayn-hez lépett. Harry azon nyomban fel pattant a helyéről amint meglátta a csöppséget és a 'Lux' nevet kiáltva rohant mellénk. Széles mosollyal az arcán kapta fel az apró szőkeséget,
gügyögni kezdett neki, a kislány pedig csak kacagott rajta. Az addig rajta babráló lány nem tetszését kifejezve szólt utána, és miután Harry is belátta, hogy nem érdemes vitába szállni ellene, a kezembe adta a apró szőkeséget. Gyönyörűen csillogó kék szemeivel nagyokat pislogva fordult felém, és apró kezeivel Harry távolodó alakja felé mutatott és száját szólásra nyitotta.
-Harry bácsi hova ment?-kérdezte vékony hangján.
-Visszament a nénihez, hogy megcsinálja a haját.-feleltem neki mosolyogva.
Fejét visszafordította a székben helyet foglaló göndör felé, aki integetett neki a tükörből visszapillantva. Kis kezeivel visszaintett neki, majd újra felém fordult.
-Te ki vagy?
-Mandy.-válaszoltam.-Téged, hogy hívnak?
-Ő Lux, Harry keresztlánya.-válaszolt az apróság helyett egy akcentusos férfi hang.
Niall férkőzött be mellénk, most már a fellépőruhájába. Nyomott egy puszit Lux puha arcára, ám ezzel a kislány nem tudott betelni, így átadtam Niall-nek. Jane felé fordult, majd hamarosan mindhárman felálltak a kanapéról, és Lux-szal középen kézenfogva elhagyták a szobát.
Helyüket felváltotta a szobába belépő Eleanor, és az eddig székében ülő Louis most felpattant és barátnője elé sietett, hogy üdvözölje. Hamarosan egy újabb lány érkezett meg, göndör haját első látásra mindenki megirigyelhetné, így én sem voltam kivétel. Tekintetével nagyon keresett valakit, de miután látta, hogy a keresett személy nem tartózkodik a helyiségben, néhány embert megkérdezett nem látta-e.
-Szia, nem láttad Liam-et?-kérdezte hozzám érve.
-Az egyik lány elvitte átöltözni, de szerintem mindjárt jön.-válaszoltam.
-Oké, köszönöm.-mosolygott rám hálásan.-Danielle vagyok, Liam barátnője.
-Szia, Mandy vagyok.
Danielle a bemutatkozás után, leült mellém a kanapéra és a várakozási időt beszélgetéssel ütöttük el. Kiderült, hogy táncos, ami megmagyarázta azt, miért volt olyan ismerős az arca. Csillogó szemekkel és széles mosollyal az arcán mesélt a Liam-vel való kapcsolatáról, rá volt írva, hogy mennyire szereti a fiút. Szinte be sem állt a szánk, a csacsogó klubunkhoz idővel csatlakozott Eleanor is, akiről kiderült, hogy ugyanannyira szeret beszélni, mint mi.
Sajnos ezt is megzavarta valami, az pedig nem volt más, mint Liam érkezte. Az addig nyugton ülő Danie hirtelen felpattant, és a szobába belépő barátja elé sietett. A stylist következő áldozatai az itt maradt fiúk lettek, így könnyes búcsút vettünk tőlük.
-Hiányozni fogok?-kérdezte Louis a barátnője felé fordulva.
-Itt fogok sírni, amíg vissza nem jössz.-válaszolt El.
A válaszra Louis drámaian megtörölgette a szemét, miközben a srácokat kifelé toloncolták, így lemaradt a tömeggel. Eleanor erre csak nevetve felállt hozzá, nyomott egy búcsú csókot a szájára, ezzel újult erővel a többiek után ment. Épp, hogy átcsörtett a küszöbön, a Payzer páros kiburkolózott az ölelésből, Liam-et leültették egy székbe, Danielle pedig visszaült mellém, majd utólag Eleanor is csatlakozott, és ott folytattuk a beszélgetést, ahol abba hagytuk.
Hamarosan Niall-ék is visszatértek köreinkbe, akit rögtön Louise le is támadt, hogy hol volt. Jane meglepődött pillantásokkal nézett ránk, eléggé ismerem ahhoz, hogy tudjam, idegen neki a környezet. Szerencsére ezt a lányok is észrevették, így Eleanor felállt hozzá és egy ölelés kíséretében bemutatkozott. Ezután minden ment, mint a karikacsapás, úgy beszélgettünk négyen, mintha ezer éve ismernénk egymást, be sem állt a szánk.
Mivel egy újabb adag sminkről van szó és új játékosokról, a fintorgások itt sem maradhattak el, habár Liam egy fokkal jobban bírta a "kínzást", mint Niall. A hajukkal babráló fodrászokat egy fokkal jobban bírták, mivel itt nem érezték azt, hogy elmondásuk szerint nemet kellene váltaniuk.
Egy mappát szorongató, szemüveges lány nyitott be, szemüvege mögül keresgélni kezdett, látszólag fontos ember lehetett, mivel a fején lévő mikrofonba tartotta a kapcsolatott a rendezővel.
-Hol vannak a srácok?-rikácsolta.
-Itt.-válaszolt Niall.
-Nagyon vicces, de a One Direction ha jól tudom 5 tagból áll, szóval hol van Louis, Harry és Zayn?
-Megkötöztem és beraktam őket a szekrénybe.-nevetett a szöszi.
A lányt látszólag nagyon idegesítette, de mielőtt válaszolhatott volna, beállítottak a többiek így gyorsan hívta is őket maga után. Eleanor és Danie is felállt, így mi se tétováztunk, követtük a mozdulataikat és a srácok után mentünk. A két lány útközben elvált tőlünk, hogy a párjaikhoz menjenek még a koncert előtt.
Hátra érve a srácok arcára az izgatottság jelei teljesen láthatók voltak, mindenki ölelgetett valakit.
Épp Zayn-től szakadtam el, mikor Paul szólt, hogy ideje menniük, így lassan mindenki elengedte a másikat. Paul a biztonság kedvéért leellenőrizte, hogy mindegyikük megvan-e, majd amikor nyugodt szívvel megállapította, hogy senkit nem hagyott el, elindította maga után a srácokat.
Harry egy utolsó pillantást vetett rám, mielőtt elindultak voltak, nyugtatás képpen küldtem felé egy mosolyt, mire ezt a tettem viszonozta, ő volt az egyetlen, akitől nem tudtam elbúcsúzni.
A csapat menedzserük vezetésével megindult, és mire mindegyikünk azt hitte, hogy már távol járnak, egy göndör hajú srác visszarohant hozzánk. Az egész olyan gyorsan történt, hogy márcsak arra figyeltem fel, hogy Harry áll előttem újra életnagyságba.
Karjaimat gyorsan a nyaka köré fontam, az ő kezei a derekamon állapodtak meg és vontak magához közelebb. Arcát a hajamba fúrta, egyenletes lélegzetvételnek korán sem mondható szuszogásától ez egész testemben kirázott a hideg és hozzá hasonlóan én is arra törekedtem, hogy a levegő vételem egyenletes legyen, mégha nem is futottam. Fejét elhúzta tőlem, vadul csillogó zöld szemeit az enyéimbe fúrta, amiből keresve sem találtam kiutat. Az egyetlen dolog ami innen kihúzott, az puha ajkai voltak, melyek egy rövid másopercre az arcomra tapadtak, majd el is húzodtak.
Az idili pillanatot természetesen most sem hagyták tovább játszódni, Paul ideges hangja töltötte be az amúgy is zajos teret, így Harry elhúzódott és újult erővel indult neki.
Miután Harry elment, mert ugyebár a koncert nem lenne az igazi nélküle,  a srácok mikrofonnal a kezükbe berobbantak a színpadra, melyet lányok ezrei egy hangos, együttes sikítással jutalmaztak. Felcsendült a What Makes You Beautiful elején hangosan szóló kolomp, ezzel hivatalosan is elkezdve a koncertet.
Az egészet végig tomboltuk, énekeltük és táncoltuk, az érzelmes daloknál egymásnak osztogattuk a zsepiket, mondhatni itt is olyan buli volt, mint a színpadon, azt az egy dolgot kivéve, hogy a hangunk rémes, nem vagyunk a hím egyed oszlopos tagjai és a lányok nem hevernek a lábaink előtt. A szívemet teljességében a büszkeség töltötte be, ahogy őket néztem, hatalmas szerencsém van, hogy megismerhettem őket, mondhatni azon a napon minden téren megütöttem a főnyereményt.

2014. január 16., csütörtök

13. rész

 Sziasztok! :) 
Hát...itt vagyok ezzel a résszel. Köszönöm, hogy írtatok és pipáltatok nekem. Nem tudom észre vettétek-e, hogy a pipákat levettem. Kérlek írjatok nekem, nem számít, hogy mennyit vagy, hogy mit, csak tudjam, hogy mit gondoltok róla :) 

u.i.: Kissé megkésve, de annál Boldogabb Születésnapot a mi Bradford Bad Boy-unknak, Zayn Malik-nak! <3


Eleanor xx


                                               *Mandy Thomson*


-Mikor lesz a koncert?-kérdezte Benny.
-Este 8-tól.
Egy bólintással jelezte, hogy megértette. Felállt az asztaltól, a kiürült müzlis tányérját a mosogatóba küldte, majd a kanalát is erre a sorsra juttatta. Kicammogott a konyhából, kikerülte a helyét felváltó zombi külsejű öcsémet és levetette magát a kanapén elnyúló, újságot olvasó apa mellé. A tányéromon pihenő reggelinek szánt szendvicsem utolsó darabkáját is lenyeltem, feltápászkodtam a székemről és a tányéromat Benny-é mellé tettem. Frissen kelt Bradley a  hátam mögött elhaladva elesett a felmosó vödörbe, a karjánál fogva felsegítettem a földről és leültettem egy székre. Köszönés képen motyogott nekem valamit csukott szemekkel, és leborult az étkező asztalra. Nem értem, amikor még félig alszik, minek jön le? De, hogyha fáradt is, hogy tud egész nap pörögni és minket fárasztani? Mi hajtja ezt a gyereket, négy ceruza elem?
Épp, hogy átléptem a konyha küszöbét, halk horkolás zaja ütötte meg a fülemet, amit a kifeküdt öcsém adott ki magából. Görnyedt, valószínüleg kényelmetlen testhelyzetben való alvását nem nézhettem tovább tétlenül, így a kanapén elnyúló férfiakhoz siettem segítségül.
-Fel kellene vinni Bradley-t.-léptem eléjük.
-Elaludt?-vigyorodott el Benny.
Na igen, ez volt az a mosoly az arcán, ami sose jelentett túl jót, főleg ha őt nézzük. Még mindig nem bocsátotta meg neki a múltkori fás/sminkelős/macskás esetet és napok óta a bosszún agyal.
-Igen, de te nem használhatod ezt ki.-nézett fel az újságjából apa.
-De miért nem?-nyafogott.
-Mert ő még kicsi.
-Én meg nagy vagyok. Ő is kihasználta a helyzetet, azóta se sikerült lemosnom az összes alapozót magamról. Olyan helyeken is volt, ahova még nők sem kenik...Ugye?-nézett rám kíváncsi tekintettel.
-Akkor sem használhatod ki, hogy alszik.-rázta a fejét apa.
-Te kinek a pártján állsz?
Mosolyogva néztem végig a rövid jelenetet, Benny továbbra sem hagyott fel a tervével, apa pedig fejcsóválva végig hallgatta. A vége az lett, hogy a bátyámra maradt az a feladat, hogy vigye fel a szundító Bradley-t, az én felügyeletem alatt, nehogy valami hülyeséget csináljon amíg nem
figyelünk. Puffogva tápászkodott fel, lomha léptekkel haladt előttem, az étkezőbe érve azonban a durcáskodása alább hagyott. Hátra fordult felém, kiskutya szemekkel könyörgött egy kis csínyért, de miután látta rajtam, hogy nem hat meg a két szép szeme, vissza fordult. Felkapta Bradleyt a székről és 'mennyasszony-pózban' indult meg vele az emeletre. A szobájához érve kinyitottam nekik az ajtót, Benny letette a Toy-Storys ágyneművel befedett ágyra, a földre zuhant macit a karja alá nyomta és betakarta.
-Csak egy kis rúzst!-suttogott felém fordulva.
-Nem.-fojtottam el egy mosolyt.
-Miért?
-Gyere már...
Az ágyhoz sétáltam, karon ragadtam és kifelé kezdtem húzni Bradley Birodalmából. A folyosóra érve egy férfias nyelvnyújtással jelezte nem tetszését, sarkon fordult és lebaktatott a lépcsőn. Én a magam részéről a nyitva hagyott ajtajú szobámba igyekeztem, magam után bezártam, majd a zárban pihenő kulcsot elfordítottam. Tölgyfa szekrényemhez lépve, ajtajait szélesre tártam, pásztázni kezdtem az egymásra rakott ruhadarabokat, míg végül megakadt a tekintetem egy fekete hosszított ujjatlan felsőn. Kirántottam egy összehajtott kék póló alól és az ágyamra dobtam. Következő választásom egy csőnadrágra, egy fehér Converse-re és vékony kabátra esett. A pizsama felsőmet és rövidnadrágom helyét felváltották ezek a darabok, végezetül a tükörben néztem meg az eredményt. Az éjjeli szekrényemen fekvő telefonomból hirtelen megszólalt, nem várakoztattam sokáig a keresőmet, odaérve a kezembe kaptam. A képen Harry mosolygós arca nézett vissza
rám, a neve alatti világító zöld telefont elhúztam és a fülemhez emeltem a készüléket.
-Niall maradj már! -csitította le a vonalon keresztül Liam az ír bandatársukat. Ezek szerint ki vagyok hangosítva.
-Nem is vagyok hangos!-védte meg rögtön magát.
-Hé, gyerekek csendet kérek! Rómeó épp hívja Mercutio-ót!-szólal meg Louis a háttérből.
-Akkor még nem is volt telefont!-nevetett fel Niall.
-Hello!-szóltam bele.
-Ő a barátja volt.- szólalt meg rekedtes hangján Harry.
-Pont azért mondtam őt. Júlia nem lehet, mert te, drága barátom még mindig nem...
-Srácok, itt vagyok!-szóltam bele hangosabban, ezzel félbe szakítva Lou-t és felhívva magamra a figyelmet.
-Szia Mandy!-köszöntek hirtelen együtt.
-Mióta vagy vonalban?-tette fel a kérdést Zayn.-Csak nem hallgatóztál?
-De, a házatokat is bepoloskáztam...
-Tudtam én, hogy valaki figyel!
-Az alagsorban eldugott aranyamat akartad  megtudni, hogy hol van?-gyanúsított meg a szöszi.
-Ha eddig nem tudta, most már tudja...-szólalt meg Liam.
-Miért?
-Mert most mondtad el, hogy hol van.
-Van lent arany? Hozom a csákányom! Mandy, leszel Hófehérke?-kérdezte Louis.
-Én leszek Kuka!-döntötte el Niall.
-Ugyan, te Éhes vagy!-szólalt meg Zayn.
-Csinálsz nekem szendvicset?-kérdezte Niall.
-Mármint a törpe...
-Olyan nincs is!
-Harry lesz a gonosz királyné!-kiáltott nevetve Louis.
-Most miért?
-Mikor fog esni az eső?-tette fel a kérdést Liam.
-Miért?
-Ha lent nincs kincs, akkor a szivárvány végén lesz.-magyarázta.
-Megyek, megnézem az időjárás jelentést!-szólalt meg Lou, majd utána már csak az egyre halkuló sebes lábdobogását lehetett hallani, ahogy lohol felfelé a lépcsőn.
-Várj Vidor, én is megyek!-kiáltott Zayn, majd a szaladása zaja jelezte, hogy Tommo után ment.
-Ez London, bármikor eshet!-szólt utánuk Liam.
-De hülyék.-röhögött a göndör a telefonba.-Londonban ugye vannak szivárványok?
-Vannak Harry.-nevettem fel.
-Éhes vagyok.-dünnyögött a vonalba Niall.
-A törpe?
-Akkor menj és csinálj magadnak valamit.-javasoltam.
-De az nehéz! Harry, csinálsz nekem egy rántottát?
-Nem.-jött a tömör válasz.
-Miért nem? Gonosz vagy, legyél Morgó.
-Legközelebb nem hangosítalak ki.-jelentette ki.
- 6 órára ott vagyunk értetek. Ha látsz a házatok előtt egy fekete furgont, azok mi leszünk, nem egy rabló banda.-kiáltott a telefonba Niall.
-Biztos?.-kuncogtam.
-Barátságos símaszkos bűnözök vagyunk.-ez már Harry volt.
-Micsoda szerencsém van.
-Harry, gyere, ezt látnod kell!-kiáltott valaki a háttérből.
-Mindjárt!-szólt vissza a göndör.
-De folyik!
-Uramisten...
-Hazza, vigyázz!!-kiáltott Louis, majd hangok helyett a monoton csipogást hallottam.
Leraktam én is a telefont, a zsebem mélyére süllyesztettem. Az ajtómban elfordítottam a kulcsomat és amikor kinyitottam, a bátyámat pillantottam meg egy laptoppal a kezében. Jöttemre felemelte a fejét képernyőből, a gépe tetejét sietősen lecsukta és kézen ragadott. Egészen a szobájáig húzott, ahol leültetett az ágyára és az ölembe tette a laptopját. Előttem állt és kíváncsi tekintettel kezdte fürkészni a tetteimet, de mivel fogalmam sem volt mihez kezdjek gépével, szólásra nyitottam a számat.
-Mi ez a titokzatosság?
-Nyisd fel!
A figyelmemet az izgatottságtól ujját tördelő bátyámról a gépre vezettem, kíváncsian felnyitottam a tetejét és rálátásom nyílt Benny idegességének forrására. Egy weblap volt megnyitva, amelyen eladó lakásos sorakoztak vevőkre várva. Egy lakásnál volt megnyitva a lap, ránézésre gyönyörű volt. Elnyíló ajkakkal néztem fel Benny-re, aki kíváncsian nézett vissza rám.
-Jó lesz?
-Tökéletes.-mosolyogtam rá.-Örülni fog neki.
Széles mosoly ült ki az arcára, felkapta a gépét és az ágyára tette. Felálltam mellé, ő pedig maga felé fordított és megölelt. Fejemet a mellkasának nyomtam, karjaimmal vissza öleltem és kiélveztem azt, ahogy örül.
-Már csak apának kell elmondanom.-nevetett fel kínosan.
-Állj elé!
-Most?
-Igen.-húzódtam el tőle.
-Biztos?
Válasz képen csak bólintottam egyet. Egy gyors puszit nyomott a homlokomra, felkapta a laptopját az ágyáról és velem együtt elhagytuk a szobáját. A fürdőszobába mentem ezután, ő pedig apa elé. A tükör előtt hagyott fésűmet felkaptam, végig vezettem a sötét hajamon. Az egyik hullámos tincsemet egy csattal púposra csatoltam, a hajamat pedig egy hajgumival felkötöttem. Egy alap sminket vittem fel az arcomra, fogaimat alaposan megmostam és a készülődés befejeztével elhagytam a fürdőszobát. A szobámban hagyott táskámat kihoztam, a telefonomat kicsúsztattam a zsebemből és beledobtam. Lerobogtam a földszintre, a nappaliban épp Benny tartott kis előadást a lakásról, így jobbnak láttam minél előbb eljönni és nem zavarni.

                                                              ~*~

A kávézóban szokás szerint ma is pörgött az élet. A pincérek fel-alá járkálnak, a vendégek pedig ki és be. A nagy forgalom közben végül sikerült pár szót váltanom Jane-vel a ma esti koncertről. Igen, Jane is velünk tart a jeles alkalomra. Az eltelt 2 nap alatt teljesen megváltozott a véleménye  a srácokról, igaz, hogy főleg Niall-ről, de a fő az, hogy már nem tartja őket elkényesztetett sztároknak. A munkaidőnk hamarosan lejár, így szólok Adam-nek, hogy Jane-vel elmegyünk mire ő bólogatni kezd, hogy felfogta. Jane is hasonló képen tesz Melissa-val, kikászálódik a sütispult mögül és utánam jön az öltözőbe. A szekrénybe tett cuccaimat kipakolom, a munkaruhámat átveszem, és összehajtva visszateszem a helyére. Jane velem egy időben lett kész, így egyszerre hagyjuk el az öltözőt és vágunk át az embertömegen. Az utcára érve beszállunk a barátnőm kocsijába, ő a vezető ülésbe én pedig az anyósba. Beindítja, a visszapillantók segítségével megnézi jön-e valaki mögöttünk és mikor látja, hogy tiszta a terep, kifarol a parkoló helyről.
A hozzánk vezető utat viszonylag hamar megtettük , lehet, hogy azért mert be nem állt a szánk vagy, hogy most nem volt akkora dugó, mint szokott lenni. Behajtottunk az utcánkba, a házunk előtt Jane leállította a motort és kicsatolta az övét. Én is megismételtem ezt a saját övemmel, kipattantam az autóból és a kapunk felé vettem az utat. Az ajtónkhoz vezető utat magabiztos léptekkel tettem meg Jane-t követve, majd felmentünk a lépcsőn és benyitottunk. Nem is az én családom lett volna, hogyha most nem arra nyitok be, hogy a bátyám és az öcsém testvér harcot vív az előszoba szőnyegen. Nem kell olyan véresre gondolni, csupán annyi, hogy Bradley Benny hátán ül egy győzedelmes mosollyal.
-Szállj le rólam!-nyökögött Benny.
-Micsoda puhány vagy, nem tudsz elkapni még egy hét évest sem! Hogy boldogulsz te a játszótéren?
-Nem járok játszótérre.
-Aha, a helyedben én is ezt mondanám. Leszakadt az egyik hinta, tuti, hogy azért mert egy magafajta dagadék beleült.
-Bradley!-szóltam rá.
-Jó, leszállok.
Szép lassan felemelkedett Benny-ről, a térdéről a lábára nehézkedett, majd felszaladt az emeletre. A bátyám is felállt a fekvő pózából, kérdő pillantásokat küldött felém, hogy Bradley miért rám hallgat és miért nem inkább rá, ezután megcsörrenő telefonját kihalászta a
nadrágzsebéből és elvonult vele a konyhába. Lekaptuk a cipőnket és a kabátunkat magunkról, felbaktattunk az emeletre és bementünk a szobámba. Mivel egyikünk sem szeretett volna úgy menni a koncertre, hogy munkából beesve jelenjünk meg, így arra jutottunk, hogy készülődjünk nálam. Jane a hozott magával ruhát, így kirángatta az XXL méretű táskájából a darabokat és elvonult a fürdőszobába. Tanácstalanul a nyitott szekrényem elé állt ma már másodszorra és
kémlelni kezdtem a bent rejlő holmijaimat. Egy bő öt perces gondolkodás után egy világos, egy-két helyen koptatott csőszárú farmert húztam elő, egy halvány rózsaszín rövid ujjú pólóval és fekete, könyökig érő zakóval. A szekrény aljában talált szürke tornacipőt a szettem mellé tettem, ahogy a színben passzoló vékony körsálamat. Kiegészítőnek egy egyszerű fehér fülbevalót választottam, pár nyakláncot a pólóra tettem és előkerestem a szürke táskám. Mire mindennel megvoltam, Jane is elkészült. Egy farmer volt rajta, lila pólóval ami lelógott a válláról, így a kíváncsi szemek láthatták a melltartó pántját. Színben illő lila cipőt a kezében hozta, szíves medálja a nyakán lógott, a két karján karkötők. Fejére egy nyújtott sapkát tett, kivasalt szőkés barna haja a két vállára omlott le. Összeszedtem a ruháimat, kiléptem a folyosóra és a fürdőszobába érve magamra csuktam az ajtót. A szekrényből előhalásztam a göndörítőmet, habár így is olyan, szerettem volna még formázni rajta egy kicsit. Míg melegedett, átcseréltem a ruháimat, a hajamat kiszabadítottam a hajgumi és csat fogságából és egy fésűvel gubanc mentessé varázsoltam. Kezembe kaptam a most már felmelegedett formázót, kezelésbe vettem a tincseim. A munka végeztével kihúztam a konnektorból, biztonságos helyre letettem hűlni és nekiláttam a sminkem helyre rakásához. Mivel nem volt extrém a helyzet, csak a szempillaspirálomnak vettem a segítségét. Miután ezzel is végeztem, összekapkodtam a cuccaim és elhagytam a fürdőszobát. A földszintről ismerős hangok és rég nem halott nevetések zaja szűrődött fel, így nem is csodálkoztam, mikor a szobámba benyitva az ágyamon hülyéskedő Niall-t és Jane-t találtam. Eddig ahányszor meglátott a szöszi, üdvözlésként és felkapást kaptam, egy kisebb sikoly hagyta el számat, mikor pár perc múlva felkapott. A ruháimat a földre ejtettem, karjaimat szorosan a nyaka köré fogtam, míg ő addig pörgetett, hogy újra úgy éreztem bármelyik pillanatban letaccsolom a kék pólóját. Épp, hogy letett a földre, új kezeket éreztem magamon. Az illető hatalmas mancsai eltakarták előlem a külvilágot, a fülemhez hajolt és mély, dörmögő hangjával beszélni kezdett. A jellegzetes illatát szinte azonnal felismertem, szívem automatikusan nagyobbakat dobbant, nem volt kérdéses ki az.
-Na, kitalálod ki vagyok?
-Louis?-kuncogtam.
-Nem is hasonlítunk.
-Hm.. akkor Zayn?
-Annyit elárulok, hogy göndör haja van és nagyon helyes.
-Liam.-jelentettem ki.
Kezeit leszedtem az arcomról, megpördültem, hogy szembe kerüljek vele és találkozásunkkor egy  csillogó zöld szempárt pillantottam meg
-Nem találtad ki, pedig segítettem is.-hajtotta le a kobakját.
-Nem mondtad, hogy ilyen szép zöld szemei vannak.-mosolyodtam el.
A mondatomra felkapta a fejét, nyomtam egy puszit a puha arcára, karjait lehámozta a derekamról és utamra engedett. Jane-t éppen Niall csikizte agyon, míg Liam rájuk nem szólt, hogy indulni kellene. Felkaptam a táskám, a vállamra toltam és a többiekkel együtt hagytam el a szobámat. Lent Zayn és Louis beszélgetett Benny-vel, Bradley újra felöltötte magára az aggódó apa szerepét és karon ragadta Harry-t, hogy 'Elbeszélgessen vele, mint férfi a férfival'. Pár percre rá apa is betoppant, és felvont szemöldökkel kezdett körbe tekingetni.
-Mi ez a sok ember itt?-tette fel a kérdést.
-Ma lesz a koncert.-adtam neki választ.
-De..de ugye nem itt?
-Nem.-nevettem fel.-Csak beugrottak, de mindjárt megyünk.
-Ne aggódjon Mr.Thomson, nem lesz semmi baj.-jött oda hozzánk Liam.
-Tudom, hogy vigyáztok rá.
-Főleg Harry...-kiáltott Lou.
A beszélgetés után, apa nyugtázta magában, hogy vannak még normális emberek a bandában, így Liam-re bízva engedett utamra. Lassan mindenki összeszedte magát, elköszöntünk az itthon maradt családomtól és kiléptünk a házból. Végig csörtettünk az udvaron, majd bepattantunk a házunk előtt álló kisbuszba, ami meg sem állt az O2-ig.