2014. július 22., kedd

16.rész


 Sziasztok!
Huh, fogalmam sincs hogyan is kezdhetném... Borzalmasan, rettenetesen és elmondhatatlanul sajnálom. Tudjátok, hiába van szünet, szinte semmire nincs időm, és a így a nagybetűs és hosszadalmas blogszünet végére, már szégyeltem magam. Hatalmas KÖSZÖNETTEL tartozok azoknak, akik itt maradtak és majdnem 4 hónapig vártak arra, hogy összeszedve magam új részt produkáljak. Nagyon szeretlek titeket!! <333
Ez a szünet megmutatta, hogy valójában mennyire is gyorsan megy az idő és most nem szeretnék itt papolni nektek és Bölcs Salamont játszani, de megtanította nekem, hogy mindig készen kell lennem arra, ha hirtelen jönne valami. Hogy mekkorra lehet valakinek a türelme, és kinek volt annyira fontos a történet, hogy  kivárta a végét. Ezentúl nem fogok hisztizni kommentért, vagy a leiratkozók miatt, mert ti mutattátok meg nekem, hogy szavak nélkül is lehet szeretni.
Héé, még a végén én leszek "Bölcs Eleanor" :').
Szóval, nem is húznám az időt, íme 3 hónapnyi szünet után a várva várt rész, mert:
A blog hivatalosan is újra megnyitja kapuit!
 
Eleanor xx
 
u.i.: Igaz, hogy csak holnap lesz, de előre is  Nagyon Boldog Születésnapot Kívánok A Fiúknak!! :) <333                



                                        *Mandy Thomson*

 
 
 A tegnapi felfordulásra csak a konyha falán éktelenkedő paca emlékeztet, megpróbáltuk eltűntetni, de mintha sehogy sem akarna onnan eltűnni. Próbáltuk különböző vegyszerekkel eltűntetni, vízzel, szappannal, körömlakklemosóval és ablak tisztítóval, de csak ártottunk vele, így evés közben egy aránytalanul összemocskolt, helyenként fehérben pompázó falat kell bámulni. Természetesen abban a pillanatban a festék ugrott be utoljára, mint eltüntető eszköz, így Harry még tegnap elugrott fehér festékért, de valahogy egyik sem érkezett meg. Louis este felhívott - mert akkor kell neki is hívni, amikor már a hajamat téptem az idegességtől - hogy talált egy kócosan horkoló srácot Harry kocsijában, egy vödör fehér festék társaságában, és miután rájöttek, hogy a kocsi gazdája, kirángatták a vezető ülésből, és bevitték a házba. Persze az eset után 4 órával tudtam meg, miután minden lehetséges autóbalesetet elképzeltem a göndör fiú főszereplésével. Apa szinte meg sem lepődött, mikor tegnap este elmondtuk neki mi történt, viszont az ő türelmének is van határa, így az a pillanat is elérkezett, hogy Bradley büntetést kapott. Az büntetése pedig nem más, mint 2 hetes TV megvonás és a játék konzoljait egy ideig én látom vendégül a szobámban. Persze az öcsém egy székre állva, hogy szemtől-szembe mondhassa nekem, hogy ne játsszak este a takaró alatt a játékaival, mert megmondd apának, hogy kihasználom a helyzetet. Ezt Benny sem hagyta szó nélkül, miután felvilágosította Bradley-t, hogy este aludni szoktam, nem pedig éjjeli bagolyként a takaró alatt kiégetni a retináimat, csak, hogy heccelje, azt mondta neki, hogy ő fog vele éjszakánként szórakozni. Mármint Benny, a lassan 20. életévét betöltő bátyánk, aki mostanában szándékozik összeköltözni a barátnőjével, és aki leáll egy 7 éves gyerekkel vitatkozni az előszobában, mert ezt meg Bradley nem hagyta szó nélkül. Apa itt már nem tudott mit hozzátenni, így az esti teájával felvonult a szobájába, és rám hagyta a két fiút, mondván, hogy én vagyok az utolsó gyerek ebben a családban, aki ép még elmével rendelkezik és túl fáradt ahhoz, hogy most veszekedjen rájuk. Épp ezért történt az, hogy iszonyatos fejfájással ébredtem, egy hatalmas rendetlenség kellős közepén. és ha mindez még nem lenne éppen elég, két barna, ijesztően közeli szempárral találkoztam, mikor halál nyugodtan a baloldalamra fordultam.
- Jó reggelt drága nővérem! Szép nap ez a mai, nem? -mosolygott rám Bradley.
Egy hangos sikítás következtében lecsúsztam az ágyamról, az öcsém pedig aggódó arckifejezéssel nézett rám nagy szemekkel a párnáim közül.
- Tán megijesztettelek? Igazán nem állt szándékomban, csak látva, hogy ébredezel, elöntött a szeretet, amit irántad érzek, Mandy és azt akartam, hogy én legyek az első, aki ezen a verőfényes reggelen megszólít.
Felvont szemöldökökkel meredtem rá, ő pedig csak mosolyogva nézett fentről. Lemászott az ágyról, és amint megláttam az öltözékét, alig hittem el, amit látok. Egy fekete nadrágot viselt, fehér inggel, amit gondosan betűrt magának. A nyakában nyakkendő lógott, aminek a megkötésével nem sokat vacakolt, egy hatalmas csomó díszelgett a mellkasánál és a teteében felvette a fekete tornacipőjét.
- Elegáns vagyok, nemde? -húzta ki magát büszkén.
- De, nagyon.
- Ez nem volt túl meggyőző, no, de sebaj. Most pedig gyere reggelizni, még rengeteg a tennivalóm.
A kezét felém nyújtva segített fel a földről, kihúzott a szobámból, majd a lépcső felé toszogatott és elengedve a kezem, elindult az ellenkező irányba.
- Verőfényes szép jó reggelt, apám! -hallottam meg a következő a percben a hátam mögül. Lelépkedtem a lépcsőn,  be a konyhába, ahol már a bátyám álmos fejjel iszogatta az asztalnál a reggeli kávéját.
- Téged is úgy költött, hogy romantikusan bemászott melléd az ágyadba és jó reggelt kívánt? -nézett fel rám.
- Akkor nem csak velem csinálta ezt.
- Tudod, eddig valahányszor rosszat csinált, azt kívántam bárcsak normális lenne, de még egy ilyen költést nem akarok.
A kijelentésén elnevettem magam, ez pedig őt is erre késztette és a jókedvűnk akkor fokozódott igazán, amikor apa a bátyámhoz hasonló fejjel baktatott be a konyhába. A különbség csak az volt, hogy már munkára készen volt felöltözve, a nyomában pedig Bradley hozta küszködve a táskáját.
- Bradley, biztos nem akarod letenni? -fordult hozzá apa.
- Dehogy... nem annyira nehéz. -nyögdécselt.
- Miben sántikálsz? -kérdezte gyanakodva Benny.
- Én? Még a feltételezés is fáj, azt hittem ennél jobban ismertek.
- Épp azért kérdeztük, mert ismerünk. -mosolyodtam el.
- Nem kapod vissza a játékaidat, a büntetés az büntetés.
- Még a feltételezés is fáj. Megváltoztam, más ember lettem a játékaim nélkül.
- Ennek igazán örülök.
Azzal az aktatáskája felé nyúlt, amit Bradley ezer örömmel odaadott és kilépett a konyhából, hogy felvehesse kint a cipőjét.
- Van még valamire szükséged apa? Esetleg még egy szendvics?
- Nem, de azért köszönöm. Az a hat mogyorókrémes elég lesz nekem, amit készítettél. -felelte apa.
Benny az utolsó kortyokat is lenyelte, feltápászkodott az asztaltól, és a mosogatóba tette a kiürült bögréjét. Már nyúlt volna a szivacsért, amikor Bradley szaladt be, összehúzta a szemöldökét és rosszallóan csóválta a fejét, mire a bátyám visszahúzta a kezét. Bradley elmosolyodott, majd arrébb tolta Benny-t, elhúzta az egyik széket az asztaltól, felállt rá és legnagyobb meglepetésünkre nekikezdett mosogatni.
- Oké, maradj így. Ezt meg kell örökíteni. -sietett el Benny.
Ezt a csodát apa is látta és ezzel a különleges dolognak számító emlékképpel indult munkába. Pár percre rá a bátyám tért vissza egy fényképezőgéppel a kezében, és vadul kattangatni kezdett.
- Amúgy Mandy, nem eszel, mielőtt elmész? -kérdezte Bradley.
- Majd eszek út közben. -álltam fel az asztaltól.
Kikerültem a még mindig kattintgató testvérem, felbaktattam a lépcsőn, és a szobámba igyekeztem. Belépve, azonnal a szekrényemhez léptem és az ablakon beszűrődő napsugarakból megítélve, egy piros nadrágot és vékony farmer inget kaptam ki. Magamra aggattam a darabokat, és a fehér Converse-emmel a kezemben indultam a fürdőszobába.
Elvégeztem a szokásos bíbelődésemet a sminkes cuccaimmal, majd fésülködés után arra jutottam, hogy nem fogom most a hajvasalóval húzni az időt. Összefogtam lófarokba egy hajgumival, néhány tincsemet elől hagytam, felvettem a cipőmet és a dolgom végeztével elégedetten léptem ki a fürdőszobából.
Egy fehér táskába bedobáltam az szükséges holmijaimat, a vállamra akasztva tettem be a fülbevalóm és ezután gyors léptekkel elhagytam a szobámat. Lebaktattam az emeletről, de mielőtt az előszobába érhettem volna, két kéz kapott utánam és ölelt magához hátulról.
- Vigyél magaddal! -mondta halkan Bradley.
- Micsoda? Miért? -kérdeztem.
- Mert itt úgy érzem, hogy a TV kinevet, amiért büntiben vagyok.
- De dolgozni megyek, unatkozni fogsz egésznap.
- Majd besegítek. Légyszi Mandy! -könyörgött.
- Rendben. -adtam be a derekam- De gyorsan szólj Benny-nek, mert indulnunk kell.
Bradley arca felvidult a válaszom hallatán, befutott a konyhába, majd pár perc múlva ugrándozva tért vissza hozzám.

                                                                      ~*~

Egy emlékezetes buszozás után, megkönnyebbülve szálltunk le a járműről és indultunk el a munkahelyem felé. Bradley élvezte, hogy végre kint lehet és ez be is bizonyosodott azzal, hogy mindenre felmászott, amire lehetett és arra is, amire nem. Legnagyobb örömömre nem gátolta meg az a tény sem, hogy valamire kimondottan tilos volt. Futkározott, ugrabugrált és élvezte, hogy szabad lábon van, csak azt nem tudom, hogy lehet valaki ennyire fitt. A kávézóba menet természetesen megkaptuk azokat az elengedhetetlen mondatok, hogy 'A fiatalúr, legyen szíves leszállni a kerítésemről!' vagy 'Arra szigorúan tilos felmászni, nem látják, hogy ki van írva?', úgyhogy megdöbbenten tapasztalta Bradley, hogy több Mrs. Banks van a városban, mint hitte. Miutánmegkapta a huszadik 'Gyere le onnan!' című mondatot, már csak futkározni volt kedve, de az nagyon.
- Mikor érünk már oda? -kérdezte. Ma már nyolcadszorra.
- Nem sokára. -adtam ugyan azt a választ. Ma már nyolcadszorra
- Mindig ezt mondod...
- Mert így van.
- Az már az? -mutatott egy kocsma felé.
- Nem.
- Miért nem?
- Mert nem.
- Ott vagyunk már?
Körülbelül még tíz percig folytattuk ezt az értelmes beszélgetést, mire végre a kávézóba nem értünk. Bradley persze rögtön előre szaladt, miért is ne tegye alapon. Őt követve léptem be az ajtón, és rögtön megcsapott a kávé és a frissen sült sütemények illatának keveréke. Az öcsém rögtön a sütis pulthoz rohant, arcát az üvegnek nyomta és ezzel a frászt hozva a túl oldalon ülő Jane-re.
- Fiatalember, ha kérhetem, ne nyálazza össze az üveget. -állt meg mellette egy nyakkendős, tipikus főnök kinézetű ember.
- De olyan guszták! Főleg az a csokis, csak tessék megnézni! -mutatott rá Bradley az egyik szeletre.
- Valóban. Akkor szólj a nagymamádnak vagy annak, akivel jöttél, hogy vegye meg neked.
- A testvérével jött. -szólt közbe Jane.
- Á, Ms. Harris. Az ön testvére?
- Nem, az enyém. -jutottam végre szóhoz.
- Akkor kérem, tartsa kordában a fiatal urat! Kit tisztelhetek magában? -fordult felém.
- Uram, ő Mandy Thomson. Aki Alison helyére jött. -válaszolt helyettem Jane.
- Remek, akkor örvendtem. Most viszont mennem kell, az öccsére meg vigyázzon, és még egyszer ez nem forduljon elő.
- Rendben. -bólintottam.
Kihúzott háttal és tekintélyt parancsoló pillantással hagyta el a kávézót, mire egy megkönnyebbült sóhaj szaladt ki a számon.
- Szép bemutatkozás nővérkém. -kuncogott Bradley.
Egy apró mosoly szökött az arcomra, majd Jane-re hagyva az egy szem öcsémet, bementem az öltözőbe, hogy átvegyem a megszokott darabokat és munkába álljak.

                                                                         ~*~


A munkaidőm most valahogy hamarabb elszaladt, mint szokott és kiderült, hogy Bradley-vel több dologban hasonlítunk, mint hittem ezen a téren. Miután két nőre öntötte rá egyszerre egy csésze teát, úgy döntöttünk Jane-vel, hogy nem kockáztatunk, így csúcsidőben nem bíztuk rá több rendelést. Duzzogva, de elfogadta és egy jegyzettömbbel és tollal elfoglalta az egyik kettes asztalt az ablak mellett.
Harry közben felhívott, hogy nagyon sajnálja, amiért tegnap nem tudta elhozni a festéket és, hogy áll-e még a mai vezetés, mire fülig érő mosollyal az arcomon, azonnal igent mondtam. De csak az után jutott eszembe, hogy Bradley velem van, hogy letettük a telefont, így amikor elém jön, muszáj megkérdeznem, hajlandó-e úgy is, hogy az öcsém a hátsó ülésen közvetít. 
A zárás közeledtével azonban a vendégek egyre jobban szálingóztak ki a kávézóból, és már csak kettő asztalnál ült vendég. Mivel Bradley mindenáron szeretett volna valakit kiszolgálni rendesen, Jane az egyik rendeléssel a kezében indult el az ablaknál ülő öcsém felé.
- Bradley, kiviszed ezt a teát annak a bácsinak? -kérdezte Jane.
- Tényleg kivihetem? -emelte fel csodálkozva a fejét a rajzából. 
-Persze. Csak óvatosan, nehogy kiborítsd!
Jane óvatosan átnyújtotta a csészét neki, mire Bradley kishíjján elejtette, mivel az ital még nagyon meleg. Szinte futva vitte ki a kettes asztalhoz, letette az asztalra, majd megállt a fickó mellett, és mosolyogva nézett rá. Ennek a jelenetnek csak azért lehettem szem- és fültanúja, mert a Bradley
előttem haladva vitte ki a rendelést, nekem pedig a szomszéd asztalt kellett kiszolgálnom. 
- Szeretne még valamit? -kérdezte.
- Nem, köszönöm. -válaszolt az úr.
- Esetleg egy csoki tortát?
- Talán majd később.
- De most is megveheti, és ha nem kéri, megeszem én. -ajánlotta fel.
- Bradley! -szóltam rá-
- Mi az? Csak udvarias akartam lenni. -emelte fel a kezeit ártatlanul.
- Igazán kedves gesztus, de nem áll szándékomban most süteményt venni neked. -mondta neki a férfi, majd komótosan felemelte a kávéját és egy apró korty után lerakta.
- Megissza azt még ma? Vinném ám vissza, hogy színezzem tovább a dinómat.
- De leégeti a nyelvem. 
- Rendben Bradley, gyere. Majd én elviszem, ha megitta. -mondtam az öcsémnek.
Megfordult, és kiélvezve azt, hogy nem kell megvárnia míg az utolsó cseppet is eltávolítják, visszaszaladt a szalvétájához.
Elnézést kértem Bradley nevében is, és szerencsémre az úr nem haragudott. Kiderült, hogy neki öt gyereke van és mind fiú, úgyhogy tudja, hogy nem könnyű vele bírni.
Hamarosan mindkét vendég távozott, így az ajtón lógó táblán végre a ' Zárva ' felirat olvasható a kinti emberek számára, egészen holnap reggelig. Miután Jane-nek elmondtam, hogy rögtön munka után Harry vezetni tanít Bradley-vel a hátsó ülésen, rosszabb esetben a csomagtartóban, elvállalta az összeseprést, így gyors léptekkel az öltöző felé kanyarodtam.
Kivettem a ruháimat és a táskámat a szekrényemből, megkönnyebbülve cseréltem le a kávézó logójával díszített egyen pólót az ingemre, és mire végeztem az öltözködéssel, Bradley rontott be.
- Itt van az a nagyhajú! -mutatott kifelé.
- Van neve is, oké?
- Itt van Oké. -intett újra az ajtó felé.
- Nem Oké a neve, Bradley. -nevettem el magam.
- Ő is Bradley? Ne már...
- Te vagy Bradley, ő nem Oké.
- Akkor miért barátkozol vele? Odabent nem oké neki valami? -bökött a fejére.
Itt már végképp nem bírtam tovább, az öltözőben visszhangzott a nevetésem, mire a hangzavarra Jane és Harry is bejött.
- Mi van itt? -kérdezte mosolyogva Harry.
- Kérlek, mutatkozz be az öcsémnek. -néztem rá segítség kérően.
- Hát rendben... Szia, Harry vagyok! -nyújtotta a göndör kedvesen az öcsém felé.
- Igazad volt Mandy, valami tényleg nem oké vele. -"suttogta" jó hangosan Bradley. - Akkor nem vagy Bradley?
- Harry, nem lenne gond ha Bradley is velünk lenne a vezetés közben? Benny eléggé ki volt reggel az új énjétől, és kell, egy kis idő még feldolgozza a reggel történteket. -magyaráztam.
- Nem, dehogy gond. -mosolyodott el.
- Köszönöm. De biztos?
- Persze. -bólintott.
- Akkor biztos nem vagy Bradley? -kérdezte meg újra az öcsém.
Nos, emlékezetes vezetésnek nézünk elébe...

6 megjegyzés:

  1. imádom<3 :) egyik kedvenc blogom:)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jo!!! Uuuu annyira örülök hogy folytatod!!!:)<333

    VálaszTörlés
  3. Úristen!:D Megérte, ez a pár hónap várakozás, még mindig csodálatos, úgy ahogyan a másik blogod is!!:3
    Várom a következő részeket.:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm, annyira aranyos vagy. :') El sem hiszem, hogy így gondolod! :) <333

      Törlés