2016. február 28., vasárnap

Elengedem

Hát itt volnék, ennyi idő után először jelentkezem. Azzal a különbséggel, hogy a tőlem megszokott bocsánatkérések sorozata elmarad, ahogy újabb őrültségekkel teli rész is. 
Mert ezúttal utoljára írok erre a blogomra.
Nem tudom, hányótokat érdekeli, miért döntöttem így vagy érdekli a történet folytatása, esetleg vége. Hiszen várható volt, hogy ez bekövetkezik. Az igazság az, hogy amikor elkezdtem a blogolást, egy-utal ezt a történetet is, mindössze 13 éves voltam. Az akkori gondolkodásom, életem merőben más volt, mint a mostani és ez érthető, senki és semmi nem marad ugyan olyan. Átolvasva a régi részeket, hihetetlennek tűnt, hogy ezt én írtam. Annyira távolinak éreztem magamtól, nem a sajátomnak és tudom, hogy aki tovább akarná olvasni, az azt várná, hogy a régebbi részekhez hasonlót és hasonlóan írjak. Képtelen lennék tovább csinálni, úgy már nem az igazi és újra fogalmazni pedig nincs szívem. Remélem megértitek.
Adatokkal, amikkel a legtöbb bloglezárást végérvényesítik, most nem szolgálnék ha nem bánjátok. 
Helyette pár feljegyzést, érdekességet és a történet további részeit viszont megosztanám.:)

Jegyzetek a történethez: 

  • Első koncert( 2011 december 18), Utolsó közös koncert ( 2015 március 18)

  • fiúk egy horror filmben:

 Zayn:
 Gyilkos: Zayn Malik, látlak...
 Zayn: Nos oké, és legalább jól nézek ki?

 Niall:
 Gyilkos: Te...mit csinálsz ott?
 Niall: Csak éppen eszek.
 Gyilkos: És...pont most?
 Niall: Persze, enni sosincs késő.

Liam:
 Liam: Sziasztok emberek! Azért csinálom most egy a twitcamet, mert egy gyilkos van a házunkban és azt hiszem próbál megsebesíteni minket. Ez nem túl kedves.
 Gyilkos: ...."


Paul : Szuper.
Pincér : Mit hozhatok?
Pau l:*leadja a rendelést* Fiúk büszke vagyok rátok! Végre normálisan viselkedtek egy étteremben.
30 perccel később :
Zayn : Liam add ide azokat!
Liam : NEM! Maradj távol ettől!
Paul : Liam ne dobáld a kanalakat szét!
Niall : ÉHES VAGYOK!! ÉHES VAGYOK!
Louis : KEVIIIN! Kaja idő!
Paul : Louis mit csinálsz!?
Harry : Pénteken jó lesz?
Paul : Harry! Ne flörtölj azzal a lánnyal! *megfogja a fülét és elhúzza onnan*
Harry : De én randizni akarok vele!
Paul : NEM!! Zayn!?
Zayn : Igen?
Paul : Mi a jó eget csinálsz?
Zayn : Próbálom nézni magam a villán.
Paul : A villán?
Zayn : Liam nem hagyja hogy hozzáérjek a kanálhoz.
Liam :*6 kanállal a kezében*
Paul : Mit fogsz azokkal csinálni?
Liam :*elfut*
Louis : Paul, hol van Kevin? Nem találom sehol.
Paul : Louis, fogalmam sincs hol lehet.
Niall : Nem gondolod hogy ennek jobb íze van?
Paul : Niall hagyd azt a családot és gyere ide!
Niall : De éhes vagyok!
Harry : Paul! ÉN RANDIZNI AKAROK AZZAL A LÁNNYAL!
Paul : Harry, NEM!
Liam : Azt hiszem mennünk kell…
Paul : Micsoda?
Liam : Az van hogy…
Paul : Miért vizes a lábam?? Mit csináltál Liam!?
Pincér : Sajnálom de az egyik barátja eldugította a wc-t a kanalakkal és elárasztotta…
Paul : Ne aggódjon, ki fogja venni a wc-ből őket.*Liam elszalad* LI…Oké majd Louis….
Louis : NEM!*kiszalad az étteremből Harryvel, Niall-el és Zaynnel.*
Pincér : Azt hiszem magának kell kiszednie.
Paul : Soha nem fogok étterembe menni velük...
  • Fiúk az étteremben

Paul : Nos, mit akartok enni?
 Niall : Mindent ami az étlapon van.
 Paul : Niall, nem fogjuk megenni az összes kaját.
 Niall : Oké…Akkor ezt akarom.*mutat az egyik kajára*
 Paul : Jó...
 Harry : Azt hiszem én Mexikói-t fogok enni.
 Zayn : Én ugyanazt kérem amit Niall.
 Paul : Oké.
 Louis : Én ugyanazt amit Harry.
 Liam : Én csokis gofrit kérek.
 Paul : Szuper.
 Pincér : Mit hozhatok?
 Pau l:*leadja a rendelést* Fiúk büszke vagyok rátok! Végre normálisan viselkedtek egy étteremben.
 30 perccel később :
 Zayn : Liam add ide azokat!
 Liam : NEM! Maradj távol ettől!
 Paul : Liam ne dobáld a kanalakat szét!
 Niall : ÉHES VAGYOK!! ÉHES VAGYOK!
 Louis : KEVIIIN! Kaja idő!
Paul : Louis mit csinálsz!?
 Harry : Pénteken jó lesz?
 Paul : Harry! Ne flörtölj azzal a lánnyal! *megfogja a fülét és elhúzza onnan*
 Harry : De én randizni akarok vele!
 Paul : NEM!! Zayn!?
 Zayn : Igen?
 Paul : Mi a jó eget csinálsz?
 Zayn : Próbálom nézni magam a villán.
 Paul : A villán?
 Zayn : Liam nem hagyja hogy hozzáérjek a kanálhoz.
 Liam :*6 kanállal a kezében*
 Paul : Mit fogsz azokkal csinálni?
 Liam :*elfut*
 Louis : Paul, hol van Kevin? Nem találom sehol.
 Paul : Louis, fogalmam sincs hol lehet.
 Niall : Nem gondolod hogy ennek jobb íze van?
 Paul : Niall hagyd azt a családot és gyere ide!
 Niall : De éhes vagyok!
 Harry : Paul! ÉN RANDIZNI AKAROK AZZAL A LÁNNYAL!
 Paul : Harry, NEM!
 Liam : Azt hiszem mennünk kell…
Paul : Micsoda?
 Liam : Az van hogy…
Paul : Miért vizes a lábam?? Mit csináltál Liam!?
 Pincér : Sajnálom de az egyik barátja eldugította a wc-t a kanalakkal és elárasztotta…
Paul : Ne aggódjon, ki fogja venni a wc-ből őket.*Liam elszalad* LI…Oké majd Louis….
Louis : NEM!*kiszalad az étteremből Harryvel, Niall-el és Zaynnel.*
 Pincér : Azt hiszem magának kell kiszednie.
 Paul : Soha nem fogok étterembe menni velük...

  • Tények Danielle-ről:

-Oda akarta adni Liamnek a veséjét.
-Ő vigyázott Liam teknőseire, amíg ő távol volt.
-Szerinte Harry hajának gyümölcs illata van
 -Mindig leengedett hajjal volt amikor Liammel volt, mert Liamnek az tetszik.
-Soha nem ment el a reptérre, amikor Liam elutazott, mert nem akarta hogy sírni lássák.

  • Interjú a srácokkal

Riporter:Nektek nagyon sok rajongótok van.Rengeteg ember megy a koncertetekre,hallgatnak,szurkolnak imádnak titeket.
 Louis:Ők nem sima emberek.Ők különlegesek,mert Directionerek.!
 Liam: Igen,nekünk ők olyanok,mint a levegő,nélkülük nem élnénk.!
 Zayn:Amióta létezik a banda,nekik köszönhetjük amiket elértünk.Még nálam is jobbak.!
 Harry: Amikor,sokan elítéltek minket ok nélkül,ők megvédtek minket.Mint az őr angyalok.!
 Niall: Pontosan,bár még nem voltunk mindenhol és sokak nem láttak minket élőbe és nem találkoztunk velük,én bármi áron,de mindenkivel találkozni fogok.!!!


Érdekességek(?):

- David Cleveland (Bradley) és Atticus Mitchell (Benny) nem is volt kérdéses számomra, hogy             tökéletesek lesznek a feladatra, előbb voltak meg, mint Lucy Hale (Mandy). 

- Eredetileg Chrissy Costanza ( Jane) lett volna a mindent megnehezítő leányzó a történetben                 Meaghan Martin (Alice) helyett. 

- Alice pedig a 10.rész irása közben született meg a fejemben. Azt hittem eredeti lesz a karaktere. 
  Hát  tévedtem. 

- Mandy és Harry eredetileg kutya sétáltatás közben találkoztak volna először.
 Mandy kutyája elszabadult a Parkban és kihez, ha nem Harry Styles-hoz futott volna? 
 Aztán másnap történt volna meg a kávézó ajtós baleset. 

- Mandy Moore-ról kapta a nevét a főszereplő leányzóm.

- Bradleyt nem terveztem rossz gyereknek, Benny-t ezzel szemben annál inkább. 

- Az első vázlatokban az anyukájuk élt, aki borzalmas szakács volt. Az apjuk pedig elhagyta őket.
 Nem tudom miért ragaszkodtam ennyire a csonka család-feelinghez.

- Az oldal megszerkesztésében, a történet alakításában és még sok-sok másban Raven Stark segített nekem. <3

- Jane és Niall eredetileg csupán barátok lettek volna, és Janet Zayn-nel képzeltem el, aki nem  viszonozza az érzéseit.

- Lenna-ról azért nincs kép, mert nem találtam olyan lányt, aki illett volna hozzá.

- Bruce ( David Henrie) csupán azért lett a történetem egyik szereplője, mert a való életben is régebben egy párt alkotott Lucy Hale-lel és Alice-hez hasonlóan, őt is később terveztem bele. 


 A történet folytatása:

Miután Mandy sikeresen letetette a vizsgáját, rendeznek neki egy bulit, ahol Harry-vel elcsattan az első csókjuk. Az estét követően, folytatása a kapcsolatuknak nem lesz, hiszen a fiúk turnéra indulnak, így hónapokra távol lesznek. Egy picit eltávolodnak egymástól, mindkettejük elfoglalt lesz és  mindkét fél azt hiszi, hogy csupán barátként tekint rá a másik, így nem is keresik egymást. 
Paul pedig szeretné, ha a Harry nem egy hétköznapi lányra pazarolná az idejét. Így kerül a képbe Alice, a feltörekvő énekesnő , akivel egy párt fognak alkotni Harry-vel, a fiú akarat ellenére. Mandy ettől összetörik, kevesebbet fog a fiúkkal találkozni, mindig keres rá valami ürügyet. A tetejében pedig, körülötte lassacskán mindenki megtalálja a szerelmet. 
Jane-re rátalál a boldogság Niall mellett, Benny megkéri Lenna kezét és Kevin ( az apjuk) is randizgatni kezd egy nővel.
Harry boldogtalan, beszélni akar Mandy-vel, de Alice és Paul állandóan bekavar neki. 
Közben elkezdődik az esküvő szervezése, Mandy egyedül az esküvő szervezőnek, Priscilla-nak önti ki a szívét. 
Koncertek sorozatai kezdődnek megint csak, egyedül Louis-val tartja a kapcsolatot, de nem említi neki Harry iránti érzéseit, így mégjobban összetörik, mikor megtudja, hogy Harry boldognak tűnik Alice mellett.
Eközben Mandy-t kirúgják a kávézóból, miután egy nap erejéig bevitte magával Bradleyt. Ennek köszönhetően egy könyvesboltba talál munkát és a polcok között egyben egy régi ismerőst is, Bruce-t. A fiúval azért szakított, mert megcsalta Mandy-t, de Bruce már megbánta amit tett és vissza akarja őt szerezni. 
Amikor Harry ezt megtudja,féltékeny lesz és többé már nem képes megjátszani magát Alice mellett. A lány viszont tényleg szereti őt és nem érti mi az a hirtelen változás, ám amikor rájön, hogy Mandy miatt ilyen a barátja, szakít vele. 
Harry elmegy Mandy munkahelyére, mert be akarja vallani neki, hogy szereti, de késő, mert Bruce vallotta be előbb az érzéseit. Mandy pedig abban a tudatban kezdi újra Bruce-szal, hogy Harry még mindig Alice mellett van. 
Paul felháborodva kérdőre vonja a szakítással kapcsolatban, mire Harry Mandy orra előtt elmondja, hogy sosem szerette azt a lányt és egy másikat szeret.
Mandy nem érti, azt hiszi Harry-nek van még egy lány az életében és bemenekül egy szobába, Harry pedig utána. Harry a zárt ajtón keresztül vallja be mit érez a lány iránt és, hogy a történet kerek legyen, mikor Mandy ennek hallatára kijön a szobából, újra sikerül az ajtóval orrba csapnia Harryt, a bocsánatkérések közepette pedig egymásra találnak. 
És boldogan éltek, amíg meg nem haltak...



Végezetül pedig, Mindent köszönök! 
Millio puszi, Eleanor




Vége

2014. december 26., péntek

All I want for Christmas is You

December 25. 07:12.

A konyhából hirtelen hangos csörömpölés hallatszott ki, mire Louis lecsukódott szemét félig kinyitotta. Zayn még az igazak álmát aludta a földön elnyúlva, Niall  a vádliján pihentette a fejét. Benny álmos szemekkel, az alvó Lenna-val a karjaiban itta a kávéját, Bradley az ölemben szunyókált a plüssmacijával a kezei között. Apa és Mrs. Banks pedig, még egészen biztosan alszik, mert a horkolásuk az emeletről lehallatszott.
Nos, karácsony, az év legszebb ünnepe. Ilyenkor a szeretet tisztán érezhető a levegőben, a család apraja-nagyja  őszinte mosollyal az arcukon ünnepelnek a feldíszített fa körül. Bontogatják a szépen becsomagolt ajándékaikat, nevetnek és a mindennapi gondok, kötelességek feledésbe merülnek. Ilyenkor a család a legfontosabb, hogy mindenkinek szép karácsonya legyen olyanok között, akiket szeret. 
Hogy az imént felsoroltak közül miért nem teszünk mi is így? Mert jelenleg 7 ember tartózkodik a házunk nappalijában, kettő az emeleten és egy pedig a konyhában, karácsony reggelén. De, hogy miként kerültünk egy ilyen mozgalmas nap után ide? Hosszú, de talán jövőre végzek...

December 24.,08:23.

Az ajtóm felől halk kopogás ütötte meg a fülem, félig még alva és naivságomból adódóan elhagyta a számát a beengedő mondat. A párnámba fúrt fejemet oldalra döntöttem, félszemmel láttam, hogy Bradley dugta be a fejét az ajtón és sunyi mosollyal az arcán elindította az egyetlen olyan karácsonyi dalt a bátyám telefonján, amit megutáltatott velem a nagymamám.
- Bradley, ne! - emeltem fel a fejem a párnámból.
Beljebb lépett a szobámban, letette a padlóra a telefont, majd összezárta a lábait és hátra kulcsolt kezekkel kezd neki az énekesnőhöz hasonló lassúsággal a dalba.
- I don't want a lot for Christmas... There's just one thing I need.
- Fejezd be. - dünnyögöm.
- I don't care about the presents... Underneath the Christmas tree.
- I just want you for my own. More than you could ever know. - kiabálja be a folyosóról Benny.
- Make my wish come true. All I want for Christmas, is... You.
A szám gyorsulásával Bradley is elhagyta a merev testhelyzetet, és táncolni kezdett. Mariah ezután kénytelen egyedül folytatni a dalt, Bradley felkapta a telefont a földről és ugrándozva távozott a szobámból. Ahogy távolodott, szerencsémre a dal is halkult. Ez az év azon része, amikor Bradley annyira meg van őrülve a Karácsony hangulatától, hogy alig lehet bírni vele. Nem mintha az év többi napján nem lenne egy energiabomba, de a Karácsony nála egyenlő a teljes megbolondulással.
Felkeltem az ágyból, a folyosóra érve halkan hallottam, ahogy a földszintről felhallatszik Mariah Carey, de a korgó gyomromból adódóan megindultam a lépcsőn. Leérve Bradley szaladt el előttem, a konyhába futott be és az asztalhoz ülve folytatta a táncolást.
- Mandy, csinálsz nekem reggelit? - kérdezte lihegve.
- Mit szeretnél enni?
- Palacsintát. Olyan karácsonyfa alakút, amilyet a nagyi csinál. - térdelt rá izgatottan a székre.
- A nagyi délután már itt lesz és csinál neked.
- De én most akarok olyat enni! Sokat. Nutellával, tejszínhabbal, meg eperrel, meg... banánjoghurtal. - nyalta meg a száját éhesen csillogó szemekkel a mondanivaló végére érve.
- Én nem tudok olyat csinálni. Kerekre sem megy mindig.
- Akkor omlettet kérek. - hajtotta a fejét lemondóan az asztalra.
- Az még kevésbé megy.
- Hasznavehetetlen vagy. Megyek, akkor inkább megnézem a Reszkessetek Betörőket.

December 24.,09:17.

A különböző alakú kis mézeskalácsokat elrendeztem a sütőpapíron, majd kinyitottam a mostanra felmelegedett sütő ajtaját, és betettem sülni az édességet. Benny mellettem szorgalmasan szaggatta a tésztát, a kezembe adogatta a kész darabokat, én pedig egy másik sütőlapra rakosgattam őket. Épp, egy ilyen adogatós pillanatban hallottunk meg egy éles, vékony sikítást az emeltről. Nem is volt kérdés ki váltotta ki, így lisztes, tésztás kézzel, mindent eldobva rohantunk fel. Az emeltre érve Bradley rohant ki a fürdőszobából, az ajka alatt egy hosszú, pirosló csík húzódott, amelyből egyre inkább kezd előbuggyanni egy-két csepp vér. A nyakánál, a füle aljánál, a barkójánál és az állánál fehér hab éktelenkedett, és a kezében a sebének okozóját markolászta.
- Azt hittem, nem olyan nehéz ez. Még ennek a szőrtelen majomnak is sikerül azt a kevéske évi szőrzetet leirtania az arcáról. - int a bátyám felé.
- Bradley, az, hogy Kevin McCallisternek sikerült megborotválkoznia, nem azt jelenti, hogy neked is menni fog. - szólal meg először kettőnk közül Benny.
- Hideg a hab.
- Mandy, be tudod egyedül is fejezni a sütit, ugye? - fordul felém.
-Persze, menj csak. - mosolyodok el.
Benny, Bradley-vel az oldalán a fürdőszobába igyekezett, míg én sarkon fordulva visszaigyekeztem a konyhába. Ahogy a földszintre értem a csengő hangja ütötte meg a fülem, az ajtóhoz léptem és hatalmas megdöbbenésemre Niall ácsorgott a lábtörlőnkön.
- Szia! Hát te, hogyhogy még itt vagy?
- Bemehetek? - kérdezte szomorúan.
- Persze, gyere csak.
Elálltam az útjából, lehajtott fejjel baktatott beljebb. Kabátját és a cipőjét levette, a konyhába vezettem és beérve lehuppant az egyik székre.
- Azt hittem te már rég a repülőtéren vagy.
- Előreláthatólag hó fog esni, így eltörölték a járatom. - kezdte szomorúan - Karácsonykor nem lehetek otthon, mert egy kis hó esik. Láttál már ennél nagyobb szemétséget?
- Niall... Nagyon sajnálom.
- A többiek pedig már biztosan otthon vannak. Illetve Zayn még nem hiszem, hosszú az út.
Mielőtt válaszolhattam volna neki, a nappaliból hangos zene ütötte meg a fülem. Gyors léptekkel a másik szobába siettem, a telefon szüntelenül játszotta újra és újra a dalt, ami hatalmas segítségemre volt, mert sehol nem láttam. A hang valahonnan a kanapéból szólt, a párnák között kutakodva nem találtam meg, így résekbe folytattam tovább a keresést. A dal már majdnem a végére ért, amikor a kezembe akadt, így kihúztam a könyökömet az ágyból és lenyomtam a zöld gombot.
- Igen?
- Szia Mandy! - köszönt apa - Később fogok sajnos hazaérni, mert sehol nem találtam fát. Minden rendben otthon?
- Majdnem.
- Majdnem?
- Ismered Bradley-t. - mosolyodtam el.
- Mandy, ne haragudj, de most le kell tennem.
- Rendben, semmi gond. Szia apa!
- Szia!
 Miután már csak egyenletes pittyogás szólt a készülékből, én is bontottam a vonalat és letettem a telefont az asztalra. A konyhába érve, megcsapott az égett szag, amelyről a helységben gomolygó füst és a sütőben szénné égett sütik árulkodtak.A tűzriasztó beindulásával az emeleten tartózkodók lerohantak. Niall a füsttől köhögve rohant kinyitni az ablakot, Benny a bejárati ajtót, én a sütő ajtaját, míg Bradley Cascada : Pyromania  című dalt kezdte el énekelni.

December 24.,09:45.

- Mrs. Banks, nem akartuk fel gyújtani a házat. Csak elfelejtettem lejjebb venni a fokot a sütőn, amikor betettem sülni a sütiket. - magyaráztam immáron ötödszörre a szomszédunknak, hogy ez nem egy ellene folyó kísérlet volt.
- Ajánlom is, hogy így legyen. Vagy felhívom Petert, és akkor az a kis ördög mehet...
- Katonai iskolába. Igen, tudjuk Mrs. Banks. - fejezte be a mondatát unottan Benny.
- Ebben Bradley nem volt benne. - tettem hozzá.
- Igen Mrs. Banks. Ha a maga házát akarnám felgyújtani, biztosra mennék. - mondta vigyorogva Bradley.
Mielőtt Bradley többet mondhatott volna, Benny egy visszafolytott mosollyal befogta a száját és a kis testét Niall segítségével elcipelte a szomszédunktól a lehető távolabb. Mrs. Banks-nek több sem kellett, megmarkolta a botját, és hangos rikácsolásba kezdett arról, milyen neveletlen az öcsém.
Ebből a kiabálásból a megcsörrenő telefon mentett ki, elnézést kértem Mrs. Banks-től, de annyira beleélte magát a kiabálásba, hogy meg sem hallva engem, szidta tovább a testvérem. Az asztalon hagyott rezgő készüléket a kezembe kaptam, és a fülemhez emelve  beleszóltam.
- Tessék?
- Peter, te vagy az? - kérdezte Grace nagyi a vonal túlsóvégén.
- Nem, én vagyok az, Mandy.
- Sandy? Bocsánat, akkor rossz számot hívtam! Boldog Karácsonyt!
- Ne, nagyi ne tedd le!
A hangját felváltotta a fülsiketítő sípolás, kinyomtam a telefont, majd  a zsebembe tettem, ha újra keresne. Nem kellett sokat várnom, hogy ismét csörögjön, kicsúsztattam a helyéről és a fülemhez kaptam.
- Szia John! Meg tudod adni Peter telefonszámát? - kérdezte a nagyi.
- Szia! Mandy vagyok.
- Mandy szívem, de jó hallani a hangod. De mit keresel te John-éknál?
- Itthon vagyok, jó számot hívtál.
- Jaj, ez remek, az előbb félre tárcsáztam. Tudod adni apát?
- Nincs itthon, elment karácsonyfát venni.
- Ilyenkor? - kérdezte csodálkozva.
- Szerintem ilyenkor olcsóbb. De most bejárja az egész várost, és nemrég hívott, hogy késni fog.
- Hamár késésnél vagyunk. Később fogok Londonba érni, állítólag esni fog a hó, így néhány járatot töröltek.
- Igen, tudom. -
- Viszont bármikor visszavonhatják, így lehet, hogy nálatok az éjszaka közepén érek oda.
- Nem baj, megoldjuk. A fő, hogy ide érj.

December 24.,11:32.

- I don't need a too hang my stocking, There upon the fireplace. - énekeltem vidáman Bradley.
- Santa Claus won't make me happy, With a toy on Christmas day. - folytatta Niall.
- I just want you for my own. More than you could ever know. - csatlakozott Benny.
- Mandy te jössz! - mosolygott rám Benny.
- Nem akarom. - fogtam be a fülem.
Niall és Benny bizalmas pillantással egymásra néznek, Bradley sunyi mosollyal az arcán lepacsizik velük, majd mind a hárman telitorokból folytatják a refrént.
- Make my wish come true. All I want for Christmas, is You!
- You baby! - mutat rám Bradley.
- Nem énekelnétek valami mást? - kérdeztem. next day,
- Jingle Bell, Jingle Bell, Jingle Bell Rock. - kezdte Niall.
-  Last Christmas, I gave you my heart. - folytatta Benny.
- Shake it up, Shake up the happiness! Wake it up, Wake up the happiness! It's Christmas time! - énekelte táncolva az öcsém.
- Díszítsük fel a fát! - pattant fel izgatottan Niall.
- Ahhoz fa is kellene. - mondta Benny.
- Akkor a házat. Otthon mindig fel van tetőtől-talpig díszítve minden.
- Ez nem is rossz ötlet. - értett egyet Bradley - Legalább lesz alibim arra, hogy miért aggatok Benny-re gömböket.
- Tudod öcsi, ha így folytatod csillag helyett téged teszlek rá a fa tetejére.
- Hol vannak a díszek? - kérdezte Niall.
- A padláson. - válaszoltam.

December 24.,11:46.

A kész sütiket kiszedtem egy tálcára, ezúttal sikerült úgy megsütnöm, hogy a tűzoltók nem jöttek ki. Lekapcsoltam a sütőt, az asztalra tettem a sütiket, és az elkészített fehér, cukros habbal ízesíteni kezdtem. Hallottam, ahogy a hátam a mögött a fiúk hordják le Díszek feliratú dobozokat, egyenlőre lepakolják mellém azt asztalra, majd újból az emelt felé vándorolnak a maradékért.
A kész süteményeket a tálcán hagytam, amíg meg nem dermed a máz rajtuk. A dobozokhoz lépve kiemelek egy égősort, és mivel apa nekem mindig azt mondta, hogy mielőtt fel akarjuk tenni, meg kell nézni minden égő a helyén van-e. Így én sem tettem másképp, elkezdtem mindegyiket átvizsgálni. De, mivel nem véletlenül vagyunk rokonok Bradley-vel, addig nézegettem az égőket, hogy az egyiket olyan precízséggel tekertem ki a helyéről, hogy már nem sikerült visszacsinálnom.
- Mandy, te mit csinálsz? - kérdezte Bradley.
- Én csak... megnéztem, hogy működik-e még.
- De mostmár nem működik. - rázta összehúzott szemöldökkel a fejét.
- Még nem biztos. Egy kis ragasztó lehet, hogy helyre hozza. - mentegetőztem.
Megrázta a fejét, a kezében tartott dobozt letette a többi mellé, majd kivette a kezemből az égősort, hogy ő is szemügyre vegye. Tekergetni, csavargatni kezdte és nagyon bölcsen hümmögött félpercenként. Olyannyira értetett hozzá, hogy amikor Benny hirtelen belépett, az ijedtségtől elejtette és néhány kis darabka szétgurult belőle a padlón.
- Drágáim, ez volt az utolsó ép darab. - mondta.
A következő percben meg is értettük, hogy miért. Niall totyogott a bátyám mellé, az egész testén körbe tekeredett az égősor, a végén és az égőkön taposva próbálta magát kiszabadítani, nem sok sikerrel.

December 24.,12:39.

Az égőket félre dobva kezdtünk neki a díszítésnek. Míg Niall és Benny az udvaron tevékenykedtek, Bradley és én a házban próbáltunk ünnepélyesebb hangulatot varázsolni. Az öcsém számára elengedhetetlen volt, hogy ma már századjára is elénekelje az All I want for Christmas is You-t, mert az mennyivel meghittebb, ha Karácsonyi díszek között az ünnepnek megfelelő dalokat dúdol.
A nappali készen állt az ünneplésre, és habár a fa hiányzása látható volt, már nem annyira feltűnően. A konyhát a hópelyhez terítőn és Télapós szalvétán kívül mással nem tudtuk feldíszíteni, így már csak a folyosót és az előszobát kellett feldobnunk egy kicsit.
A bátyáméknak égők nélkül nem sok dolguk akadt, viszont ez annál tovább tartott. Az ajtóra tenni akartak egy piros koszorút, a kerítésre és a bokrokra pedig egy-egy égőt, így valahonnan előjött a kalapács. Ezért mostmár az ajtó gazdagabb lett két ferde és egy egyenes szöggel, a kerítés pedig hasonlóan járt. Kipróbálták a tönkrement égőkkel, hogy mindent jól csináltak-e és mikor rájöttek, hogy el kellene menniük újakat venni, mielőtt bezárnak a boltok, rohantak a kocsihoz Bradley-vel az oldalukon.
Mint itthon maradt, rám jutott az a fantasztikus feladat, hogy elpakolhatom a díszítéssel járó rendetlenségnek nevezett katasztrófát. A nappali szőnyegéről szedtem össze az eldobált celluxcsíkokat, amikor a bejárati ajtón valaki őrült kopogásba kezdett. Az ajtóhoz sétálva kinyitottam a látogatóm előtt az ajtót, és ezúttal 2 szempár tekintett vissza rám.
- A városba azt mondták, hogy ingyen osztogatják itt a kaját. Igaz ez? - kérdezte mosolyogva Louis.
- Ha ezt előre tudom, több sütit csinálok. - nevetek fel.
Nagyobbra nyitottam a fiúk előtt az ajtót, libasorban, a bőröndjeikkel sétáltak be a házba és Niall csomagjai mellé lerakták a sajátjaikat.  A kabátjukat feltették a fogasra, a cipőjüket a szekrény előtt hagyták és Louis a sütemények illatát megérezve a konyhába indult. Kisgyerekekhez hasonló izgatottsággal csodálta, nagy és éhes szemekkel felém fordult, miközben a keze már nyúlt volna a sütifelé.
- Vegyél már! - nevettem el magam.
Elmosolyodott, többször neki sem kellett mondani és a bátorságából Zayn is merített.

December 24.,12:45.

- Kilométeres sor állt, mert valami kamionos baleset történt és bemondták, hogy órákba telhet, mire eltakarítanak onnan mindent. De nem akartunk várakozni, ezért az első kijáratnál visszajöttünk. - mesélte Zayn.
- Pont a szülinapomon. Olyan csúnya dolog ez. - harapott durcásan a mézeskalácsba Louis.
- Mondtam én, hogy mindenki ellened van. - boxolt bele mosolyogva Zayn a vállába.
A zsebemben pihenő telefon rezegni kezdett, kicsúsztattam onnan, majd a fülemhez emeltem.
- Mandy, ott vagy? - kiabált a vonal túlsó felén Niall.
- Igen, itt vagyok. Mi ez a zaj?
- A rajongók. Odaértek már a srácok?
- Igen, itt vannak. Adjam Zayn-t? - kérdeztem.
- Nem, nem kell. Figyelj, az a helyzet, hogy rám férne némi segítsék, mert Bradley majdhogy nem összeverekedett a Télapóval, Benny eltűnt, engem letámadtak, még nincs égőnk és negyed óra múlva zár a bolt. - hadarta.
- Persze, rendben. Melyik boltba mentetek?
Niall elmagyarázta hova kell menni, majd egy nőies sikítás kíséretében a vonal egyszeriben megszakadt. A beszélgetést az elejétől a végéig hallották, Louis pedig összecsapta a tenyerét és felállt a helyéről.
- Mi az, te nem jössz? - kérdezte.
Elmosolyodtam, majd mielőtt az emeletre rohantam volna, egy gyors puszit nyomtam a mosolygós arcára.

December 24.,12:52.

Az ajtót szinte kirántottuk a helyéről, végig rohantunk az udvaron a kocsihoz, rekordsebességgel pattantunk az ülésekre és indítottuk be az autót. Kihajtottunk az utcából, és szerencsékre nem kellett végig ülnünk egy hatalmas dugót, hogy eljussunk a boltig, mert nem volt tőlünk messze.
Zayn nálunk maradt, ha esetleg közben bárki megérkezne hozzánk, hívna a nagyi vagy elkezdődne valami jó film a TV-ben.
A bolthoz érve az első parkolóhelyet el is foglaltuk, kiszálltunk az autóból és a bolt felé kezdtünk szaladni. Beérve mi is szembesülhettünk vele, hogy teljes a káosz, kivételesen nem a Karácsonynak köszönhetően. A hangos bemondóba a nő azt hangoztatta, hogy eladókat kér haladéktalanul Niall Horan-hez, és egy Jim nevű biztonsági őrt valami neveletlen kölyökhöz, aki nem hagyja békén szerencsétlen Télapót. Mivel nem biztos, hogy jó ötlet lenne Louis-nak mennie Niall-hez, ő indult leszedni az öcsémet szegény beöltözött bácsi hátáról. A sorok között haladva nem volt nehéz feladat megtalálnom a sikoltozó rajongótábort, az eladók akiket küldtek nem nagyon tudtak mit tenni, csupán csak annyit, hogy hoztak egy jegyzettömböt és egy tollat az autogram osztogatáshoz. Niall megkérte őket, hogy alakítsanak ki egy sort, hogy mindenki megkaphassa amit szeretne, és úgy tűnt, hogy ez hatott.
Mivel úgy tűnt, Niall elboldogul a rajongókkal, a bátyám keresésére indultam. Először a karácsonyi díszeknél néztem meg, de a sor kongott az ürességtől, így tovább indultam a következő részleghez.

December 24.,13:08.

- Bradley miért kellet lehúznod a Télapóról a szakállát? - kérdeztem immáron a kocsiban.
- Kíváncsi voltam az tényleg ő az igaz.
- És nem ő volt? - kérdezte Louis csodálkozva.
- Nem. - motyogta Bradley lehajtott fejjel.
- Nem tudhatod biztosan. Lehet, hogy csak megborotválkozott és helyette feltett egy műszakállat, mert sima arccal senki nem hinné el, hogy ő az igazi. - mondta Benny.
- De a Télapu-ban visszanőtt a szakálla Tim Allen-nek.
- Az film, ott nem minden igaz. - szált be a beszélgetésbe Lenna.
- Akkor lehet, hogy az igazi Télapónak másztam a hátára? Nem fogok kapni ajándékot?- kérdezte aggódva.
- Ha ezután jó gyerek leszel, talán kapsz valamit. - mosolygott rá Benny.
Bradley igent bólogatva nem mondott többet, mi pedig örültünk, mert az ajándékai érdekében ezek után rendes fiú lesz.
Az út ezután csendesen telt, csak a rádióból szóló halk karácsonyi dalok voltak hallhatóak. Viszont amikor az a bizonyos Mariah Carey dal megszólalt, Louis a hangerőt Benny kérésére felvette és ma már sokadjára újra végig hallgathattam.
És mikor már az ember azt hiszi több rossz nem érheti, akkor jön rá, hogy egy aprócska hiba és máris egy hatalmas dugóba keveredtek, amiből egyhamar nem találnak kiutat.

December 24.,16:28.

Amiatt, hogy Louis véletlenül rossz utcába hajtott be, több órás sorbaállás volt az ára. Mire az egyikből kikeveredtünk, belehajtottunk egy másikba, és ez így ment ez egy darabig.
Mikor végre az utcánkba hajtottunk, valamennyien megnyugvással a hangunkban felsóhajtottunk és leparkolás után egyenként pattantunk ki az autóból. Az égősorokkal a kezünkben indultunk be a házba és beérve meglepődve láttuk, hogy a nappaliban már zajlott az élet. Apa hazaérkezett a fával, ami fel is lett állítva a sarokba és Zayn segítségével el is kezdődött a díszítése.
- Mr. Thomson, szerintem az a zöld túlságosan is beleolvad a fába. Nem lenne jobb egy piros? - kérdezte Zayn.
- Nem is tudom, talán.
- Sziasztok! - köszönt Bradley.
A hirtelen üdvözlésre felkapták a fejüket és felénk fordulva köszöntek ők is. Benny és Niall úgy döntött, hogy addig teszik fel az égőket, amíg valamelyikünk kezébe nem akad, így ők épp, hogy bejöttek a házba, már mentek is ki, Louis pedig nem akarta kihagyni ahogy valamelyik műszaki zsenit agyoncsapja az áram, így rögtön utánuk is ment az udvarra.
Bradley és én levettük a kabátunkat, cipőnket és amíg ő rohant a TV-hez, megnézni milyen karácsonyi műsor megy épp, addig apa félre hívott beszélni.
- Mandy, nyugodtan felhívhattál volna, hogy ha hazaérek ne kapjak szívrohamot a barátodtól.
- Ne haragudj, de akkora volt itt egész nap a forgalom, hogy... - hadartam.
- Semmi baj, csak őt sajnálom, mert azt hittem egy betörő és fejbe akartam vágni egy esernyővel.
- De ugye nem tetted?
- Nem, mert megismertem és azt kiabálta, hogy a szándékai tiszták. De egyébként elmondta, hogy miért vannak itt és megígértem, hogy addig maradhatnak, ameddig akarnak.
Elmosolyodtam, de mielőtt mondhattam volna valamit, a nyitott konyhaablakon keresztül egy hatalmas sikítás ütötte meg a fülünket. Nem is volt kérdés honnan jött és miért, mert a következő percben a kint tartózkodó fiúk rohantak be.
- Apa, mit gondolsz Mrs. Banks-ről?
- Benny, az öregeket tisztelni kell. - rázta a fejét apa.
- Őszintén!
- Egy idegesítő nő.
- Ez remek. Tessék ehhez tartani magát amikor átjön, úgy fél perc múlva. - bólogatott Niall.
A srácoknak igazuk volt abban, hogy átjön. De nem kellett ahhoz fél perc, mert nem sokkal azután, hogy a szőkeség száját az utolsó szó is elhagyta, meghallottuk, ahogy a kövekkel kirakott úton kopog a szomszédunk botja. Hamarosan látvány is társult a hangokhoz, az ajtón mostanra kopogás nélkül jön be és dühös szemekkel meredt ránk.
- Megmondaná nekem valaki, hogy mégis miért ment el az egész házban az áram?
- Mrs. Banks, van egy furi kis izé falon, és villanykapcsolónak hívják... - kezdte a konyhába belépő Bradley.
- Nagyon jól tudom, hogy hívják. - vágott közbe a szomszédunk.
- És használni is tudja? - kérdezte az öcsém.
- Hogyan történt ez fiúk? - fordult apa a tettesek felé.
- Tudod, valahogy égni kell az égősornak, és valahova be is kellett dugni. Mrs. Banks-nek pedig úgy tűnt, hogy nem kell az a hosszabbító. - magyarázta Benny.
- De most már világít. - mutatott vidáman az udvar felé Niall.
- Nos, én nem vagyok villanyszerelő, szóval amíg nem lesz elérhető a városban egy szakember, addig Mrs. Banks-et vendégül látjuk. - mondta apa a szomszédunk felé is nézve.

December 24.,18:56.

Elvileg a  közös öröm - ez esetben a karácsony - közelebb hozza az emberek. Na, mi vagyunk erre a szöges ellentét, mert az eltelt pár órában töltöttünk annyi időt szeretett szomszédunkkal, mint amennyit a következő éveben akartunk összesen. Bradley eleinte a szobájában tüntetett, de belátta, hogy most korlátlanul tudja kihasználhatja a különleges helyzetet. Eddig azzal kínozta, hogy utánozta, minden téren és az utóbbi fél órában megállás nélkül énekel neki.
- Miért nem tudsz fiam lenyugodni legalább ünnepekkor? - kérdezte Mrs. Banks.
- Because of yoooouu, I am afraid... - énekelte Bradley.
- Ezt a dalt szeretem.
- That's what I like about you! - kiáltotta.
- Bradley, fejezd be!
- This is the end... At skyfall, That skyfall. 
- Ha adok neked valamit, befejezed? Mit akarsz? - temette az arcát a tenyerébe Mrs. Banks.
- All I wanna do is love your body... 
Mielőtt Mrs. Banks belekezdett volna a fülsiketítő kiabálásba, Bradley felszaladt az emeltre, szerencsére még időben. Louis párnába temetett arccal, Zayn köhögésnek álcázva, Benny pedig  az orra alatt nevetett és hogy ezt a szomszédunk ne lássa meg a nagy szidalmazása közben, kimenekültek a nappaliból. Így minket ért az a megtiszteltetés Lenna-val, hogy tovább hallgathattuk a kiabálát.
Pár perc múlva apa szaladt le az emeletről, a telefonjával hadonászott és úgy tűnt, nagyon sürgős hívást kapott. 
- Gyerekek! Grace nagyi most hívott, hogy leszállt a gépe. Kimegyek érte a reptérre, és addig ha lehetne ne szedjétek szét a házat. - mondta.
- Lehetek addig főnök? - kérdezte Louis.
- Lehetsz. - nevetett apa.
Az előszobában magára kapta a kabátját, ügyetlenül felrángatta a cipőjét és a kocsikulcsát felkapva lépett is ki a házból.

December 24.,19:25

- Apa, hogy érted azt, hogy eltűnt a nagyi? - kérdezte Benny a kihangosított telefonba.
- Megbeszéltük, hogy hol találkozunk, de nem volt ott. Az egész reptéret átfésültem, de nem láttam sehol, a telefonját pedig nem veszi fel.
- Elindult volna egyedül? - találgattam.
- Valószínűleg. Én még maradok és tovább keresem. Ha esetleg megérkezne, mindenképp hívjatok fel!
-  Hívni fogunk. - nyugtatta meg valamennyire apát Benny.
Miután letettük a telefont, Benny arra az elhatározásra jutott, hogy márpedig ő nem fog ölbe tett kézzel ülni és várni. Nem érdekli mennyi az esélye annak, hogy megtalálja a nagymamánkat Londonban kóborolva, ő elindul és megkeresi. Épp ezért nem is várt tovább, elindult az előszobába, felöltözni Lenna-val együtt, Bradley pedig utánnuk.
- Én is menni szeretnék! - ugrándozott.
- Nem lehet, neked már késő van ehhez. - rázta a fejét a bátyám.
- Lenna miért mehet? - duzzogott Bradley.
- Mert nélküle elvesznék a sötétben.
Benny nem mondott ezután semmit, mikor indulásra készen állt megfogta Lenna kezét és kiléptek a bejárati ajtón a hűvös estébe.

December 24.,19:47.

- Azt sem tudják, hol kezdjék a keresést. De azért elmennek. Mi van ha kirabolják őket? - rágtam idegességemben az alsó ajkam.
- Ne aggódj Mandy, a nagymamáddal nem történik semmi gond. Minden rendben lesz. - nyugtatott mosolyogva Zayn.
- Benny-ékről beszélte. De most, hogy mondod, nem is értem, hogy indulhatott el egyedül egy idegen városban...
Mielőtt tovább folytathattam volna, a zsebemben rezegni kezdett a telefonom, a képernyőn Lenna neve villogott, én pedig habozás nélkül húztam el a zöld ikont.
- Ugye nem veszett el most Benny is? - kérdeztem köszönés helyett.
- Még nem. - nevetett - Azért hívtalak, mert az előbb hívta fel Bennyt a nagymamátok, és azt mondta valamelyik hídnál van most.
- Azt nem mondta, hogy néz ki a híd? Akkor hamarabb megtalálnánk.
- Csak annyit mondott, hogy nagy. De, hogy hogyan nézve az, fogalmam sincs.
- Rendben, akkor én is elindulok keresni. Köszi, hogy szóltál. - túrtam idegesen a hajamba.
- Nincs mit.
Miután bontottuk a vonalat, Zayn kirohant a nappaliból és Louis nevét kiáltozva kezdett szaladgálni. A válasz hamarosan meg is érkezett a keresett ember személyében, akit a beszélgetésük után hozzám irányítottak, így Louis egy félig kilógó mézeskaláccsal a szájában lépkedett hozzám.
- Na, megyünk Mama Vadászatra, vagy várunk amíg osztódással szaporodunk?

December 24.,19:59.

- Melyik híd a következő? - kérdezte a hátsó ülésről Zayn.
- Az Albert. - adtam a választ.
Louis bekanyarodott a hídhoz vezető utcába, és hogy oldja a feszültséget dalolászni kezdett. Benny és Lenna a város másik oldalán fekvő hídok környékét nézték át, és állandó kapcsolatban voltunk egymással, ha valaki esetleg szerencsével járna.
Louis dúdolását a táskám aljáról szóló hangos zene szakította félbe, kutatni kezdtem a készülék után, és szinte már rutinos mozdulattal emeltem a fülemhez a telefont.
- Tessék?
- Mandy drágám, te vagy az? - kérdezte a nagymamám.
- Persze, eddig téged kerestünk. Hol vagy?
- Hát szívem, itt elég sötét van. De valami nagy izé, nagyon hangosan kong és nem akarja abba hagyni.
A háttérből a Big Ben harangjainak játéka hallatszott, és ebből nem volt nehéz kitalálni, hogy hol kereseni.
- Nagyi, maradj ott. Hamarosan ott vagyunk!

December 25. 08:06.

Az ajándékok csomagoló papírjai a földön szanaszét hevertek, lassan mindenki szeméből eltűnt az álmosság, valamennyiünk örömére Bradley szemeiből különösen, mert újra dalra fakadt autózás közben. Zayn, Louis és Niall pedig mostanra teletömött hassal, készen álltak az indulásra, a szőkeség kapott reggeli közben egy üzenetet az anyukájától, hogy reggel lesz neki egy járat, amivel haza tud menni.
A bőröndjeiket szorongatva búcsúzkodtak el mindenkitől, és indulásra készen álltak meg végül előttem. 
- Srácok, nagyon szépen köszönöm, hogy segítettek. Fogalmam sincs, hogy mit kezdtem volna nélkületek. - öleltem egyenként őket magamhoz.
- Ugyan, nem kell megköszönnöd. - rázta meg a fejét Louis.
- De igen, nagyon is. - mosolyodtam el.
Még egyszer magamhoz öleltem őket, és kinyitva az ajtót előttük szembesültünk azzal, hogy a meteorológia nem tévedett, az udvart beszínezte a frissen hullott, fehér hó. Már éppen a sereghajtó, Louis is kilépett volna az ajtón, amikor visszafordult felém.
- Ohh, jut eszembe Mandy! - kapott kabátzsebe után - Harry hagyott neked egy üzenetet.
- Igazán? Micsodát? - kérdeztem csodálkozva.
Nem szólt semmit, csak mosolyogva a kezembe nyomott egy névre szóló, ketté  hajtott papírt. Széthajtottam a kis fecnit, a szívem pedig megállás nélkül gyorsabban és nagyobbakat dobbant.
Most az egyszer, majd' kicsattantam a boldogságtól, hogy elolvashattam a dalszöveget...


Sziasztok! :)

Remélem tetszett ez a kis karácsonyi különkiadás Nektek. Sajnálom, hogy már nagyon régóta nem tudtam jelentkezni,   de azért megpróbálok igyekezni. Nem is szólnék itt többet feleslegesen, remélem jól telt a karácsonyotok és sok szép ajándékot kaptatok. :))
Sajnos új év előtt nem hiszem, hogy találkozunk, így sikerekben gazdag új évet kívánok Mindenkinek! :) 

Eleanor P. xxx <33

2014. július 22., kedd

16.rész


 Sziasztok!
Huh, fogalmam sincs hogyan is kezdhetném... Borzalmasan, rettenetesen és elmondhatatlanul sajnálom. Tudjátok, hiába van szünet, szinte semmire nincs időm, és a így a nagybetűs és hosszadalmas blogszünet végére, már szégyeltem magam. Hatalmas KÖSZÖNETTEL tartozok azoknak, akik itt maradtak és majdnem 4 hónapig vártak arra, hogy összeszedve magam új részt produkáljak. Nagyon szeretlek titeket!! <333
Ez a szünet megmutatta, hogy valójában mennyire is gyorsan megy az idő és most nem szeretnék itt papolni nektek és Bölcs Salamont játszani, de megtanította nekem, hogy mindig készen kell lennem arra, ha hirtelen jönne valami. Hogy mekkorra lehet valakinek a türelme, és kinek volt annyira fontos a történet, hogy  kivárta a végét. Ezentúl nem fogok hisztizni kommentért, vagy a leiratkozók miatt, mert ti mutattátok meg nekem, hogy szavak nélkül is lehet szeretni.
Héé, még a végén én leszek "Bölcs Eleanor" :').
Szóval, nem is húznám az időt, íme 3 hónapnyi szünet után a várva várt rész, mert:
A blog hivatalosan is újra megnyitja kapuit!
 
Eleanor xx
 
u.i.: Igaz, hogy csak holnap lesz, de előre is  Nagyon Boldog Születésnapot Kívánok A Fiúknak!! :) <333                



                                        *Mandy Thomson*

 
 
 A tegnapi felfordulásra csak a konyha falán éktelenkedő paca emlékeztet, megpróbáltuk eltűntetni, de mintha sehogy sem akarna onnan eltűnni. Próbáltuk különböző vegyszerekkel eltűntetni, vízzel, szappannal, körömlakklemosóval és ablak tisztítóval, de csak ártottunk vele, így evés közben egy aránytalanul összemocskolt, helyenként fehérben pompázó falat kell bámulni. Természetesen abban a pillanatban a festék ugrott be utoljára, mint eltüntető eszköz, így Harry még tegnap elugrott fehér festékért, de valahogy egyik sem érkezett meg. Louis este felhívott - mert akkor kell neki is hívni, amikor már a hajamat téptem az idegességtől - hogy talált egy kócosan horkoló srácot Harry kocsijában, egy vödör fehér festék társaságában, és miután rájöttek, hogy a kocsi gazdája, kirángatták a vezető ülésből, és bevitték a házba. Persze az eset után 4 órával tudtam meg, miután minden lehetséges autóbalesetet elképzeltem a göndör fiú főszereplésével. Apa szinte meg sem lepődött, mikor tegnap este elmondtuk neki mi történt, viszont az ő türelmének is van határa, így az a pillanat is elérkezett, hogy Bradley büntetést kapott. Az büntetése pedig nem más, mint 2 hetes TV megvonás és a játék konzoljait egy ideig én látom vendégül a szobámban. Persze az öcsém egy székre állva, hogy szemtől-szembe mondhassa nekem, hogy ne játsszak este a takaró alatt a játékaival, mert megmondd apának, hogy kihasználom a helyzetet. Ezt Benny sem hagyta szó nélkül, miután felvilágosította Bradley-t, hogy este aludni szoktam, nem pedig éjjeli bagolyként a takaró alatt kiégetni a retináimat, csak, hogy heccelje, azt mondta neki, hogy ő fog vele éjszakánként szórakozni. Mármint Benny, a lassan 20. életévét betöltő bátyánk, aki mostanában szándékozik összeköltözni a barátnőjével, és aki leáll egy 7 éves gyerekkel vitatkozni az előszobában, mert ezt meg Bradley nem hagyta szó nélkül. Apa itt már nem tudott mit hozzátenni, így az esti teájával felvonult a szobájába, és rám hagyta a két fiút, mondván, hogy én vagyok az utolsó gyerek ebben a családban, aki ép még elmével rendelkezik és túl fáradt ahhoz, hogy most veszekedjen rájuk. Épp ezért történt az, hogy iszonyatos fejfájással ébredtem, egy hatalmas rendetlenség kellős közepén. és ha mindez még nem lenne éppen elég, két barna, ijesztően közeli szempárral találkoztam, mikor halál nyugodtan a baloldalamra fordultam.
- Jó reggelt drága nővérem! Szép nap ez a mai, nem? -mosolygott rám Bradley.
Egy hangos sikítás következtében lecsúsztam az ágyamról, az öcsém pedig aggódó arckifejezéssel nézett rám nagy szemekkel a párnáim közül.
- Tán megijesztettelek? Igazán nem állt szándékomban, csak látva, hogy ébredezel, elöntött a szeretet, amit irántad érzek, Mandy és azt akartam, hogy én legyek az első, aki ezen a verőfényes reggelen megszólít.
Felvont szemöldökökkel meredtem rá, ő pedig csak mosolyogva nézett fentről. Lemászott az ágyról, és amint megláttam az öltözékét, alig hittem el, amit látok. Egy fekete nadrágot viselt, fehér inggel, amit gondosan betűrt magának. A nyakában nyakkendő lógott, aminek a megkötésével nem sokat vacakolt, egy hatalmas csomó díszelgett a mellkasánál és a teteében felvette a fekete tornacipőjét.
- Elegáns vagyok, nemde? -húzta ki magát büszkén.
- De, nagyon.
- Ez nem volt túl meggyőző, no, de sebaj. Most pedig gyere reggelizni, még rengeteg a tennivalóm.
A kezét felém nyújtva segített fel a földről, kihúzott a szobámból, majd a lépcső felé toszogatott és elengedve a kezem, elindult az ellenkező irányba.
- Verőfényes szép jó reggelt, apám! -hallottam meg a következő a percben a hátam mögül. Lelépkedtem a lépcsőn,  be a konyhába, ahol már a bátyám álmos fejjel iszogatta az asztalnál a reggeli kávéját.
- Téged is úgy költött, hogy romantikusan bemászott melléd az ágyadba és jó reggelt kívánt? -nézett fel rám.
- Akkor nem csak velem csinálta ezt.
- Tudod, eddig valahányszor rosszat csinált, azt kívántam bárcsak normális lenne, de még egy ilyen költést nem akarok.
A kijelentésén elnevettem magam, ez pedig őt is erre késztette és a jókedvűnk akkor fokozódott igazán, amikor apa a bátyámhoz hasonló fejjel baktatott be a konyhába. A különbség csak az volt, hogy már munkára készen volt felöltözve, a nyomában pedig Bradley hozta küszködve a táskáját.
- Bradley, biztos nem akarod letenni? -fordult hozzá apa.
- Dehogy... nem annyira nehéz. -nyögdécselt.
- Miben sántikálsz? -kérdezte gyanakodva Benny.
- Én? Még a feltételezés is fáj, azt hittem ennél jobban ismertek.
- Épp azért kérdeztük, mert ismerünk. -mosolyodtam el.
- Nem kapod vissza a játékaidat, a büntetés az büntetés.
- Még a feltételezés is fáj. Megváltoztam, más ember lettem a játékaim nélkül.
- Ennek igazán örülök.
Azzal az aktatáskája felé nyúlt, amit Bradley ezer örömmel odaadott és kilépett a konyhából, hogy felvehesse kint a cipőjét.
- Van még valamire szükséged apa? Esetleg még egy szendvics?
- Nem, de azért köszönöm. Az a hat mogyorókrémes elég lesz nekem, amit készítettél. -felelte apa.
Benny az utolsó kortyokat is lenyelte, feltápászkodott az asztaltól, és a mosogatóba tette a kiürült bögréjét. Már nyúlt volna a szivacsért, amikor Bradley szaladt be, összehúzta a szemöldökét és rosszallóan csóválta a fejét, mire a bátyám visszahúzta a kezét. Bradley elmosolyodott, majd arrébb tolta Benny-t, elhúzta az egyik széket az asztaltól, felállt rá és legnagyobb meglepetésünkre nekikezdett mosogatni.
- Oké, maradj így. Ezt meg kell örökíteni. -sietett el Benny.
Ezt a csodát apa is látta és ezzel a különleges dolognak számító emlékképpel indult munkába. Pár percre rá a bátyám tért vissza egy fényképezőgéppel a kezében, és vadul kattangatni kezdett.
- Amúgy Mandy, nem eszel, mielőtt elmész? -kérdezte Bradley.
- Majd eszek út közben. -álltam fel az asztaltól.
Kikerültem a még mindig kattintgató testvérem, felbaktattam a lépcsőn, és a szobámba igyekeztem. Belépve, azonnal a szekrényemhez léptem és az ablakon beszűrődő napsugarakból megítélve, egy piros nadrágot és vékony farmer inget kaptam ki. Magamra aggattam a darabokat, és a fehér Converse-emmel a kezemben indultam a fürdőszobába.
Elvégeztem a szokásos bíbelődésemet a sminkes cuccaimmal, majd fésülködés után arra jutottam, hogy nem fogom most a hajvasalóval húzni az időt. Összefogtam lófarokba egy hajgumival, néhány tincsemet elől hagytam, felvettem a cipőmet és a dolgom végeztével elégedetten léptem ki a fürdőszobából.
Egy fehér táskába bedobáltam az szükséges holmijaimat, a vállamra akasztva tettem be a fülbevalóm és ezután gyors léptekkel elhagytam a szobámat. Lebaktattam az emeletről, de mielőtt az előszobába érhettem volna, két kéz kapott utánam és ölelt magához hátulról.
- Vigyél magaddal! -mondta halkan Bradley.
- Micsoda? Miért? -kérdeztem.
- Mert itt úgy érzem, hogy a TV kinevet, amiért büntiben vagyok.
- De dolgozni megyek, unatkozni fogsz egésznap.
- Majd besegítek. Légyszi Mandy! -könyörgött.
- Rendben. -adtam be a derekam- De gyorsan szólj Benny-nek, mert indulnunk kell.
Bradley arca felvidult a válaszom hallatán, befutott a konyhába, majd pár perc múlva ugrándozva tért vissza hozzám.

                                                                      ~*~

Egy emlékezetes buszozás után, megkönnyebbülve szálltunk le a járműről és indultunk el a munkahelyem felé. Bradley élvezte, hogy végre kint lehet és ez be is bizonyosodott azzal, hogy mindenre felmászott, amire lehetett és arra is, amire nem. Legnagyobb örömömre nem gátolta meg az a tény sem, hogy valamire kimondottan tilos volt. Futkározott, ugrabugrált és élvezte, hogy szabad lábon van, csak azt nem tudom, hogy lehet valaki ennyire fitt. A kávézóba menet természetesen megkaptuk azokat az elengedhetetlen mondatok, hogy 'A fiatalúr, legyen szíves leszállni a kerítésemről!' vagy 'Arra szigorúan tilos felmászni, nem látják, hogy ki van írva?', úgyhogy megdöbbenten tapasztalta Bradley, hogy több Mrs. Banks van a városban, mint hitte. Miutánmegkapta a huszadik 'Gyere le onnan!' című mondatot, már csak futkározni volt kedve, de az nagyon.
- Mikor érünk már oda? -kérdezte. Ma már nyolcadszorra.
- Nem sokára. -adtam ugyan azt a választ. Ma már nyolcadszorra
- Mindig ezt mondod...
- Mert így van.
- Az már az? -mutatott egy kocsma felé.
- Nem.
- Miért nem?
- Mert nem.
- Ott vagyunk már?
Körülbelül még tíz percig folytattuk ezt az értelmes beszélgetést, mire végre a kávézóba nem értünk. Bradley persze rögtön előre szaladt, miért is ne tegye alapon. Őt követve léptem be az ajtón, és rögtön megcsapott a kávé és a frissen sült sütemények illatának keveréke. Az öcsém rögtön a sütis pulthoz rohant, arcát az üvegnek nyomta és ezzel a frászt hozva a túl oldalon ülő Jane-re.
- Fiatalember, ha kérhetem, ne nyálazza össze az üveget. -állt meg mellette egy nyakkendős, tipikus főnök kinézetű ember.
- De olyan guszták! Főleg az a csokis, csak tessék megnézni! -mutatott rá Bradley az egyik szeletre.
- Valóban. Akkor szólj a nagymamádnak vagy annak, akivel jöttél, hogy vegye meg neked.
- A testvérével jött. -szólt közbe Jane.
- Á, Ms. Harris. Az ön testvére?
- Nem, az enyém. -jutottam végre szóhoz.
- Akkor kérem, tartsa kordában a fiatal urat! Kit tisztelhetek magában? -fordult felém.
- Uram, ő Mandy Thomson. Aki Alison helyére jött. -válaszolt helyettem Jane.
- Remek, akkor örvendtem. Most viszont mennem kell, az öccsére meg vigyázzon, és még egyszer ez nem forduljon elő.
- Rendben. -bólintottam.
Kihúzott háttal és tekintélyt parancsoló pillantással hagyta el a kávézót, mire egy megkönnyebbült sóhaj szaladt ki a számon.
- Szép bemutatkozás nővérkém. -kuncogott Bradley.
Egy apró mosoly szökött az arcomra, majd Jane-re hagyva az egy szem öcsémet, bementem az öltözőbe, hogy átvegyem a megszokott darabokat és munkába álljak.

                                                                         ~*~


A munkaidőm most valahogy hamarabb elszaladt, mint szokott és kiderült, hogy Bradley-vel több dologban hasonlítunk, mint hittem ezen a téren. Miután két nőre öntötte rá egyszerre egy csésze teát, úgy döntöttünk Jane-vel, hogy nem kockáztatunk, így csúcsidőben nem bíztuk rá több rendelést. Duzzogva, de elfogadta és egy jegyzettömbbel és tollal elfoglalta az egyik kettes asztalt az ablak mellett.
Harry közben felhívott, hogy nagyon sajnálja, amiért tegnap nem tudta elhozni a festéket és, hogy áll-e még a mai vezetés, mire fülig érő mosollyal az arcomon, azonnal igent mondtam. De csak az után jutott eszembe, hogy Bradley velem van, hogy letettük a telefont, így amikor elém jön, muszáj megkérdeznem, hajlandó-e úgy is, hogy az öcsém a hátsó ülésen közvetít. 
A zárás közeledtével azonban a vendégek egyre jobban szálingóztak ki a kávézóból, és már csak kettő asztalnál ült vendég. Mivel Bradley mindenáron szeretett volna valakit kiszolgálni rendesen, Jane az egyik rendeléssel a kezében indult el az ablaknál ülő öcsém felé.
- Bradley, kiviszed ezt a teát annak a bácsinak? -kérdezte Jane.
- Tényleg kivihetem? -emelte fel csodálkozva a fejét a rajzából. 
-Persze. Csak óvatosan, nehogy kiborítsd!
Jane óvatosan átnyújtotta a csészét neki, mire Bradley kishíjján elejtette, mivel az ital még nagyon meleg. Szinte futva vitte ki a kettes asztalhoz, letette az asztalra, majd megállt a fickó mellett, és mosolyogva nézett rá. Ennek a jelenetnek csak azért lehettem szem- és fültanúja, mert a Bradley
előttem haladva vitte ki a rendelést, nekem pedig a szomszéd asztalt kellett kiszolgálnom. 
- Szeretne még valamit? -kérdezte.
- Nem, köszönöm. -válaszolt az úr.
- Esetleg egy csoki tortát?
- Talán majd később.
- De most is megveheti, és ha nem kéri, megeszem én. -ajánlotta fel.
- Bradley! -szóltam rá-
- Mi az? Csak udvarias akartam lenni. -emelte fel a kezeit ártatlanul.
- Igazán kedves gesztus, de nem áll szándékomban most süteményt venni neked. -mondta neki a férfi, majd komótosan felemelte a kávéját és egy apró korty után lerakta.
- Megissza azt még ma? Vinném ám vissza, hogy színezzem tovább a dinómat.
- De leégeti a nyelvem. 
- Rendben Bradley, gyere. Majd én elviszem, ha megitta. -mondtam az öcsémnek.
Megfordult, és kiélvezve azt, hogy nem kell megvárnia míg az utolsó cseppet is eltávolítják, visszaszaladt a szalvétájához.
Elnézést kértem Bradley nevében is, és szerencsémre az úr nem haragudott. Kiderült, hogy neki öt gyereke van és mind fiú, úgyhogy tudja, hogy nem könnyű vele bírni.
Hamarosan mindkét vendég távozott, így az ajtón lógó táblán végre a ' Zárva ' felirat olvasható a kinti emberek számára, egészen holnap reggelig. Miután Jane-nek elmondtam, hogy rögtön munka után Harry vezetni tanít Bradley-vel a hátsó ülésen, rosszabb esetben a csomagtartóban, elvállalta az összeseprést, így gyors léptekkel az öltöző felé kanyarodtam.
Kivettem a ruháimat és a táskámat a szekrényemből, megkönnyebbülve cseréltem le a kávézó logójával díszített egyen pólót az ingemre, és mire végeztem az öltözködéssel, Bradley rontott be.
- Itt van az a nagyhajú! -mutatott kifelé.
- Van neve is, oké?
- Itt van Oké. -intett újra az ajtó felé.
- Nem Oké a neve, Bradley. -nevettem el magam.
- Ő is Bradley? Ne már...
- Te vagy Bradley, ő nem Oké.
- Akkor miért barátkozol vele? Odabent nem oké neki valami? -bökött a fejére.
Itt már végképp nem bírtam tovább, az öltözőben visszhangzott a nevetésem, mire a hangzavarra Jane és Harry is bejött.
- Mi van itt? -kérdezte mosolyogva Harry.
- Kérlek, mutatkozz be az öcsémnek. -néztem rá segítség kérően.
- Hát rendben... Szia, Harry vagyok! -nyújtotta a göndör kedvesen az öcsém felé.
- Igazad volt Mandy, valami tényleg nem oké vele. -"suttogta" jó hangosan Bradley. - Akkor nem vagy Bradley?
- Harry, nem lenne gond ha Bradley is velünk lenne a vezetés közben? Benny eléggé ki volt reggel az új énjétől, és kell, egy kis idő még feldolgozza a reggel történteket. -magyaráztam.
- Nem, dehogy gond. -mosolyodott el.
- Köszönöm. De biztos?
- Persze. -bólintott.
- Akkor biztos nem vagy Bradley? -kérdezte meg újra az öcsém.
Nos, emlékezetes vezetésnek nézünk elébe...