2014. március 2., vasárnap

15.rész


                                        *Mandy Thomson* 


Már bőven elmúlt tíz óra, mire tegnap este eljöttünk a koncertről. A srácok többször is átöltöztek a fellépés alatt, olyankor a rajongók sikítása egy kicsivel alább hagyott, ám amikor kedvenceiket újra láthatták a színpadon, bepótolták a lemaradásukat. Hatalmas showt csináltak a srácok, melyre igazán büszkék lehetnek ők és a rajongók is egyaránt. A legjobban az tetszett,  hogy száz százalékosan önmagukat adták a színpadon, nem féltek kimutatni milyen szeretetreméltó őrültek, kiket csodálatos hanggal és hatalmas szívvel áldottak meg. Az utolsó dal után mély és érzelmes búcsút vettek a fanoktól, a színpadról egyenként lejöttek, és Paul hátra vezette hozzánk a lihegő fiúkat. Egytől egyig valamelyik énekes nyakába ugrottunk, szerencsére egyik srác sem maradt ölelés nélkül. Miután a koncert elkezdődött, pár lemenő számra rá egy szőke hajú lány érkezett meg, kinek nem kellet sokáig gondolkoznom a kilétén. Perrie állított be hozzánk, hatalmas bocsánat kérések és  magyarázkodások közepette.
Mire mindenki egyenként kifújta magát, átöltözött, elintézte a folyó ügyeit, amelyre Paul külön felhívta a figyelmet, az aréna lassacskán kiürült. A három lánnyal kiegészülve szálltunk be a
kisbuszba, míg el nem helyezkedtem az ülésen, észre sem vettem mennyire hiányzott ez és milyen fáradt is vagyok. Mivel nem csak én voltam az egyetlen aki így érez, bulizás helyett egymás vállára dőlve pihentük ki az este eseményeit. A mellettem ülő Harry vállának döntöttem a
fejem, és onnan hallgattam Niall részletes élmény beszámolóját, amit fáradt mosollyal az arcomon, olykor nevetve hallgattam végig. A kocsi monoton zötykölődése, az orromba kúszó kellemes illat és a kényelmes elhelyezkedésem meghozta a hatását, a szemhéjaim ólomként húzódtak a szemeimre és egy idő után nem hallottam semmit a körülöttem zajló eseményekből.

Halvány emlékfoszlányok maradtak csak meg a tegnapi bealvásomról, hogy valaki a nevemet suttogva próbál ébrezgetni, hogy a karjaiba visz fel az emeletre és gondosan betakar. Épp ezért nem csodálkoztam azon reggel, hogy felfrissült állapotomban a tegnapi ruhámba burkolózva ülök az ágyamon. Miután túlestem egy reggeli tusoláson, egy laza otthoni szettben, vizes hajamat turbánba tekerve, cammogtam le a lépcsőn. Benny hiányossága miatt Bradley mesélte el nekem a tegnapi fejleményeket, természetesen az ő szemszögéből, így kihagyhatatlanok voltak a szamurájkardal almátpucoló nindzsák betörésének történetét beleszőni a mondandójába. Miután ötödszörre kezdte újramesélni ugyan azt a történetet, a kérésemre különböző lehetetlen elem kihagyásával, elmondta, hogy egy nagy hajú huligán hulla pózban cipelve (?) dobott fel az emeltre. A bátyám először azt hitte, hogy berúgtam, de utána tájékoztatva lett a bealvásomról, amin állítólag jót röhögött. Az idegenvezető szerepét betöltve vezette körbe Harryt, állítólag már csak azt nem mutatta meg, hogy mi honnan van és mikor vettük, a poén ebbe csak az volt, hogy az okos bátyám úgy csinálta ezt az egészet, hogy szegény Harry közben végig tartott és cipelt ide-oda. Nem hittem volna, hogy egyszer előfordulhat, hogy Bradley-nek több esze lesz, mint Benny-nek, de ezt is megéltük, mivel egyedül neki jutott eszébe, hogy nem a legalkalmasabb az időpont a túravezetésre. Ilyenkor merül fel bennem a kérdés, hogy jó atyánk merre van, hogy helyre tegye az eszüket.
A reggelimet piszkálva hallgattam Bradley-től az est további eseményeit, épp egy bébifókát mentett meg egy csípős csirkeszárny megevésétől, amikor Benny érkezett mellénk. Barna haját felzselézte, egy ülepes farmert húzott az alsó végtagjaira, felsőtestét egy szürke póló takarta, melyre egy kék kockás inget húzott. Tornacipővel a lábán és izgatottan ült le mellém, idegességében kezeivel ütemre dobolt az asztalon. Percenként állt fel, akkor sétált egyet a konyhába, ha leült vagy a tincseibe túrt bele vagy a házunk előtt elhaladó járókelőket fürkészte az ablakon keresztül.
-Te hülye vagy?-kérdezte az öcsém, miután megunta Benny tevékenységét.
-Bradley!-szóltam rá.
-Szerinted örülni fog?-szegezte nekem a kérdést a bátyám.
-Apa, hogy kikoptatod a széket? Tapsikolni fog örömében -válaszolt helyettem Bradley.
-Lenna -magyarázott Benny- Ma megyünk el megnézni azt a lakást amit mutattam a gépen.
-Persze -mosolyogtam rá nyugtatás képpen.
-Mi van ha megijed? Ha már nem is akarja annyira, mint tegnap? Nem szeretném ráerőltetni -hadarta.
-Benny...
-Ahelyett, hogy közelebb lennénk egymáshoz, ezzel fogom elszúrni -vágott közbe.
Épp szólásra nyitottam a szám, amikor a zsebében pihenő telefon rezegni kezdett. Kicsúsztatta a helyéről a készüléket, felállt mellőlem és kivonult a helyiségből. Nem mehetett messzire a konyhától, mivel egy-két szava tisztán hallható volt, még akkor is, ha nem hallgatóztunk. Nem volt bőbeszédű a rövid beszélgetés alatt, mivel a legtöbb szó, amit tisztán hallotunk az 'Aha ' volt, szóval nem volt beszédes kedvébe. Nem sokára visszatért közénk, de ezúttal nem ült le, hanem állva figyelt minket.
-Terepszemlét tartasz?-kérdezte Bradley vigyorogva.
-Van valami programod?-irányította felém a figyelmét Benny.
-Miért?
-Apa hívott. Nem tud hazajönni, mert betettek neki valami tárgyalást. Így veled marad itthon-közölte.
Bradley arcára egy széles vigyor ült ki, kezeit egymáshoz kezdte dörzsölni és gonosz kacajba kezdett. Csapot-papot otthagyva állt fel hirtelen az asztaltól, sietségében majdnem fellökte Bennyt és másodpercek leforgása alatt eltűnt a szemünk elől. Felvont szemöldökkel figyeltem erre a bátyám reakcióját, aki csak legyintett és egy 'Sok sikert'-tel lerendezte. Mivel nem akarta, hogy Lenna sokáig várjon rá, kivonult a konyhából és az ezt követő ajtózáródás jelezte, hogy elment.
Feltápászkodtam a székemről, a tányéromat a mosogatóba tettem, felkaptam a mosogatószertől habos szivacsot és percek leforgása alatt tisztára is mostam. A mosogató alá szerelt szekrényből kivettem egy tiszta konyharuhát, a vizes tányérról felitattam a cseppeket és betettem a szekrénybe a többi tányér mellé. Felbaktattam vissza az emeletre, be a fürdőszobába, ahol a fejemről leszedtem a nyirkos törölközőt és kivettem a szekrényből a hajszárítót. Egy egyszerű mozdulattal bedugtam a végét a konnektorba, felkattintottam a bekapcsoló gombot és "varázslatos" módon elindult. Egy bő negyed órás szárítás után száraznak tudhattam a sötét tincseim, egy hajkefével kifésültem, hogy gubancmentes legyen és a csuklómra tett hajgumival felkötöttem. Kiléptem a fürdőszobából, de épp, hogy kitettem a lábam a folyosóra Bradley száguldozott el előttem görkorcsolyával a lábán és hokiütővel a kezében.
-Bocs!-kiáltott.
-Bradley, várj meg!-szólította meg egy vékonyka, ismerős hang.
Keyla apró alakja gurult az öcsém után, teljes védő szerelésben próbálta felvenni a tempóját. Bradley a lépcsőn lelépkedve ment le az emeletről, Keyla a korlátba szorosan kapaszkodva tette meg ezt a távot, én pedig az aggodalomtól hevesen kattogó aggyal szaladtam utánuk. Az apró szőkeség az utolsó lépcsőfokokat tette meg mire én odaértem, a nappaliban Jane-t pillantottam meg, ahogy a két gyereken próbálja tartani a figyelmét, de ez lehetetlennek bizonyult. Kikerülve a kanapé körül kergetőző gyerekeket, odamentem Jane-hez, aki épp Keylával vitatkozott a görkorival kapcsolatban.
-Jane, mi ez az egész?-kérdeztem.
-Ne haragudj, hogy nem szóltam Mandy, de anya és apa elutazott tegnap, Benny Lenna-val van, nekem dolgoznom kell és nem tudom hova vinni Keylát. Vigyáznál rá ma délután?-kérdezte, illetve próbálta túlkiabálni a testvéreinket.
-Öö...Semmi baj. De egy SMS-t írhatnál, hogy tudjam, mire számítsak.
-Bocsi, csak nem tudtam hova vinni.
-Nincs semmi gond, vigyázok rá is.-mosolyogtam rá.
-Akkor jó.-könnyebbült meg látszólag.-Viszont most mennem kell, ha nem akarom, hogy kirúgjanak.
Vállán pihenő táskáján rántott egyet, hogy le ne csússzon, egy gyors öleléssel búcsúzott el tőlem és már rohant is el.

                                               ~*~

-Bradley, tedd le vázát!-szóltam rá az öcsémre immár sokadszorra.
-De bele esett a labdánk.
-Add ide, majd én kiszedem.-nyúltam utána.
-De nekem most kell.-makacsolta meg magát.
A hóna alatt tartva elszaladt a kerámiával, majd mielőtt utolérhettem volna, egy elegáns mozdulattal földhöz csapta. Egy elégedett vigyorral nyugtázta a tettét, a kiszabadult teniszlabdát kiemelte a törött darabok közül és elgurult vele a konyhába.
Kerek másfél órája uralkodnak ezek az állapotok, pontosan azóta, hogy a barátnőm rám bízta a saját testvérét is. Ezalatt a "mesébe illő" idő alatt Mrs. Banks és a botja kétszer tették tiszteletüket nálunk, az első alkalommal kedvesen és burkoltan közölte, ahogy általában is szokta, hogyha nem halkítunk magunkon, akkor lépéseket tesz. Másodszorra elővette a jól bevált katonai iskolás szövegét, hogy felhívja apát és szégyelljük magunkat, amiért tőlünk zeng az utca. Bradley mély tiszteletét és megbánását kifejezve jóöreg szomszédunk iránt, egy szivacslabdával találta el, természetesen teljesen "véletlenül", így Mrs. Banks előlröl kezdte a fenyegetést egy magasabb hangnemben és azóta nem képes abbahagyni. Nem tudom, hogy mikor tűnik fel neki, hogy az égvilágon senki nem figyel rá, mivel eddig Bradleyt üldöztem az ex vázával, Keyla pedig nutellát eszik kenyérrel a konyhaasztalon ülve, így Mrs. Banks tulajdonképpen az akasztóknak és cipőknek beszél, mivel a bejárati ajtótól el sem mozdult.
Bradleyt szem elől tévesztettem, mivel a konyhába érve sehol nem láttam, ami nagy baj, hiszen szabadon kószál a lakásba rengeteg törékeny tárgyal körbevéve. A nutellától csöpögő szőke kislányt leemeltem az asztalról, nehogy leesen, ami természetesen nem tetszett neki, ezért egy maszatos cuppanós puszit nyomott az arcomra, majd elviharzott mellőlem. A házban hangosan üvöltő Hupikék-törpikék főcímdala és Mrs. Banks kiabálása elnyomott minden hangot, és valószínüleg a csengőt sem hallottam volna meg, hogyha nem megyek át az előszobán. Kikerültem drága szomszédunkat, hogy kinyissam az ajtót és legnagyobb csodálkozásomra Harry-vel találtam szembe magam. A szívem egy gyorsabb tempót kezdett diktálni, felváltva ezzel az eddigi egyenletes dobogást. Haja ugyan olyan göndören és kuszán keretezte az arcát, ahogy szokta, egy Rolling Stone-os pólót viselt, ülepes farmernadrággal és Converse cipővel. Szívdöglesztő mosolyával toporgott előttem, gödröcskéit most sem volt lusta magával hozni, a zöld szempár pedig megtalálta az enyéimet.
-Szia! Hát te, mi járatban?
-Ki akartam mozdulni, és ide akárhányszor jövök, mindig zajlik az élet.-mosolygott.
-Figyelsz rám kislányom? Épp azt magyarázom, milyen fontos, hogy egy gyermekre mennyire kell figyelni, te meg itt leállsz valami suhanccal beszélni? Milyen példát mutatsz te az öcsédnek?-rikácsolta hangosabban a szomszédunk.
-Nem akarok tiszteletlen lenni, de az idősebbeknek kell példát mutatnia és maga itt kiabál. Akkor én milyen példát vegyek?-kérdeztem Mrs. Banks felé fordulva.
-Már tudom, miért ilyen pimasz a testvéred. Nem maradok itt, egy perccel sem tovább ilyen neveletlen kölykök között!
Botját erősebben megmarkolta, kötött pulóverét összehúzta magán és elindult le a lépcsőn. Útja közben még rákiáltott Harry-re, hogy vágassa le a haját, mivel úgy néz ki, mint egy huligán, de ezt persze a göndörke nem vette zokon, inkább megmosolyogta. Épp, hogy kilépett a kapunkon, megfordult a fejembe, hogy utána megyek és bocsánatot kérek, de mégsem szántam rá magam, mivel a házból egy hangos puffanás hallatszott ki. A lépcsőn álldogáló Harry karját megragadtam és behúztam a házba, ám a látvány ami fogadott, mondhatni lesokkolt. Mintha egykor nem is mi rendeztük volna be, hanem egy kávétól túlpörgött óvodás csoport és azoknak energiával teli kutyáik. A függöny leszakítva a nappaliba, az egyik fotel fejjel lefelé és az egykori könyvespolcunk félig a falra rögzítve, félig elnyúlva a parkettán és ez csak a nappali. A konyhába érve szemtanúi lehettünk, ahogy Bradley neonzöldre festi a fehér falat és, hogy ebből a színből bőven jutott neki és a segédjének is, így Keyla úgy nézett ki, mint valami mocsárszörny a helyenként feltűnő nutellafoltok keverékével. Az asztalra egy kisebb bolhapiac került, a függöny a változatosság kedvéért itt is le volt szakítva és az egyik lefele fordított edényből csicsergés hallatszott (?).
-Merre akarsz futni?-kérdezte udvariasan Bradley Keylától.
-Abban egy madár van?-mutatott Harry a kalitkának használt konyhai eszközre.
-Igen.-felelte a szőke kislány.-Angry Birds-özni szeretnénk.
-Istenem.-sóhajtottam.-Miért tartjátok odabent?
-Mert játszani akarunk, és ahhoz angry birds kell. Ez csak egy sima madár, még nem mérges.-magyarázta az öcsém.
-Harry...-fordultam a göndör felé.-Ha nem szeretnél ezek után tovább maradni akkor teljesen megértem.
-Ugye nem gondoltad, hogy így itt hagylak? Szívesen maradok, ahogy elnézem rád fér a segítség.-mosolygott.
Közelebb léptem hozzá, kezeit a derekamra csúsztatta és még közelebb húzott magához. Lábujjhegyre álltam, hogy jobban elérjem, egy puszit nyomtam puha, kisfiúsan gödröcskés állapotban lévő arcára és magamhoz öleltem. A füléhez hajolva egy halk 'Köszönöm' hagyta el a számat, mire a karjai körülöttem erősebben vontak magához.
-Hé, anyósok gyöngye! Tedd a kezeidet látható helyre!-szólalt meg Bradley.
Szép lassan, de elváltunk egymástól, egy lépést hátrébb tettem, és figyelmemet Harry-ről elszakítottam, hogy a gyerekekre tudjam irányítani. Az öcsém műve, egy hatalmas "gyönyörű" neonpaca lett, ami miatt menekülőre fogta mikor meglátta, hogy feléjük haladok. A mocsárhercegnő is visszavonulót fújt, ám balszerencséjére a szabadulás helyett Harry karjaiba menekült. A kérésemre a konyhapulthoz vitte az apró lányt, felültette rá, egy vizes rongyot a kezébe nyomtam, hogy a sok foltot letisztogassa róla, de egy áttörölgetés kevésnek bizonyult. A ruhája, a haja, és majdnem minden testrészét ellepte a vízfesték vagy a nutella, így abba állapodtunk meg Harry-vel, hogy én megcsinálom Keyla tisztítását, ő pedig megkeresi Bradleyt. Az ő feladata jóval nehezebb volt, de bevállalta, így én az ölembe a szöszi lánnyal és a váltóruháival a fürdőszobába mentem, ő pedig az udvaron kezdte a kutatást.
A fürdőbe érve, közös megegyezés alapján Keylát ruhástól állítottam be a kabinba, a ruhái is koszosak voltak, így róluk is lejön valamennyire a festék. Hajmosásnál volt egy kis gond a tusolóval, mivel összevesztünk azon, hogy ki fürdet kit, így a pólóm, a nadrágom és néhol a hajam is csupa víz lett. Az utolsó nutellamaszat lemosásával elzártuk a csapot, Keyla köré csavartam egy törölközőt és miután mondta, hogy rábízhatom az átöltözés műveletét, kijöttem a fürdőszobából. A haját azután szárítom meg, hogy átvette a ruháit.
Átmentem a saját szobámba lecserélni a vizes darabokat, a szekrényből kivettem az első rövidnadrágot és pólót amit találtam, magamra kaptam őket, a nyirkosakat pedig kiterítettem. Épp, hogy becsuktam magam után az ajtómat, Harry tűnt fel, az arcát teljesen ellepte a neonzöld vízfesték, a pólóján is feltűnt egy-két folt. A hóna alatt Bradley vadul kapálózott, de csinálhatott ő akármit, a göndörke nem engedte szabadon.
-Tegyél már le!-kiáltozott az öcsém.
-Keyla még öltözik, de utána őt is rendbe kell tenni.-mondtam Harry-nek.
-Megcsináljam?-kérdezte.
-Nem, nem kell, de azért köszönöm. Inkább a nappalit kellene valahogy rendbe rakni.
-Bírni fogsz vele?-célzott a még mindig küszködő Bradley-re.
-Én nem fogok előtted zuhanyozni.-jelentette ki a törpe.
-Csakis a te habtestedre vagyok kíváncsi.-mondtam unottan.
-Le se tagadhatnád, látom a szemeidben!
Hamarosan kinyílt az ajtó és Keyla libbent ki rajta, vizes haja átáztatta a száraz pólóját, kezében a hajszárítót markolászta. Bedugtam a végét az egyik kinti konnektorba, ma már másodszorra végeztem el ugyan azt a folyamatot ami a bekapcsoláshoz szükséges, így kislányhoz léptem és hagytam, hogy a meleg levegő szárazra szárítsa a szőke tincseit. Harry bevitte az öcsémet a fürdőszobába, hozzám hasonlóan állította be ruhástól a kabinba és megengedte rá a vizet. Saját szórakozásra még szívatta egy kicsit Harryt, hogy a víz túl hideg vagy meleg, aztán belátta, hogy jobb minél előbb letudni az egész ceremóniát. A szárítás végeztével kikapcsoltam a fodrászok gyöngyét és kihúztam a végét, a fürdőszobában felváltottam a göndört, így ő le tudott menni rendbe szedni a nappalit.
Mondhatni a történelem megismételte önmagát, csak egy fokkal nehezítettek a dolgomon. Bradley nehezebb feladat volt, mint elsőre gondoltam volna. Nem is ő lett volna, hogyha nem locsol le, végül is miért ne? A vége az lett ennek az egésznek, hogy röpke fél óra alatt az öcsém patyolattiszta lett és hullafáradt, rajtam pedig megszáradt a póló. Átvette az általam hozott tiszta ruháit, elslattyogott a szobájába és befeküdt az ágyába. Bekapcsolta magának a DVD lejátszót, betette a Shrek első részét, és meggyőződve arról, hogy nem tud kárt tenni magában, kiléptem a birodalmából. Bradley-től kijövet Keyla-ba ütköztem, aki miután megtudta, hogy a szobájába pihen, boldogan szökdécselt be hozzá.
Lesiettem a lépcsőn a nappaliba, Harry épp a függönnyel szenvedett a létrán. Le a kalappal előtte, mintha az elmúlt óra eseményei meg sem történtek volna, minden a helyén volt, úgy ahogy eredetileg be volt rendezve.
-Hűha!-az egyetlen szó, amit ki tudtam nyögni.
Lelépkedett a létra fokairól, összecsukta és azzal a kezében elém lépett. Egyetlen szó sem hagyta el a száját, csak mosolygott rám, amitől újra csak nagyobbakat dobbant a szívem. Az arca még mindig úszott a zöld színben, ami látszólag zavarta, de ha tudná, hogy nekem még így is tökéletes...
-Úgy nézek ki, mint Shrek.-fintorgott.
-Bradley-ék épp azt nézik, talán eljátszhatnád nekik élőbe is.-nevettem.
-De akkor kell egy Fiona is.
-Lemossam?
-Aha.-dünnyögte.
Kézen ragadtam, behúztam a konyhába, ahol érdekes módon az egyetlen árulkodó jel a paca volt a falon. Az asztalon csak egy díszterítő foglalt helyet, a függöny az eredeti állapotában csüngött le. A mosogatóhoz húztam, egy széket odaraktam, hogy arra üljön le és egy bontatlan csomag zsepit elővettem a szekrényből. Harry helyet foglalt előttem, kíváncsi tekintettel nézte végig, ahogy a száraz zsebkendőt beáztatom és felé fordulok. Fejét felemelte, szemeit rám szegezte, a lábai közé léptem, hogy közelebb legyek hozzá. Egyikünk sem szólalt meg, az íriszeit az enyéimbe fúrta, és térképpel sem találhattam volna ki onnan. A szituáció nagyon hasonlított a találkozásunk napjára, amikor orron csapta a kávézó ajtajával és utána náluk kenegettem a fájó testrészét, csak itt most nem sérült meg senki.
A rövid "mosakodás" végeztével, az elhasznált átszíneződött papírzsepiket a kukába száműztem, Harry nyomott egy puszit az arcomra köszönés képpen, ami miatt éreztem, hogy az arcszínem pirosra váltott.

6 megjegyzés:

  1. még!!!!!!!!!!!!!!!! nagyon jó!

    VálaszTörlés
  2. Imádom!
    Mindig annyit nevetek rajta! Az egyik kedvenc blogom, eszméletlenül írsz! Csak így tovább!;)<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy örülök, hogy így érzel! Nagyon szépen köszönöm :)) <33

      Törlés
  3. Drága Bloggerina!

    A Love Will Remember című blogom, meghirdette élete első versenyét. Nézz be te is, ha érdekel. Vesztenivalód nincs, sőt még plusz olvasókra is szert tehetsz.
    Ölel: Blake.

    lovewillremember-justinbieber.blogspot.hu/p/verseny.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Blake!
      Nagyon szépen köszönöm, hogy szóltál, mindenképpen benézek. :)

      Törlés