Köszönöm az előző részhez érkezett visszajelzéseket, talán nem is sejtitek mekkora örömöt tudtok ezekkel nekem okozni. Ennek a résznek írása közben akadtak kisebb gondok, mivel nem tudtam, hogy halogassam-e a történteket vagy írjam most le. Még mindig nem vagyok 100%-ig biztos, hogy jól döntöttem e kapcsán. Megtennétek azt nekem, hogy miután elolvastátok, megírjátok a véleményeteket? :)
Eleanor xx
*Jane Harris*
-Lovagok?-kérdeztem felhúzott szemöldökökkel a barártnőm felé fordulva.
-Mindenki máshogy hívja őket a családba.-hallatszott a szekrény mélyéről a tompa válasz.-Apa lovagoknak, míg Bradley loboncos huligánoknak.
-Én maradok az 'Azok' megnevezésnél.
-Még mindig rejtély számomra, hogy miért nem csíped őket.
-Nem szeretem az elkényesztetett sztárokat. A zeneipar fele küzd azért, hogy elérjen valamit, míg ők csak a kisujjukat sem mozdítják, mégis vaskos a pénztárcájuk.-mondtam.
Szerintem igazságtalan, hogy amíg mások az utcán zenélnek, vért izzadtak azért, hogy valaki nagyra tartsa őket, addig az ilyen kis popsztárocskákat csak tömik a sok lepedővel. Vegyük példának Justint, lehet, hogy csak a túlzott iránta való rajongásom mondja ezt, de ő az utcán kezdte, egy gitárral a kezében és a saját erejéből van most ott, ahol. Ők pedig csak besétáltak egy épületbe és tinisztárokként tértek vissza, egy rakás rajongóval és menedzserrel az oldalukon.
-Nem is ismered őket, akkor honnan veszed, hogy semmit nem tettek a sikerük érdekében?
-Igen, reklámozzák magukat, aláírnak pár papírt és csajoznak.
-Jane, ha megismernéd őket közelebbről és nem csak a rosszat látnád bennük, akkor rájössz, hogy csak a paparazzók fújnak fel mindent.-lépett ki a szekrényből.
-Isten ments, már csak az kellene nekem.
-Rendben, akkor megtennéd, hogy ne ócsárolod őket tovább?-kérdezte.
-Meg.-forgattam meg a szemeimet.
Egy bólintással megköszönte, majd visszafordult a szekrénye felé és tovább turkált a ruhái közt. Megunva a görnyedt testhelyzetemet, hátra dőltem az ágyon és unalmamban a plafont kezdtem el bámulni.
-Amúgy hallottad a legújabb Lennyt?-kérdeztem az első gondolatot ami beugrott. Kétlem, hogy Benny beavatta volna őt a dolgaiba.
A kérdésem hirtelenségére Mandy lefejelte a ruhás polcot és rögtön oda is kapta a kezét. Összeszorította a száját, a szemeit becsukta, én pedig felpattantam a helyemről és hozzá siettem. Kezét erősen a fájó felületre nyomta, a másikkal pedig megtámaszkodott a szekrény oldalán.
-Jól vagy?-tettem fel ilyenkor a világ leghülyébb kérdését.
-Majd elmúlik.-mondta.-Ki az a Lenny?
-Inkább kik? Benny és Lenna, csak összevontam. Hallottad?
-Úgy tűnök, mint aki hallotta?
-Nem.-mosolyodtam el.-A bátyád össze akar vele költözni.
-Tényleg?-kérdezte meglepődve.
-Aha, Lenna reggel számolt be az eseményekről.
-Nem is szólt Benny, bár nem tartozik nekem beszámolóval, de elmondhatta volna.
-Biztos el akarta.-nyugtattam.
-Vagy kivárta, amíg feltűnik, hogy nincs itt.-nézett rám amolyan 'nemtudszmeggyőzniazellentetjéről' fejjel.
-Szerintem akkor akarta, amikor már biztos a dolog.
-Lehet.-vont vállat.-Minden esetre én örülök nekik.
-Én furcsálltam, nem korai ez?
-Ha szeretik egymást, akkor miért ne?
Egyetértően bólintottam egyet és inkább mellé álltam a szekrénybe. Egy ideig nézegette válfákra felaggatott ruháit, majd kiskutya szemekkel felém fordult.
-Rendben, segítek. Pár fokkal jobb a helyzet, mint tegnap. Fent áll az esély arra, hogy esni fog, de ezen már meg sem kell lepődni.-soroltam.
-Kis meterológus, köszönöm. Megkönnyítetted a dolgom.-ölelt meg.
Mosolyogva megráztam a fejem és visszaöleltem a rajtam csimpaszkodó barátnőmet. Miután nagy nehezen elengedett, visszamászott a bútorba és izgatottan kezdte kidobálni a felsőket a helyükről, én pedig visszaültem az eredeti helyemre. Elnézve a katapult módjára hajigáló lányt, látszott, hogy nem lesz fáklyás menet, így előkaptam a telefonomat. Először twitteren néztem körül, majd a facebookkal is hasonló képen tettem. Különböző sztárpletykákkal teli oldalon elolvastam pár cikket. Épp egy Lady Gaga koncert beszámoló közepén tartottam, mikor Mandy kirontott a "búvóhelyéről" egy farmer nadrágot szorongatva.
-Ennyi idő alatt csak ennyit sikerült találnod?-kérdeztem.
-Ez is több a semminél.
-Ugye nem Narniát kerested odabent?
Nevetve visszafordult, kikapott a legfelső polcról egy fehér szegecses inget és egy hozzávaló fehér sapkát. Kivett egy szintén fehér Converse cipőt az egyik fiókból és kezében a ruhadarabokkal kiment a szobájából. Kilépése után nemsokkal felkecmeregtem az ágyról és az ékszeres polcáról összeválogattam neki pár karkötő és fülbevalót ami menne a mostani szettjéhez. Mindig is bírtam a stílusát, nőies, mégis van benne egy kevés fiússág. Talán azért is, mert fiúk között tengeti a mindennapjait már majdnem 4 éve. Nem sokára lesz az anyukájuk halálának évfordulója, minden esztendőben nehezen viseli, de most, hogy rátalált ezekre a jómadarakra, remélem nem lesz annyira kiborulva, mint az eddigiekben szokott. Eddig minden évben átjött hozzánk aznap az egész család, hogy ne legyen az a nap tele depivel, hiszen Kate tele volt élettel és úgy gondolták, hogy ő sem akarná, hogy szomorkodjanak. Látogatásuk után, este felé pedig kimennek a temetőbe. Mióta megtörtént a baleset, nehezen tud beszélni az anyukájáról, bár meg is tudom érteni, hogy miért. Szoros volt a kötelék, mint egy igazi anya-lánya kapcsolat, ezért is fáj neki róla beszélni. Gondolat menetemből az ajtó nyikorgása hozott vissza a jelenbe. Hamarosan egy ember alak is társult a hangokhoz, méghozzá a húgomé.
-Jane?-kérdezte félénken-Van egy kis baj.
-Micsoda?
-Mielőtt mérges lennél, mondták már, milyen szép a szemed?-rontott be Bradley.
-Igen és a hajad is jó, új a samponod?-társult Keyla.
-Na jó, mi folyik itt?
-Rendben, elmondom.-sóhajtott a kisebbik.-Az egészről Bradley tehet.
-Nem is! Én csak segíteni akartam.
Ahogy ezt kimondta, az egész házban visszhangozni kezdett a tűzjelző. A kinyitott ajtón keresztül láttam, ahogy Benny rohan el szélsebesen a szoba előtt. Utána Lenna pánikrohamos futását láthattuk és őt követte a földszintre siető Mandy. Nem haboztam én sem tovább, utánuk eredtem, majd a kicsiknek is leesett, hogy menni kellene. Lerobogtunk a lépcsőn és a konyhába mentünk. Ott nem más látvány fogadott, mint, hogy az egész előre szaladt csapat próbálja eloltani a felgyulladt asztalterítőt. Félszemmel Keyláékra néztem, mire ők heves mutogatásba kezdtek egymás irányába, miszerint nem ők voltak a bűnösök. Mire mentem volna segíteni, Mandy egy vízzel teli pohárral lerendezte az ügyet és összeszűkített szemekkel, összefont karokkal a törpék felé fordult. A mellette álldogáló Benny sem tett másképp, annyi különbséggel, hogy összefont karjait nem maga elé helyezte, hanem a nővérem dereka köré.
-Mit csináltatok?-kezdtem el a vallatást.
-Mi csak kő-papír-ollóztunk.-vont vállat Bradley.
-Akkor nagyon extrém lehetett, ha majdnem leégett az asztal is.-reagált erre Lenna.
-Legközelebb tegyetek bele faragót is.-dünnyögte Benny.
-Ne adj nekik ötleteket.-súgta Mandy a bátyja felé.
-Na jó, igazából volt egy műsor a tévében. Egy néni ült egy asztal mögött és azt mondta, hogy szellemek léteznek. Ha meggyújtunk egy gyertyát akkor megjelennek.-hajtotta le a fejét Keyla.
-Beszélni szerettünk volna eggyel.-mondta Bradley.-De megbillent az asztal és felborult a gyertya, mi pedig felszaladtunk Mandy szobájába.
-Legközelebb ne csináljatok ilyeneket és szóljatok nekünk azonnal, ha baj van.-mosolygot rájuk halványan Lenna.
A két gyerek bólogatni kezdett, majd rögtön ki is szaladtak az udvarra. A gerlepár összekulcsolt ujjakkal utánuk tartottak, míg én átnyújtottam Mandynek az ékszereket. Szinte azonnal magára is kapta azokat és egy öleléssel hálálta meg a tettemet. Felment az emeletre a táskájáért, mivel már teljes harcidíszben feszített és már csak ez a kiegészítő hiányzott az induláshoz. Miután eltűnt, eszembe jutott, hogy az én cuccom is fent van, de mire megtettem az első lépcsőfokokat, feltűnt a barátnőm a saját és az én táskámat szorongatva. Kikaptam belőle a kocsikulcsot, kikiáltottunk az udvaron tartózkodó embereknek egy 'Elmentünk!'-et és elhagytuk a házat. Az út szélén parkoló autó felé mentünk, én elfoglaltam a vezetőülést, Mandy pedig a mellettem lévő anyósoknak fenntartott helyet. Felpörgettem a motort, kiálltam a helyemről és nem sokára kihajtottam az utcából.
-Tényleg! Majd gyakorolnom kellene a vizsgához, segítesz?-kérdezte hirtelen Mandy.
-Kérdezzelek ki?
-A magolós része megy, csak a vezetést kell gyakorolnom.
-Szívesen segítek, de nem olyat kellene megkérned, akinek régebb óta megvan a jogosítványa? Mondjuk Benny vagy a "lovagok"? Kiknek van eddig meg?
-De, talán igazad van.-tűnődött el.-Azt hiszem 2-nek, de nem biztos.
Erre csak bólintottam egyet és tovább fürkésztem az utat. A belváros felé haladva egyre nagyobb dugók voltak és Londonhoz hűen elkezdett szakadni az eső. Az én hatalmas szerencsémnek köszönhetően dugóba kevertem magunkat, de 10 perces bő álldogálás után elindult a sor előttem, így már csak egy utcára voltam a munkahelyünktől. Nem sokára ezt a távot is megtettük, így a szakadó esőben flangáltunk át az úttesten. Beérve az épületbe, megcsapott a kávé aromája, a sütemények illata, az emberek együttes beszédének moraja és a hely melegsége. Átvágtunk az ember tömegen és az öltözőbe érve a szekrényünkhöz mentünk. Átvettem a megszokott munkaruhámat, felkötöttem a hajam egy lófarokba és elhagytam a kis termet. Beálltam a szokásos helyemre, a sütis pult mögé, így az eddig bent robotoló munkatársam egy hálás mosoly kíséretében szaladt átöltözni. Nem sokára Mandy is megérkezett, előkapott a kötényéből egy jegyzet füzetet és egy tollat, majd beállt a fel-le rohangáló pincérseregbe. Úgy futkároztak oda-vissza, hogy alig lehetett őket szemmel tartani. Ha eső van, akkor különösen nagy a forgalom, hiszen mindenki el akarja kerülni azt, hogy vizes legyen, így teltház van most is. A bejárati ajtón leginkább csak beáramlanak az esernyős fazonok és egyhamar nem is akarnak távozni. Felöltöttem magamra az ilyenkor használatos műmosolyomat és hasonló kedvességgel szolgáltam ki a vásárlókat. Egymás után jöttek az emberek a kalótiabombák felé és alig bírtam nyomon követni a zajba a kívánságaikat. Mikor már látták, hogy az eső kezdi befejezni a tevékenységégét, a vendégek fele el is ment. Ilyenkor olyan ez a hely, mint egy szálloda vagy egy buszmegálló, addig vannak itt amíg szakad az égi álldás. Néhányan csak egy helyben álldogálnak és az üvegen keresztül kémlelik az eget, mikor hadja abba a hullatást. Az emberek távoztával a pincérek futkározása lassabb lett és a pult felé járkálás ritkább. Kerestem magamnak egy széket és mint aki jól végezte a dolgát, le is ültem rá. Csak néztem ki a fejemből, néha a pillantásom ráesett a finomabbnál finomabbnak kinéző süteménykre, az emberekre és az ajtón beáramlókra.
~*~
-Jó étvágyat!-mosolyogtam rá az előttem álló idős nénire.
Átnyújtotta nekem a sütemény árát és a szatyrával a kezében kilépett az ajtón. Hamarosan zár a kávézó, de még mindig nagy a forgalom. Körülnéztem, nem akar-e valaki még tőlem venni, de miután láttam, hogy senkinek nem áll szándékában sütit fogyasztani, visszaültem a székre. Tekintetem ismét az ajtóra esett, ahol hamarosan belépett egy újabb vásárló. Ha akartam volna, sem tudtam levenni róla a szememet, ő más volt, mint az eddigi idetévedők. Fekete ülepes nadrágja tökéletesen feszült a lábára, egy fehér póló takarta a felsőtestét és karjait egy sötét pulcsiba bújtatta. Szőkésbarna haját felzselézte és egy pilótanapszemüveg takarta el a szemeit. Valahonnan ismerős volt nekem, de ha megvernének sem tudnám megmondani, hogy honnan. Valószínűleg feltűnt neki, hogy rajta legeltetem a szemeimet, ugyanis zavart arckifejezéssel felém fordult, de gyávaságból lebújtam a pult mögé. Ezután nem mertem felnézni, de a titokzatos vendég túlságosan is felkeltette az érdeklődésem, így térden állva, mint egy víziló amikor kiles a vízből, néztem ki én is a pult mögül. Pechemre épp az üvegen túlon állt és visszafojtott mosollyal fürkészte a tetteimet. Szemeim nagyra tágultak és azon nyomban, hogy megláttam, visszabújtam a pult alá. Hallottam, ahogy recsegni kezd a fa, ezek szerint rátámaszkodott.
-Ne haragudj, de kérhetnék egy csokis sütit?-kérdezte az idegen. Hangja olyan hangos volt, hogy valahol a közelbe lehetett. Tekintetemet a földről felvezettem és megláttam, hogy a szőke herceg a pulton áthajolva figyel engem.
Hirtelen nem tudtam a kérdésére semmit sem reagálni, csak néztem tökéletes arcát. Mikor elmosolyodott rajtam, észbe kaptam, az eddig tátott számat (?) becsuktam és négykézláb csúsztam el onnan.
-Nem vagyok itt!-kiabáltam vissza a menekülésem közben.
Első búvóhelyem egy asztal alja volt, ahol nem maradtam sokáig, ugyanis a szöszi utánam eredt. Már így is elég hülyén nézhettem ki, úgyhogy kibújtam alóla és négykézláb csúszva kerültem ki a pincéreket és a vendégeket folyamatos bocsánatkérések közepette. Már majdnem elértem a célom, ami nem volt más, mint az öltöző, amikor egy pár fehér tornacsukával találtam szembe magam. A cipő gazdája leguggolt elém, ujját az állam alá tette, így arra késztetve, hogy a szemébe nézzek. A szőke srác volt az, a szemüvegén keresztül nézett rám és egy szívdöglesztő mosoly ült az arcán. A farzsebéhez emelte a szabad kezét és kiemelt belőle egy tollat és felém nyújtotta
-Ezt elhagytad.
-Hallo?-szóltam bele.
-Kérlek, gyorsan gyere haza! Megőrjítenek!-kiáltozott Benny.
-Neked is szia!
-Szia, gyere haza!
-Mit csináltak?-kérdeztem.
-Kirúgták az ablakot, a szomszéd azzal fenyegetőzik, hogy katonai suliba küldi őket és döglött macska van a szobám padlóján.-sorolta.
-Hogy került oda egy halott macska?
-Az élet körforgása...
-Mármint a szobádba.
-Nekem is ez volt az első kérdésem mikor megláttam.
-Az első?-nevettem.
-Na jó, nem. De hagyjuk a macska témát, gyere haza.
-Dolgozom.
-Na nem mondod?!
-Oké, 20 perc és ott vagyok. Addig csinálj valamit azzal az izével.
-A vénasszonnyal vagy a kipurcant macskával?
Nevetve nyomtam ki a telefont, becsúsztattam a farzsebembe és a szememmel Jane-t kezdtem el kutatni. Felálltam lábujjhegyre, de csak emberfejek sokaságát láttam. A sütis pulton csak egy csimpaszkodó szőkét fedeztem fel, így inkább hagytam a keresgélést és az öltözőbe mentem. Átvettem a pólómat és a cipőmet, a hajamat kiengedtem a hajgumi fogságából és rátettem a sapkámat. Felkaptam a táskámat és kimenekültem az öltözőből. Ezuttal is keresgetni kezdtem Jane-t, aki pár asztallal arébb pillantottam meg. Négykézláb volt és előtte Niall guggolt (?). Ha az a lány tudná, hogy ki terpeszkedik előtte... A jelenetet a hátam mögött hagytam és a meleg kávézóból kiléptem a hideg utcára. Rögtön megcsapott a hideg szél és az eső szaga, amitől a libabőrös lettem test szerte. Miért jöttem én el kabát nélkül? Egy út szélén parkoló fekete kocsi oldalán ismerős alakot véltem felfedezni, aki nem sokára széles gödröcskés mosollyal jött felém. Göndör fütjeibe belekapott a szél, ezzel tönkre téve a tökéletesen belőtt haját, bőrkabátja tökéletesen illett rá, olyan rosszfiússá tette.
-Szia.-köszönt rám.
-Szia Harry. Hogy hogy itt?
-Niall-t várom. Ilyen korán végeztél?
-Nem, csak adódott egy kis családi probléma...
-Elvigyelek?-ajánlotta fel.
-Kérlek.
-Rendben.-mosolygott rám.-De egy feltétellel.
-Feltételeket szabsz?-nevettem.
-Igen, de csak miattad.-kacsintott rám.
-Mi lenne az?
Erre csak kibújtatta a karjait a kabátból és átnyújtotta nekem.
-Meg fogsz fázni.
-Dehogy fogok.-legyintett.-De te igen, ha nem veszed fel.
Nagy nehezen, de elfogadtam a ruhadarabot. Egy kicsit nagy volt rám és bűntudatom volt amiért miattam fog megfázni. Kézen ragadott és a kocsijához vezetett. Beültünk mindketten, felpörgette a motort és elhajtottunk...
Nagyon tetszik:))
VálaszTörlésMikor jön a következő rész?:D
Örülök, hogy tetszik. :D Nemsokára érkezik. :))
Törlés