2013. augusztus 5., hétfő

1.rész


 A nap sugarai szinte kiégették a retinámat, mikor kinyitottam a szemem. Csúcs, este megint elfelejtettem elhúzni a sötétítőt. Kikeltem az ágyamból, és lebaktattam a konyhába, ahol apám a reggeli újságot olvasta, egy kávésbögrével a kezébe.
-Jó reggelt kicsim!- köszöntött jókedvűen.
-Jó reggelt!- intettem neki, majd leültem az egyik székre.
-Hogy aludtál? Ahogy látom nem valami jól.- emelte rám a tekintetét.
-Benny mikor ért haza? Mert egész este úgy horkolt, hogy az egész ház az ő alvásától viszhangzott.- lehet hogy most hisztisnek tűnök, de ki nem nyűgös és zombi reggel?
-Hagyd a bátyád.-legyintett- Hajnali 2-kor ért haza, mert a jövőévi iskolai ügyeit most kellett elintéznie, mert mikor visszamegy, húzósabb lenne.
-Reggelt.-cammogott be Benny- Van kávé?
-Ott van a tűzhelyen.-mutatott apa, majd újra belemerült az újságába. Én eközben felálltam a helyemről, odamentem a bátyámhoz és hátulról megöleltem. Akármennyire is fáj a fejem tőle, hiányzott már. Oxfordon lakik, mert odakellett költöznie miután felvették az  egyetemre. Most nyárra hazajött hozzánk, és természetesen a barátnőjéhez. A hirtelen ölelésemtől meglepődött, aztán  megfordult és viszonozta az ölelésemet.
-Szia Mandy!- köszönt a hajamba. Egy kissé colos hozzám képest.
-Hiányoztál.-mondtam a mellkasába, majd kibújtam az öleléséből és visszaültem az asztalhoz. Épp hogy leültem a helyemre, családunk legkisebb tagja is belépett a konyhába, az öcsém Bradley.
-Hello.- majd lepacsizott a bátyámmal, ez náluk fel ér egy köszönéssel. Egy pohár tejjel a kezében leült a melletem lévő székre.
-Tudod Benny, megpróbálkozhatnál a halkabban alvással. Egyesek éjszaka szundizni szeretnének.-szólalt meg Bradley, magára mutogatva.
-Szegény későn ért haza, ne piszkáld.-nézett fel az újságból apa.
-Amúgy meg csak akkor horkolok, ha nagyon fáradt vagyok.-szólt közbe a bátyám.
-Én például nem hallottam.-tette hozzá apa
-A korral jár.-motyogta mellettem Bradley, amit csak én hallottam. Erre mindketten egy kisebb nevetésben törtünk ki, de ez apának nem tűnt fel, ugyanis újra az újságot kezdte el tanulmányozni, Vajon mit írhatnak benne, ami ennyire le tudja kötni? Ekkor Benny nagy hirtelen felpattant a helyéről és az arcára ült az izgatottság.

-Jaj, most jut eszembe, nekem mennem kell. Lennához megyek, még nem tudja hogy megjöttem.-azzal gyorsan kiitta a bögréje maradékát  és kiszaladt a konyhából, fel az emeletre.
-Na, azt hiszem én is megyek. Nyári munka után nézek.-álltam fel az asztaltól és a lépcső felé vettem az irányt, Viszont a nagyokos bátyám majdnem felborított a nagy sietségében.
-Bocs, Mandy!-kiáltott nekem háttal, cipőfelvétel közben,-Elmentem!-kiáltott Benny majd egy hangos ajtócsapódás jelezte hogy elment.
Én ezután felmentem a szobámba és kutatni kezdtem valami ruha után. Az időt elnézve, nem számíthatok túl sok jóra. De mégis mit vártam Londontól? A választásom egy farmerre, egy szíves rövi ujjú pólóra, egy focis pulcsira és egy fehér Converse cipőre esett. A hajamat begöndörítettem egy kicsit, a szememet kihúztam szemceruzávál,szempilláimat bepödörtem szempillaspirálal. Késznek nyilvánítottam magam és kiléptem a szobámból. Lent a nappaliban Bradley videójátékozott, apa még mindig a konyhában ült és az újsága végét járta.
-Elmentem, majd jövök!- kiáltottam és kiléptem a zajos utcára.
 Elsőként a kedvenc kávézómat vettem célba, ami szerencsére nem volt tőlünk messze. A kávézóba érve észrevettem Jane-t aki, mint kiderült most van beosztva, mivel már elég régóta itt dolgozik. Mikor észrevett hevesen integetni kezdett felém, visszaintegettem és elindultam felé.
-Szia, Mandy!-köszönt jókedvűen a barátnőm, egy ölelés kíséretében.
-Szia Jane!-mondtam, miután elengedtük egymást.
-Kérsz valamit inni vagy enni?-kérdezte
-Nem, most nem. Igazából nyári munka után nézek. Esetleg nincs üresedés?-kérdeztem, mire felcsillantak a szemei és mosolyogva válaszolt.
-De igen, pont tegnap lépett ki Alison. Ha akarsz beállhatsz a helyére.
-Rendben, akkor beállok. De kivel kell előbb beszélnem?-néztem körbe a kávézóba.
-Épp itt áll előtted.-mosolygott rám- A főnök engem kért meg hogy szerezzek valakit Alison helyére, Úgy hogy, gyere adom az egyenruhád, a beosztásod és be is állhatsz. Csak a hajad kösd össze, előírás.-azzal bevezetett a konyhába, a kezembe adta a cuccokat és közben mindent elmagyarázott, hogy mit hol találok és már mehettem is kipróbálni magam.
~*~
Hát, az első nap a munkahelyeden mindig szar. De ki mondta hogy könnyű lesz? Rossz asztalhoz vittem ki egy pár rendelést, szám szerint 6-ot, és egy férfit nyakon öntöttem a saját kávéjával. De legalább nem estem hasra. Épp most telt le a műszakunk Jane-nel és az öltözőben tudtam vele rendesen beszélni.
- Tényleng, tegnap hazajött Benny.-mondta Jane-nek.
-Igen, tudom. Mikor reggel indulni készültem a munkába, épp a bejárati ajtóban ölelgette Lennát. Alig lehetett nekik megmondani hogy arrébb csinálják az érzelem nyilvánításukat.-nevetett-Valahogy még mindig nem tudok hozzászokni hogy a bátyád és a nővérem együtt vannak.
-Hidd el ,én se. De most hogy elkezdődött a nyár, és Benny hazajött, mégtöbbet kell őket nézni. Én nem bánom hogy együtt vannak, sőt, örülök, mert így mindketten boldogok. És ha nem előttem matatnak egymás szájába, attól én leszek boldog.-nevettem, mire ő is elnevette magát.
Miután kész lettem Jane szólt, hogy nyugodtan menjek előre, majd odakint megvárom. Felkaptam a táskám, és kiléptem az öltözőből. Nyitottam ki a kávézó ajtaját, amikor éreztem hogy valakinek oda csaptam egyet vele. Gyorsan kinyitottam az ajtót, és egy srácot láttam magam előtt, aki egy kapucnis pulcsiban volt, amit a fejébe húzott, de alóla kikandikát pár göndör tincs. Egy napszemüveg takarta el a szemeit és nagyban fogta az orrát.

2 megjegyzés:

  1. Drága Eleanor! :)
    Láttam, hogy írtál és úgy gondoltam, itt, ebben a komiban mindent leírok neked részletesen.
    Van ez az oldal: http://www.cbox.ws/
    Felül, rákattintasz arra, hogy Sign up :)
    Értelem szerűen kitöltöd a sorokat. (a chated neve, ami bármi lehet; e-mail cím; kód; kód még egyszer; a blogod URL kódja, ami fenn van, csak másold be; a nyelv, ami marad hungarian; és egy style, de ez is maradhat, mert később személyre tudod majd szabni; végül kipipálod a kis négyzetet és rákattintasz a 'Create my Cbox!' gombra :)
    Ha jól emlékszem, akkor fogsz kapni egy levelet, ezért érvényes e-mailt kell megadnod. A levélben rányomsz az első linkre, és majd be kell jelentkezned a megadott neveddel és kódoddal (chated neve!)
    Ha ez kész, akkor kijön egy oldal, amin van egy hatalmas kód. Ki kell jelölnöd és egyszerűen beleilleszteni egy HTML/Java modulba :) Mented és már kint is van.
    Hogyan tudod megváltoztatni a chat színét, hogy menjen a bloghoz?! Egyszerű!
    'Look & Feel' rákattintasz :) Style presents-nél tudsz változtatni, ha megvan a megfelelő, rámész arra, hogy Confirm. Csak kattint a megfelelőre, és akkor magától kijön a Confirm szöveg :)
    ui.: átlátszó chathez a Transparent-et válaszd!
    Ha teljesen egyénit szeretnél, és nem ezeket a sablonokat, akkor ugyanígy 'Look&Feel' de azon belül Colors and fonts :)
    Egyszerűen rákattintasz a # utáni szövegdobozba és azt követően a kiválasztott színre :) Bal oldalt lesz egy minta, amin ellenőrizheted a színválasztásaidat. Ha tetszik, amit kreáltál, akkor lent az Apply. Ezzel mented el :)
    Ha valamit nem értesz még mindig,mert bonyolultan fogalmaztam meg, akkor szólj nyugodtan a blogomon megtalálsz <3
    Millio puszi Xx remélem segítettem :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szépen köszönöm a segítségedet :D xx

    VálaszTörlés